A nyitófordulóban egyaránt vereséget szenvedő Mol Fehérvár és a Budapest Honvéd mérkőzésével zárult a labdarúgó NB I második fordulója. Michael Boris fehérvári legényei a hét közben lejátszott Európa-konferencialiga-selejtezőmérkőzésen javítottak: 5-0-ra lépték le a moldáv Petrocub együttesét.
Nagy verést kapott a Viditől, a Honvéd még nem szerzett gólt és pontot
A bajnokságot egyaránt vereséggel kezdő Mol Fehérvár és a Honvéd mérkőzésével zárult a labdarúgó NB I második fordulója. A Vidi mindkét félidőben két gólt rúgott, a szünet után két csereemberével tette fölényessé a győzelmét a Kispesttel szemben.
![FIOLA Attila](https://cdn.magyarnemzet.hu/2022/08/1kg1xrfdRbLt9Ld49mXu5iLcL0EE_DIhso2wxBCKLH0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkMjFlZTY1OGFmYTQwZmRhZThiOWMyN2I2NTdlMGNl.jpg)
Az első félóra különösebb izgalmak nélkül telt, a nagy meleg ellenére viszonylag komoly volt az iram, a lelkesedésre nem lehetett panasz. A pontos passzokra annál inkább. Félórának kellett eltelnie a meccsből, mire varázsütésre megváltoztak a dolgok. Előbb egy felelőtlen kispesti labdavesztés után a pályán veszekedett a két Honvéd-játékos, Nego köszönte szépen, elnyargalt a bal oldalon. A sokoldalú, honosított válogatott játékos ügyesen gurított vissza az érkező Dárdai Pálnak. A középpályás egy átvétel után hatalmas gólt lőtt a Honvéd kapujának jobb oldalába. Szappanos Péter csak szemmel követte a löketet.
További Sport híreink
Percek múlva megduplázta az előnyét a Vidi: Marcel Heister húzta meg a bal oldalon, a becenterezett labdát Kodro egyből, nagy erővel külsővel pörgetett a jobb sarokba. Úgy tűnt, két látványos góllal a Fehérvár lerendezte a meccset, a Honvéd elsősorban a középpályás védekezésével mondott csődöt.
A szünet után azonnal gólhelyzettel kezdett a Honvéd: a kanadai csatár, Richie Ennin lépett ki középen, de Kovács remekül mozdult ki a kapujából. Igyekezett támadófutballt bemutatni a vendégcsapat, de amint megindult előre, a kapu közelébe érve elfogyott a tudomány, a Vidi ellencsapásaiban sokkal több veszély rejlett.
Félórával a vége előtt a Honvéd védekezési formációt váltott, átállt a négyvédős rendszerre, elől pedig három csatárral próbált veszélyt teremteni, de ez nem túl gyakran sikerült. A nyáron munkába állt skót edző, Thomas Courts regnálása alatt még nem csiszolódott össze a kispesti gépezet.
A 71. percben Boris lehívta a pályáról a második gólt szerző Kodrót, az ő helyére beállt Funsho Bamgboye közeli fejessel növelte a Vidi előnyét.
A hajrára cserékkel frissített mindkét edző, beállt a hazaiaknál Budu Zivzivadze, és ha már ott volt a pályán, gólt is szerzett. A grúz csatár előbb Szappanosba lőtt, majd a kipattanót sokkal pontosabban helyezte. Kiütés.
Két forduló után még gól és pont nélkül áll a Honvéd az NB I-ben. A Fehérvárnak jó hete volt: 5-0-ra nyert az Európa-konferencialigában, majd négyet lőtt a Honvédnak.
Labdarúgó NB I, 2. forduló: Mol Fehérvár–Bp. Honvéd 4-0 (2-0), Mol Aréna, Sóstó, 3517 néző, vezette: Vad II. Gólszerzők: Dárdai (30.), Kodro (34.), Funsho (71.), Zivzivadze (83.)
Korábban: Vasas–Paks 2-2, Debrecen–Kecskemét 1-1, Kisvárda–Mezőkövesd 4-2, Puskás Akadémia–Újpest 2-0. A Ferencváros–Zalaegerszeg mérkőzést az FTC kérésére későbbi időpontra halasztották.
További Sport híreink
Borítókép: Fiolát (piros-kékben) Plakuscsenko, a Vidit a Honvéd üldözte sikertelenül (Fotó: MTI)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/qVTuZJzt2cOQRm1Fb0CJKbTYfuZcPBZXzDdl1iIrc1o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NlYzQ4YjM4ZmI2NDQ2YTNhOTBhM2NhOTIyMDllZjUy.jpg)
Paksi vezéráldozat – A kupagyőztes csapat elveszítette gólkirályát
Hahn János jobb térdében a belső oldalszalag teljesen, a keresztszalagja részlegesen szakadt el a Larnaca elleni meccsen.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/wQJ3cVQ_7mq7PJOIKG-4ZFUH3QQ8sJV_Yrdamm9iXk8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4NTQ3YzQyMzEyNzQ5M2Y5MTA5ODA2N2U3MWQxODNl.jpg)
Macron elnök megnyitotta az olimpiát, a láng fellobantására sokat kellett várni + videó
A magyar zászlót Tóth Krisztián és Böde-Bíró Blanka emelte a magasba a Szajnán rendezett hajós felvonuláson.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/1oIBtoTZquL0NPP7lO9-ztzA3EUXnz5WmP2ceHVVeQo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkOGVjNDAzMjczYjQzYjU4NTgwMGJlYjZiMmRkZDVi.jpg)
Egyik sportolónknak olyan útja volt ma Párizsba, amilyen talán senki másnak nem lesz
A Budapest–Párizs Orly járatát Molnár Erik édesapja, Molnár Balázs vezette.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/uqkmfJPSXVe0p7AvpJcuIs4Wp3ADUmvwBRN0F6oQ-m0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYTkxNzEyMTQ1MDRlY2VhZjM5YTZjYjc4N2ZkYWQ3.jpg)
Milák Kristóf már az Eb-n tudta, hogy nem úszik a váltóban az olimpián
Sós Csaba szerint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok nélkül is döntőesélyes a 4x100-as férfi váltó.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438954_auto_resized.jpg)
Döntő részleteket árult el a rendőrség VV Fanni meggyilkolásának ügyében - videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435637_auto_resized.jpg)
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439629_auto_resized.jpg)
Társai végignézték a magyar olimpikon drámáját, az orvosok közölték a rossz hírt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17434099_auto_resized.jpg)
Párizs 2024: példátlan, ami a kínai úszókkal történik – ez már Amerikának is sok
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17432703_auto_resized.jpg)
Összeroppant a gyásztól Katus Attila
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438505_auto_resized.jpg)
Trump sokkolt: olyat mondott Zelenszkijnek, amit nagyon nem akart hallani az ukrán elnök (VIDEÓ)
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440667_auto_resized.jpg)
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440072_auto_resized.jpg)
Ritkán fordul elő olyan olimpián, mint ami Böde-Bíró Blankával megtörténik
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440251_auto_resized.jpg)
Elárulta a szakértő, hogy játszhatja ki Magyarország az ukránok olajstopját
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439107_auto_resized.jpg)
Párizsi magyar bosszúság: kiderült, két klasszisunk egymással hadakozhat
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435472_auto_resized.jpg)
Magyar Péter Orbán egyik legnagyobb ellenfelétől kapott forró vizet a nyakába
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438161_auto_resized.jpg)
„Milák minden lépését megtervezte ebben a háborúban”
Címoldalról ajánljuk