A hagyományos rangadók előtt gyakran puffogtatott közhely, hogy nem számít a pillanatnyi forma. A Liverpool ezt a legelvakultabb drukkerei álmában sem szereplő kiütéssel igazolta vasárnap, amikor 7-0-ra nyert a tabellán a Vörösöket megelőző Manchester United ellen. Anglia két legsikeresebb csapata 211. alkalommal játszott egymás ellen, de ekkora különbség korábban egyszer sem alakult ki a két együttes között. Íme, a top 10-es listánk a meccsekről, amelyek rangadónak indultak, mégis mészárlással végződtek.
Top 10 emlékezetes rangadó, amelyből mészárlás lett
Döbbenetes eredmény született hétvégén Anglia legnagyobb rangadóján. A Liverpool 7-0-ra kiütötte a Manchester United csapatát, a párharc több mint kétszáz meccset számláló történetének legnagyobb különbségű győzelmét aratta. A MU állt már hasonló kiütés mindkét oldalán nagy rivális ellen a XXI. században, de top 10-es összeállításunkban szerepel többek között Lionel Messi és Cristiano Ronaldo, valamint az Újpest és a Ferencváros is.

A Liverpool feltámad
Az idei bajnokságban nem szerepel jól a Liverpool. Jürgen Klopp csapata tavaly egyetlen ponttal maradt le a Premier League-trófeáról a Manchester City mögött, most még a harmadik helyen álló Manchester United kiütése után sem áll Bajnokok Ligája-indulást érő helyen. Ráadásul a közelmúltban a BL-ben kínos, 5-2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Real Madridtól. A legnagyobb rivális, a MU elleni történelmi 7-0 viszont több mint gyógyír az idei szezon sebeire.
Hatalomátvétel Manchesterben
A manchesteri derbi a közelmúltat leszámítva egyoldalú képet mutatott. Amikor azonban a Manchester City arab kézbe került, az égszínkékek elkezdtek ugyanúgy rendszeresen trófeákért küzdeni, mint a szomszéd, a Manchester United. A Vörös Ördögök eleinte sikeresen visszaverték a támadást, ám 2011 őszén a City 6-1-re nyert az Old Traffordon, majd az idény végén megszerezte első Premier League-trófeáját, amelyet azóta újabb öt követett. Íme az összefoglaló, Mario Balotelli ikonikus gólörömével. (A Manchester United-szurkolók tovább görgethetnek.)
Ferguson kiütése Wenger ellen
Talán sosem lesz már két olyan edző, aki annyira meghatározza két klub párharcát, mint Sir Alex Ferguson és Arsene Wenger tette a Manchester United és az Arsenal élén. Mindkettejüknek meglehetnek a maga kedvenc emlékei a tizenhét éves rivalizálásból, a MU skót legendájának az Arsenal 8-2-es kiütése minden bizonnyal erős jelölt lenne. Milyen a sors: ez a találkozó kevesebb mint két hónappal a fenti 1-6 előtt zajlott.
Lionel Messi rémálma
A 8-2 kiváló alkalom, hogy elszakadjunk Angliától. Három éve, a koronavírus-járvány miatt augusztusra halasztott Bajnokok Ligája-negyeddöntőben a Bayern München osztott ki 8-2-es verést a Lionel Messivel felálló Barcelonának. A bajorok meg sem álltak a trófeáig, a katalánok azóta sem nyertek meccset az elit sorozat kieséses szakaszában.
Se Messi, se Ronaldo
Az El Clásico történetének legnagyobb különbségű győzelmét a Real Madrid aratta, de az 1943-as 11-1-re már nem sokan emlékezhetnek. A Barcelona öt gólnál nagyobb különbséggel még nem győzte le az ősi riválist, ez viszont többször is megesett, legutóbb 2010-ben. Pep Guardiola csapata 5-0-ra nyert José Mourinho gárdája ellen, pedig a Guardiolát meglökő Cristiano Ronaldo mellett Lionel Messi sem lőtt gólt. Igaz, az argentin zseniális gólpasszokkal hozzátett a kiütéses sikerhez. A Barcelona bajnoki címmel és Bajnokok Ligája-trófeával zárta az idényt.
Túlünnepelt derbigyőzelem
2001 tavaszán az AC Milan 6-0-s verést mért a városi rivális Internazionaléra. Az egyik duplázó, a későbbi aranylabdás Andrij Sevcsenko nevét minden futballrajongó ismeri, a másikra, Gianni Commandinire a milánói szurkolók is legfeljebb kizárólag emiatt a meccs miatt emlékeznek. A piros-feketéknek volt okuk az örömre, de talán túlságosan elragadtatták magukat, mert a hátralévő négy meccsből már egyet sem nyertek meg az idényben. A pofonból felocsúdó Inter ezt kihasználva előzött is a tabellán, de mindkét csapat lemaradt a BL-indulásról.
Hat lépés a bajnoki cím felé
Bár jelenleg sem a Werder Bremen, sem a Németh Andrással az élvonalba visszaigyekvő Hamburg nem éli fénykorát, a két csapat közti északi derbi az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező rangadó Németországban. A Werder legutóbbi, 2004-es bajnoki címét a Bayern ellen biztosította be, egy fordulóval azután, hogy kiosztotta a Hamburgnak a párharctörténelem legnagyobb, 6-0-s verését. Sajnos a Werder alapembere, Lisztes Krisztián ezt a meccset már kihagyta, néhány nappal korábban szenvedte el súlyos sérülését, amely megtörte a karrierjét.
Brazil tragédia, német karnevál
A labdarúgó-világbajnokságok két legeredményesebb nemzete, Brazília és Németország 2014-ben az elődöntőben mérkőzött meg egymással. A brazilok hazai pályán nagy ünneplésre készültek, helyette nemzeti tragédiát éltek át. A németek akkor szereztek gólt, amikor akartak, és 7-1-es verést mértek a házigazdára, ráadásul Miroslav Klose éppen ezen a meccsen hagyta maga mögött a brazil Ronaldót, és lett egyedül a vb-k történetének leggólerősebb játékosa. Németország később a döntőt is megnyerte az argentinok ellen.
A hatnull és a nullhat
A magyar futball legnagyobb derbije az Újpest és a Ferencváros összecsapása. Ha valaki kétségbe vonná a párharc nemzetközi jelentőségét, annak Jimmy Jump mond ellent, aki a legfontosabb sportesemények megzavarásából űzött sportot, és beszaladt a pályára aznap is, amikor az Újpest 2010 őszén 6-0-ra kiütötte a Ferencvárost. A lila-fehérek a sikernek örök emléket akartak állítani, ezért a meccsfüzetük megkapta a Hatnull címet.
A Ferencváros azóta egyértelmű éllovasa lett a magyar mezőnynek, míg az Újpest idén a kiesés ellen küzd. Az igazi elégtételt azonban a 2022-es, Újpesten aratott 6-0-s siker jelentette a zöld-fehérek szurkolói, sőt még a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor számára is.
Borítókép: Szalah és Jota ünnepel, De Geának már elege van a gólokból (Fotó: MTI/EPA/Peter Powell)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Luke Littler a legvégén omlott össze, Phil Taylor is segített legyőzni őt
A Premier League új bajnoka boldog lesz, ha ez volt pályafutása utolsó megnyert versenye.

Bejárható-e újra Hosszú Katinka útja? A magyar tehetség nekivág
A 18 éves Molnár Dóra is csatlakozik az Amerikában készülő magyar úszókhoz.

Miért lesz ideges Marco Rossi, ha meghallja Böde Dániel nevét?
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kerek perec megmondta, hogy nem kér az NB I gólkirályának szolgálataiból.

Fernando Alonso iszonyatos mélységekben, de Schumachert megelőzve is lehet visszaút
A hazai futamára készülő spanyol világbajnokon a csapattulajdonos fia is átlépett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A minisztérium kész bemutatni Ruszin-Szendi Romulusz ukrajnázós hangfelvételét

Saját kapusával ütközött, ebbe halt bele a 18 éves focista

Szoboszlai Dominik a budapesti éjszakában ünnepelt, nem akárki mellett tűnt fel

Ilyen nyíltan még sosem mondták ki Brüsszelben: a magyar kormányt el kell takarítani

Előkerült az eltűnt lány - Flórát másfél hónap után találták meg

Már féláron kínálják a kínai autókat, folyik a kis cégek kivéreztetése

A rendőrök eltűntettek egy helikoptert a Balatonnál - már több mint 200 millióan látták a videót

Szalai Attila visszatért Magyarországra, és elárulta a terveit

Itt az orosz bejelentés a világháborúról

Így kell válaszolni ennek a mocsoknak

Luke Littler: Ha ez megtörténik, akkor visszavonulok

Kroos nem hiszi el, mi történik, a Real beleköpne a Liverpool levesébe
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Luke Littler a legvégén omlott össze, Phil Taylor is segített legyőzni őt
A Premier League új bajnoka boldog lesz, ha ez volt pályafutása utolsó megnyert versenye.

Bejárható-e újra Hosszú Katinka útja? A magyar tehetség nekivág
A 18 éves Molnár Dóra is csatlakozik az Amerikában készülő magyar úszókhoz.

Miért lesz ideges Marco Rossi, ha meghallja Böde Dániel nevét?
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kerek perec megmondta, hogy nem kér az NB I gólkirályának szolgálataiból.

Fernando Alonso iszonyatos mélységekben, de Schumachert megelőzve is lehet visszaút
A hazai futamára készülő spanyol világbajnokon a csapattulajdonos fia is átlépett.