Jégeső utáni vízifociban odalett a Kecskemét hazai veretlensége

Kikapott a labdarúgó NB I második helyén álló Kecskemét a kiesés elől menekülő Mezőkövesdtől 1-0-ra, s ezzel a mezőnyben utolsóként elvesztette a hazai veretlenségét. A mérkőzés színvonalára rányomta a bélyegét, hogy tócsákban állt a víz a pályán. A vendégek hőse a bravúrokat bemutató, Milanban nevelkedett olasz kapus, Riccardo Piscitelli volt.

Magyar Nemzet
2023. 04. 02. 16:12
20230402 labdarugás KTE Mezökövesd Foto:Dömötör Csaba Fotó: Dömötör Csaba
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kecskeméten óriási jégeső volt a mérkőzés előtt, s mivel még a találkozó alatt is esett az eső, a labda sokszor megakadt a gyepen kialakult pocsolyákban. Ezzel együtt sem volt magas a színvonal, sok szabálytalanság akasztotta meg a játékot.

A vízzel is küzdöttek a Kecskemét és a Mezőkövesd játékosai. Fotó: Dömötör Csaba

A meccset eldöntő akcióra az 51. percben került sor, amikor a Mezőkövesd a hazai térfél közepén szerzett labdát, majd Babunszki a tizenhatos jobb oldalánál szép csellel jutot túl Zekén, visszagurította a labdát Besirovicnak, aki mintegy 14 méterről a jobb felsőbe tekert – 0-1.

A Kecskemét az utolsó percek tűzijátéka ellenére sem tudott kiegyenlíteni, a vendégek hőse a bravúrokat bemutató, Milanban nevelkedett olasz kapus, Riccardo Piscitelli volt. Első vereségét szenvedte el hazai pályán az idényben a KTE, érdekesség, hogy az NB I-es csapatok közül utoljára (korábban hat győzelem, hat döntetlen volt a hazai mérlege). Tétmeccsen legutóbb 2022 februárjában, a Vasas ellen (ugyancsak 0-1) maradt alul Szabó István csapata még az NB II-ben.

Összességében tízmeccses veretlenségi sorozata ért véget a Kecskemétnek, amely legutóbb tavaly novemberben kapott ki az NB I-ben – akkor is a Mezőkövedtől, csak épp idegenben. Valahol sorsszerű volt, hogy a kövesdiek ellen szakad meg a széria, hiszen edzőként legutóbb az őket most vezető Kuttor Attila aratott győzelmet a Széktói Stadionban, akkor még a Vasast irányítva a már említett meccsen.

A Kecskemét vereségével fellélegezhet az éllovas Fradi, amely a legutóbbi két fordulóban kikapott, így nyolc pontra olvadt az előnye. A Mezőkövesd pedig egyre inkább biztonságban érezheti magát, hiszen hét pontra elhúzott a kiesőhelyen álló, szombaton vereséget szenvedett Honvédtól.

NB I, 25. forduló
Szombat

Kisvárda–Puskás Akadémia 2-2 (1-0), Kisvárda, Várketi Stadion, 1768 néző, jv.: Erdős. Gólszerző: Szpaszics (31., 61.), illetve Zahedi (79.), Favorov (11-esből 84.). Kiállítva: Alic (Kisvárda, 83.)

Újpest–Zalaegerszeg 3-2 (1-0), Szusza Ferenc Stadion, 2500 néző, jv.: Káprály. Gólszerző: Csoboth (30., 47., 75.), illetve Anculasz (öngól, 63.), Meshack (67.)

Bp. Honvéd–Paks 1-2 (0-1), Bozsik Aréna, 3879 néző, jv.: Farkas Á. Gólszerző: Lukics (48.), illetve Hahn (17.), Böde (85.)

Vasárnap

Kecskemét–Mezőkövesd 0-1 (0-0), Széktói Stadion, 2234 néző, jv.: Berke. Gólszerző: Besirovic (51.).

Ferencváros–Mol Fehérvár 16.30 (tv.: M4 Sport)

Debrecen–Vasas 19.00 (tv.: M4 Sport)

Borítókép: A Mezőkövesd vette el a Kecskemét hazai veretlenségét az NB I-ben (Fotó: Dömötör Csaba)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.