Böde Dániel kifakadt, és arról beszélt, hogy lelkileg megrogyott

Több mint húsz percig emberelőnyben játszott a Paks a Zalaegerszeg otthonában a labdarúgó NB I utolsó, 33. fordulójának péntek esti meccsén, mégsem tudott győzni. Az 1-1-es döntetlennel eldőlt, hogy Böde Dániel csapata lemarad a dobogóról, a 36 éves, 25-szörös volt válogatott csatár pedig igen kritikusan fogalmazott az együttes teljesítményéről, ami a jövőjét is befolyásolhatja.

Magyar Nemzet
2023. 05. 27. 8:19
BÖDE Dániel
Labdarúgó NB I - Kecskeméti TE - Paksi FC Fotó: Bús Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Paks sokáig dobogóesélyes volt az NB I-ben, és még az utolsó fordulóban is megvolt a sansza arra, hogy odaérjen a harmadik helyre, ehhez azonban győznie kellett volna Zalaegerszegen. Már a második percben megszerezte a vezetést a Paks Bőle révén, de a ZTE a 13. percben kiegyenlített Meshack góljával. A Paks azt sem tudta kihasználni, hogy a 69. percben emberelőnybe került (a zalai Kovács két percen belül kapott két sárga lapot), és a 91. percben a csereként beállt Böde Dániel sem tudta győztes gólra váltani a saját magának kialakított helyzetet.

A Paks így már biztosan nem lehet dobogós, a harmadik hely sorsa szombaton a Debrecen és a Puskás Akadémia között dől el – jelenleg a debreceniek állnak a harmadik helyen egy ponttal előzve a felcsútiakat. A Paks nem Zalaegerszegen bukta el a dobogót, hanem az utolsó négy fordulóban, amelyben egy győzelmet sem aratott, s mindössze két pontot szerzett. Böde Dániel is ezt emlegette fel a mérkőzés után az M4 Sport kamerája előtt.

– Sajnálom az utolsó négy mérkőzést, szépen elrontottuk, ahogy a nagy könyvben megvan írva. Ennél jobban nem is lehet elrontani – kesergett a paksi legenda, Böde Dániel. – Nagyon sok összetevője van ennek, elsősorban az, hogy rosszul játszottunk. A beadásaink nagyon rosszak voltak, és utánpótlásban nem szabad olyan hibákat elkövetni, amiket elkövettünk. Teljesen szétestünk a végére. Hála Istennek a szurkolóink kiállnak mellettünk jóban-rosszban, reméljük így marad a jövőben is.

Folytatja Böde Dániel a pályafutását?

Nagy kérdés, hogy Böde is ott lesz-e azokon a jövőbeni meccseken a pályán. A 36 éves csatár a Paks februári edzőváltása, kinevezése után tért vissza az első csapathoz, miután korábban az NB III-ban szereplő tartalékegyütteshez került. Böde nagyszerű teljesítménnyel tért vissza, a tavasszal 16 NB I-es meccsen öt gól és három gólpassz fűződött a nevéhez úgy, hogy többnyire csereként lépett pályára, így mindössze 514 percet játszott.

– Megmondom őszintén, hogy még nem tudom, mit hoz a jövő, le kell ülni, meg kell beszélni hogyan tovább – ismerte el Böde. – Lelkileg meg vagyok rogyva, őszintén megmondom. Ami a fizikai részt illeti, nyáron meg kell csinálni a munkát.

NB I, 33. forduló: 

Kecskemét–Kisvárda 1-0 (0-0), Széktói Stadion, 4457 néző, jv.: Pintér, Gólszerző: Katona B. (67.). 
ZTE–Paks 1-1 (1-1), ZTE Aréna, 2672 néző, jv.: Farkas Á. Gólszerzők: Meshack (13.), illetve Bőle (2.). Kiállítva: Kovács B. (69.). 

Szombat: 
DVSC–Újpest, Puskás Akadémia–Bp. Honvéd, Vasas–Mol Fehérvár (tv: 20.00, M4 Sport).

Vasárnap: 
Mezőkövesd–Ferencváros (tv: 17.30, M4 Sport).

Borítókép: Böde Dániel talán nem lép pályára többször az NB I-ben (Fotó: MTI/Bús Csaba)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.