Nagy Zsolt ennél a klubnál folytatja a pályafutását

Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia labdarúgócsapata szombaton a honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított magyar válogatott játékosával, Nagy Zsolttal.

2024. 12. 21. 14:38
Nagy Zsolt a következő években is a Puskás Akadémia játékosa lesz
Nagy Zsolt a következő években is a Puskás Akadémia játékosa lesz Forrás: Puskás Akadémia
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó hírekkel szolgált a szurkolóinak szombaton az ősszel remeklő, az NB I-ben az élen telelő Puskás Akadémia: a csapat egyik legjobbja, Nagy Zsolt szerződést hosszabbított a klubbal, ennek értelmében egészen 2028-ig a felcsútiak játékosa lesz.

A 31 éves balhátvéd döntése aligha jelent meglepetést, tekintve, hogy kisebb megszakításokkal, kölcsönbeadásokkal immáron 2007 óta szolgálja a Puskás Akadémiát. Akkor még a klub akadémiáján pallérozódott, 2013-ban pedig már a felnőttek között hozzájárult ahhoz, hogy a PAFC a története során először feljusson az élvonalba. Nagy Zsolt azóta 232 tétmérkőzésen öltötte magára a Puskás Akadémia mezét, gólból és gólpasszból egyaránt 34 áll a neve mellett.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.