Futballtörténelmet írtak a felkelők

Március 15. óta nem pattog a labda a magyar futballpályákon, az MLSZ hivatalosan 16-án függesztette fel a szervezet égisze alá tartozó valamennyi bajnokság küzdelemsorozatát. Ilyesmire – mármint hogy leálljon a labdarúgó-bajnokság – 1956 októbere óta nem volt példa. Akkor is égszakadás-földindulás kellett a futballstophoz az október 23-án kitört forradalom képében, és most is hasonló léptékű vis maior, a világméretű koronavírus-járvány fagyasztotta be azt a játékot, amelyről egyszer II. János Pál pápa azt találta mondani: „Az összes lényegtelen dolog között a foci messze a legfontosabb.” 

Puskás legendás bal lába többé nem sült el a magyar első osztályban Fotó: MTI/Bojár Sándor

1956 vészterhes őszén már a levegőben lógott a forradalom, ám a korabeli sportsajtót lapozgatva semmi jele sincs a közelgő felkelésnek. A válogatott október 14-én a Práter-stadion 65 000 nézője előtt 2:0-ra legyőzte Ausztriát Puskás és Sándor góljával. Hans Walchet, az osztrák szövetség elnökét ekként idézi az október 16-i Népsport: „A magyar csapatot továbbra is Európa legjobbjának tartom. Egyáltalában nem kell szégyenkezünk, hogy kikaptunk a magyaroktól. A mi csapatunk igyekezett a körülményekhez képest a legjobbat nyújtani.”

Válogatottunk összeállítása a következő volt: Grosics – Kárpáti, Börzsei, Kotász – Bozsik, Berendi – Sándor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Ugyanekkor a B válogatott a Népstadionban (30 000 néző) 1:1-et játszott az osztrákok második csapatával, amit a korabeli sajtó súlyos kudarcként értékelt. Pedig nem akármilyen tizeneggyel (Faragó – Buzánszky, Várhidi, Sárosi – Szojka, Dékány – Budai, Szusza, Palotás, Vilezsál, Fenyvesi) álltunk ki. A négyfrontos összecsapást a Hoffer József szövetségi edző vezette ifjúsági válogatottunk 3:1-es, illetve az utánpótlás-együttesünk 5:1-es győzelme egészítette ki. A történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy ifjúsági gárdánk (Gelei – Lipták, Nemes, Pázmándy – Makai, Hanek – Németh, Szalai, Kaszás, Mathesz, Povázsai) tagjai néhány héttel később szinte mind elhagyták az országot, ezzel jelentős mértékben megásva a magyar futball sírját.

Ezt követően annak rendje s módja szerint pörgött tovább az NB I. Szombaton, október 20-án a Bp. Dózsa bombameglepetésre 3:1-re megverte a Bp. Vörös Lobogót – lánykori nevén az MTK-t. A fiatalon elhunyt Virág István két gólt rúgott, Szusza egyet, a kék-fehérek szépítő gólját Szimcsák fejelte. Másnap a Bp. Honvéd 2:1-re legyőzte a Bp. Vasast (gólok: Tichy, Czibor, ill. Szilágyi I), a Bp. Kinizsi (az átkeresztelt Fradi) pedig 1:1-et játszott a Csepeli Vasassal. A három meccset együttvéve 56 000-en látták.

Puskás legendás bal lába többé nem sült el a magyar első osztályban
Fotó: MTI/Bojár Sándor

A forduló után – nem véletlenül nem írunk sorszámot – így festett a 12 csapatos mezőny élcsoportja: 1. Bp. Honvéd 29 pont (21 meccsből), 2. Bp. Dózsa 26 (22), 3. Bp. Vörös Lobogó 25 (18), 4. Bp. Kinizsi 24 (22). A vesztett pontokat tekintve a Vörös Lobogó állt a legjobban, de Hidegkutiéknak még Dorogra és Szombathelyre kellett (volna) utazniuk, a Vasassal pedig oda-vissza megmérkőztek volna, míg a Honvédnak már csak egy mérkőzése volt hátra, november 21-én, Pécsen, a kiesőjelölt otthonában.

A bajnokik után ismét válogatott meccsek következtek volna. Október 28-án a svédeket fogadtuk volna a Népstadionban. Bukovi Márton szövetségi kapitány – aki Sebes Gusztávot váltotta – ugyanazt a tizenegyet jelölte a skandinávok elleni meccsre, mint amelyik 2-0-ra győzött a Práterben. Jól jelzi (akkori) futballunk krőzusi gazdagságát, hogy a B válogatottba – amely Stockholmban játszott volna a svédek második garnitúrájával – olyan klasszisok szorultak, mint Faragó, Sárosi, Várhidi, Dalnoki, Bányai, Szojka, Budai, Csordás, Tichy, Szusza vagy éppen Fenyvesi.

Mindezt a Népsport október 23-i számában olvashattuk, 24-én azonban már nem jelent meg az újság, mert előző este olyasmi történt, ami megkérdőjelezi a pápa bon mot-jának érvényességét.

Kitört a forradalom.

A bajnokság pedig félbeszakadt, legjobbjaink nem fogadták a svédeket, a Honvéd hamarosan nyugat-európai, majd dél-amerikai túrára indult – miután a Bilbao elleni BEK-párharcot 6:5-ös összesítéssel elveszítette –, az ifjúsági válogatott is külföldön portyázott. Futballunk pótolhatatlan vérveszteséget szenvedett: nemcsak Puskás, Kocsis és Czibor választott új klubot és hazát, hanem szinte az egész fiatal garnitúra Nyugaton próbált szerencsét, de rajtuk kívül is rengetegen cserélték fel a hazai álprofizmust a nyugati igazival.

Bajnokot nem is hirdettek (akkoriban szovjet mintára tavaszi–őszi rendszerben zajlott az NB I), csak 1957 őszén kezdődött újra a pontvadászat.

De akkor már semmi sem volt ugyanolyan, mint egy évvel korábban.