Huszti segédje: Vissza kell térni a helyes útra. Az merre van?

A Vasas szerda este a 93. percben szerzett góllal legyőzte a Siófokot, a DVSC viszont 2-1-re kikapott Ajkán a labdarúgó NB II 27. fordulójában. A két csapat ezzel helyet cserélt a tabellán, tehát immár az angyalföldiek az elsők. Másodikként a Debrecen is még feljutó helyen áll, de csapnivaló a formája, a legutóbbi öt meccséből négyet is elvesztett, ebből kettőt már az új stáb irányításával. Huszti Szabolcs hallgat, helyette Toldi Gábor magyarázkodik.

Magyar Nemzet
2021. 03. 04. 9:27
HUSZTI Szabolcs
Két meccs, két vereség az eddigi mérlege a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor duónak Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Érdekes meccs volt, a második percben sokkoló hibát követtünk el, aztán átvettük az irányítást, és jól nézett ki, ahogy futballoztunk. A második félidőben a túlzott kiállítás és a kihagyott helyzetek megpecsételték a sorsunkat. Vissza kell térnünk a helyes útra” – így nyilatkozott Toldi Gábor a Nemzeti Sportnak.

„Saját magunkat vertük meg. Az első percbeli hibára megfelelően reagált a csapat, és irányította a játékot. Jött az egyenlítés, majd a második félidőben egy, véleményünk szerint elkapkodott kiállítást követően emberhátrányba kerültük. Tíz emberrel is voltak lehetőségeink, hogy nyerjünk, de nem tudtuk élni velük. Ez ma sajnos 0 pontot ért” – így pedig a DVSC honlapjának.

„A mi hibánkból nagyon hamar gólt kaptunk, és kicsit sokkoló volt a korai hátrány, de reagáltunk rá, és tudtunk is egyenlíteni. A második félidőben, amikor úgy nézett ki, hogy megnyerhetjük ezt a meccset, akkor jött egy, a véleményünk szerint nagyon szigorú ítélet. Többet érdemelt volna a csapat, de ezt már sajnos nem bírtuk el. Túl sok volt az egyéni hiba, vissza kell térnünk a helyes útra” – a Hajdú-bihari Napló olvasói pedig ezt kapták.

Ha összegezzük mindezt, akkor Toldi Gábor elismeri, hogy az első ajkai gólnál nagyot hibáztak, s szerinte túlzott szigorral állították ki Ferenczit, s persze vissza kell térni a helyes útra.

Vissza kell térni a helyes útra... A legnagyobb közhelyek egyike, amit futballedző nyilatkozhat. A Debrecen új szakmai stábja esetében pedig egyenesen röhejes. A Huszti Szabolcs, Toldi Gábor duó irányításával eddig három mérkőzést játszott a Loki, s ebből kettőt elvesztett.

Ha komolyan vesszük a másodedző szavait, akkor a helyes út nem más, mint visszahozni Kondás Elemért, akivel a Loki az ősszel menetelt. De Toldi mester aligha erre gondolt.

Tudjuk, hát hogyne tudnánk, hogy Huszti Szabolcs kínosan kerüli a nyilvánosságot. Játékosként megtehette, hogy lényegében tíz éven át nem nyilatkozott a komplett magyar sajtónak. Edzőként más a helyzet. A – hiányzó – papírok mögé sem lehet örökké elbújni. Jó lenne végre megtudni, ő mit gondol a DVSC-ről és a saját küldetéséről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.