Hosszú kihagyta a 100 méter hátat

A hétfő délelőtt – magyar szempontból – legizgalmasabb történése egy olyan úszó nevéhez fűződik a kvangdzsui vizes világbajnokságon, aki nem is állt rajthoz. Hosszú Katinka ugyanis kihagyta a 100 méter hát előfutamát. Ebben a számban Burián Katalin gyenge eredménnyel, Bohus Richárd jókora balszerencsével búcsúzott. Illetve mégsem, mert óvás után helyet biztosítottak számára a középdöntőben. Kozma Dominik viszont kivágta a rezet 200 méter gyorson, ahogy Késely Ajna is 1500-on.

Ch. Gáll András (Kvangdzsu)
2019. 07. 22. 6:19
null
Hosszú Katinka meghódította Barcelonát Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szóval, úgy néz ki, ráhajt este a világcsúcsra 200 méter vegyesen. Pihenten akar rajthoz állni, ezért nem indult el délelőtt abban a számában, amelyben Rióban olimpiai bajnoki címet szerzett, a 100 méter háton.

Burián Katalin vízbe ugrott, de már a rajtnál jó fél testhosszal lemaradt, amit később sem tudott behozni. Gyengécske idővel, 1:01.22 perccel esélye sem volt a legjobb tizenhat közé kerülésre.

„Az egész felkészülésem egy rakás sz.r volt – mondta keserűen Burián. – Másfél hónapja elszakadt a combizmom, itt meg nem kaptam levegőt, mert asztmás vagyok, és akkora a páratartalom, hogy folyton fuldoklom. Megpróbálok javítani a 200 háton, talán sikerül.”

Bohus Richárd ugyanebben a számban nem úszott rosszul, 54.07-tel megközelítette legjobbját, az 53.99-et, és elsőre úgy tűnt, meg is van a középdöntőt érő tizenhatodik hely. Csakhogy az olasz Sabbioni rajtgépe leszakadt, teljesen jogosan megengedték, hogy egymaga ismételjen, és akkor már jobbat teljesített Bohusnál, aki így kiesett. De nem átkozódott a magyar fiú, roppant sportszerűen elismerte, hogy járt Sabbioninak az ismétlés.

Epilógus: Sós Csaba szövetségi kapitány beadványát elfogadták, ami nem azt jelenti, hogy Sabbionit kizárták, hanem a 0-s pályán Bohust is beengedték a döntőbe. Igazságos salamoni döntés.

Kozma Dominik nem lacafacázott a 200 méter gyors ötödik előfutamában. Sokáig vezetett a szám aktuális olimpiai bajnoka, a kínai Szun Jang előtt, 150 méternél egy testhossz volt az előnye, végül harmadik lett, de remek ideje, az 1:46.55 perc összesítésben elég volt a nyolcadik helyhez és a biztos középdöntőbe jutáshoz.

„A végén visszafogtam magam, és hagytam, hadd győzzön a kínai – humorizált szokásához híven Kozma. – Komolyra fordítva: jól megy most a kétszáz, a döntőben, ahová szeretnék bejutni, az éremre hajtok.”

Megkérdeztük Kozmát a vasárnapi Horton kontra Szun botrányról, hogy ő megtette volna-e azt, amit az ausztrál fiú, vagyis, hogy nem áll fel a dobogóra

„Nem biztos, hogy vagyok annyira bátor, mint ő. Különben is, a dobogó az nekem szól, ezért oda fel kell állni. Az más kérdés, hogy Szunról megvan a véleményem. Ő érinthetetlen. Ilyesmiért, amit neki megengednek, mármint, hogy kalapáccsal összetörje a vizeletmintát tartalmazó fiolát, minket örök életre eltiltanának. Az úszótársadalom sajátos viszonyban van Szunnal, illetve, nincs is vele semmilyen viszonyban. A közelébe sem tudunk férkőzni, de én nem is akarok. Állandóan legalább három kínai van körülötte, a dresszét nem fölveszi, hanem hárman segítik föl rá. Egy csapat szolgálja? Dehogy. Egy 1,3 milliárdos nemzet.”

És az egészet a FINA tűri...

De Kozma nem csak ezért dühös.

„Most – pár napja – anabolikus szteroid használata miatt felfüggesztették a brazil Gabriel Santost. Nos, Santos benne volt a 2017-es budapesti vb-n ezüstérmet szerző brazil 4x100-as gyorsváltóban. Ahol mi bronzérmesek lettünk. De ilyen alapon nekünk járna az ezüst. Én nyugodt vagyok, nem fogok lilát pisilni, na de ilyen körülmények között túl sok értelme nincs az egésznek...”

Mit lehet erre mondani? Kozmának – és vele együtt Hortonnak, Bohusnak – teljesen igaza van.

A délelőtt záróakkordjaként Késely Ajna az 1500 méter gyors második előfutamában kilenc másodpercet javított egyéni csúcsán, a 15:54.48, a délelőtt negyedik legjobb ideje – ami még mindig elmarad országos rekordjától, a 15:47.09-től – a legszebb reményekre jogosít az esti döntőben

„Az utolsó ötven méter annyira fájt, hogy azt még az ellenségemnek sem kívánom” – mondta a 17 éves klasszis a vegyes zónában. – „Hogy melyik a legerősebb számom? Magam sem tudom. Úgymond, hivatalosan, a 400 méter, de a 800-at és az 1500-at is nagyon szeretem. Este ráhajtok az éremre, ha már 400-on nem sikerült...”

Ehhez csak annyit, hogy Késelynek hatalmasra nőtt a presztízse itt Kvangdzsuban. Egy amerikai újságíró, amikor meglátta az akkreditációs kártyámon, hogy magyar vagyok, elkezdett áradozni nekem a 17 éves lányról.

Kíváncsi vagyok, mit fog szólni az 1500 méter döntője után...

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.