A szerb származású Belodedici 1964. május 20-án született a bánsági Nérasolymoson (szerbül Szokolovac, románul Socol), alig pár kilométerre a román-szerb határtól, és ötödik osztályos koráig egy árva szót sem tudott románul. 1982 nyarán 17 évesen igazolta le a Steaua, a bukaresti katonacsapat, és Jenei Imre keze alatt, fiatal kora dacára, hamarosan kirobbanthatatlan lett a kezdő tizenegyből.
– Jeneit az 1984-1985-ös szezon közben kirúgták, de az új edző, Halagean alatt nem ment a csapatnak, ezért két hónap után visszahozták Jeneit. Hála istennek, mert vele újra elkezdett futballozni a Steaua. Ő tett vissza a kezdő tizenegybe, mert Halagean kihagyott – mondja Belodedici. – Megnyertük a bajnokságot, és indultunk a BEK-ben.
– Az 1985-1986-os idényben csodás menetelést produkáltunk a Bajnokcsapatok Európa-kupájában – emlékezik a középhátvéd a Marca hasábjain, s hogy miért ott? Mert pályafutása vége felé három spanyol csapatban is profiskodott: a Valenciában, a Valladolidban és a Villarrealban. – Az első körben a Vejlét ütöttük ki, a legjobb 16 között a Budapesti Honvédot kaptuk. Az első meccset idegenben 1-0-ra elvesztettük. (Détári Lajos rúgta az egyetlen gólt a 34. percben)
A visszavágón már nem volt mese, a bukarestiek 4-1-re lemosták a Honvédot, többek között azért is, mert szegény Andrusch József tragikusan védett. Szépítő gólunkat ezúttal is Détári szerezte, már 4-0 után tizenegyesből.
A nyolc között a Kuusysi Lahti majdnem kiejtette Belodedici-éket, a Ghencea-stadionban csak 0-0 volt az eredmény, a visszavágón Victor Pițurcă góljával idegenben sikerült a 0-1-gyel kicsikarni a továbbjutást. Az elődöntőben az Anderlecht ellen a brüsszeli 1-0-ás vereséget a hazai 3-0-lal törölték ki, Pițurcă itt is kétszer volt eredményes, Balint egyszer.
– A mai napig nem találok magyarázatot a fantasztikus menetelésünkre – mondja Belodedici a Marcában. – Az első kelet-európai klubként egyszer csak ott voltunk a döntőben! Igaz, hogy jó csapatunk volt, a Steaua összeszedte Románia legjobb labdarúgóit, nem csoda, hiszen a diktátor fia, Valentin Ceaușescu volt a klubelnök. Jenei Imre remek taktikát dolgozott ki, a 4-4-2-es formációban én voltam hátul a szabad ember, a libero – ma már ez a poszt „kihalt”, a középpályán Bölöni és Balan alkotott, egyérintős, modern passzjátékot játszottunk, elöl Pițurcă gólerejével és Lacatus gyorsaságával oldottuk meg a helyzeteket. És megelőztük a korunkat azzal, hogy magasra feltolt letámadást alkalmaztunk, akkor még nem ismerték a „pressing” kifejezést.
Így érkezett el május nyolcadika, a döntő napja, ráadásul az ellenfél hazájában, Sevillában. A katalánok csak tizenegyespárbajban verték ki a Göteborgot, de egyértelműen ők számítottak a favoritnak, hiszen olyan sztárok játszottak Terry Venables csapatában, mint Migueli, Alexanco, Bernd Schuster, Carrasco és Archibald.
– Ők játszottak fölényben, de nem voltak igazi helyzeteik, a hosszabbításban pedig már mi dönthettük volna el a meccset, de nem sikerült, jöttek a tizenegyesek. És a két stabil büntetőrúgónk, Majearu és Bölöni hibázott! Helmut Duckadam azonban mind a négy Barcelona-próbálkozást hárította, tőlünk Lăcătuș és Balint berúgta, az ötödik sorozatra már nem is volt szükség, miénk volt a BEK-trófea! Hajnalban érkezett meg a gépünk Bukarestbe, gyalog özönlött ki a tömeg a reptérre, bent a városban aztán maga Ceaușescu fogadott bennünket.
A tizenegyespárbaj videója
– Hogy mennyire nem volt véletlen, kicsúszott eredmény a BEK-győzelem, azt később is bizonyítottuk: még abban az évben megnyertük az európai szuperkupát a Dinamo Kijev elleni 1-0-lal – az új igazolás, a fiatal Gica Hagi rúgta a gólt szabadrúgásból –, és bár az Interkontinentális Kupa döntőjében 1-0-ra kikaptunk a River Plate-től, 1988-ban eljutottunk az elődöntőig, ahol a Benfica állított meg, 1989-ben pedig újra döntőt játszottunk, sajnos a Milan csodacsapata 4-0-lal átgázolt rajtunk – idézi fel Belodedici, aki még hozzáteszi, hogy a River elleni meccsen egy szabályos gólját nem adták meg.
A Milan elleni döntőben azonban Belodedici már nem lehetett ott, mert egy évvel korábban disszidált Jugoszláviába, megunta a román diktatúrát. Távollétében hazaárulásért tíz év börtönre ítélték, de a romániai forradalom után ejtették a vádakat, és megkapta a játékengedélyt, amivel élt is: 1991-ben a Crvena Zvezdával megnyerték a BEK-et, így ő lett az első labdarúgó, aki két csapattal is elhódította a trófeát. Egy évre rá a Valenciához igazolt, majd játszott a Valladolidban és Villarrealban, sőt, két idényt a mexikói Alicante FC csapatában is játszott. 1998-ban visszatért a Steauához (na ki volt ekkor újra az edző? Jenei Imre!), és megkapta a kapitányi karszalagot, 2001-ben vonult vissza, 37 évesen.
