– A 33 meccses veretlenségi sorozat önmagáért beszél, ezt csak nagyon kevés csapat képes elérni – mondta a Leggónak adott interjújában Majd korábbi csapattársát, a Sampdoria egykori csatárát, az olasz válogatott kapitányát, Roberto Mancinit méltatta. – A sorozat Mancininek köszönhető, aki kiváló csapatot kovácsolt a squadra azzurrából, azonban még van hova fejlődnie az együttesnek, főként a fiataloknak, hiszen nekik több tapasztalatra van szükségük.
Marco Rossi tanácsa az olaszoknak az Eb-döntő előtt
Az olasz Leggo napilap kíváncsi volt Marco Rossi szövetségi kapitány véleményére a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjével kapcsolatban. A magyar kapitány az angolok terhelhetőségére figyelmeztetett, és hangsúlyozta, ő mindenképpen Ciro Immobilét játszatná a középcsatár poszton. Rossi szerint a spanyolok ellen lecserélt aranycipős nagyon fontos alkatrésze az olasz válogatottnak.
Az 56 éves tréner kitért az olasz válogatott Eb-döntős ellenfelére, Angliára, amelynek véleménye szerint legfőbb erőssége a nagy teherbírás.
– Fizikális felkészültségét tekintve rendkívül erős az angol válogatott. A dánok elleni elődöntőt leszámítva kiválóan osztotta be az energiáját a mérkőzéseken. Az angolok mindig képesek igazodni a rivális játékához, ugyanakkor Olaszország jól szervezett, a védekezésben és a támadásban is erős csapat. Akkor lehet esély a győzelemre, ha végig koncentrálnak a játékosok, mert az angol játékosoknak hatalmas a teherbírásuk – mondta a magyar kapitány, majd csatárkérdésben is megnyilvánult.
– Ha választanom kellene, hogy Immobilét vagy Belottit nevezem a kezdőbe, akkor előbbit preferálnám, mivel mindig képes félretenni az önös érdekeit, hogy a csapatot szolgálja. Amikor a spanyolok elleni elődöntőben Mancini lecserélte, a csapat elvesztette a mélységét. Ennek megtartása a döntőben kulcskérdés lesz – mondta Rossi.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez7-0 után 0-3, a Kecskemét alaposan elrontotta az Újpest hazai búcsúját + videó
Háromszor is nyerő helyzetbe hozta ellenfelét az Újpest.
„Nem lenne helyes” – Dárdai Pál az utolsó berlini meccse előtt
A Hertha vezetőedzője gólkirályt akar csinálni a volt NB I-es csatárból Németországban.
Budapesten csaphat össze a Fradi két korábbi ellenfele az európai kupadöntőben
Az UEFA váratlanul a Puskás Arénába hozhatja az Európa-konferencialiga döntőjét.
Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a BL-döntőben a Dortmund
Hihetetlen, de ráfizetés lenne a németeknek, ha nyernének a BL-döntőben a spanyol sztárklub ellen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!
Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép
Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó
Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel
„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója
Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el
Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről
PL: Klopp megint elkésett a Liverpool sajtótájékoztatójáról, a reakciója mindent visz – videó
Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Orosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez7-0 után 0-3, a Kecskemét alaposan elrontotta az Újpest hazai búcsúját + videó
Háromszor is nyerő helyzetbe hozta ellenfelét az Újpest.
„Nem lenne helyes” – Dárdai Pál az utolsó berlini meccse előtt
A Hertha vezetőedzője gólkirályt akar csinálni a volt NB I-es csatárból Németországban.
Budapesten csaphat össze a Fradi két korábbi ellenfele az európai kupadöntőben
Az UEFA váratlanul a Puskás Arénába hozhatja az Európa-konferencialiga döntőjét.
Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a BL-döntőben a Dortmund
Hihetetlen, de ráfizetés lenne a németeknek, ha nyernének a BL-döntőben a spanyol sztárklub ellen.