Tavaly is jöttek volna a kazahok, most újra bejelentkeztek

Csütörtökön a kerékpársport egyik legismertebb márkája, az Astana is benevezett a 42. Tour de Hongrie-ra. A május 12–16. között sorra kerülő magyar körversenyen így immár öt olyan profi csapat indulása biztos, amely a legmagasabb (World Team) besorolású.

Magyar Nemzet
Forrás: tourdehongrie.hu2021. 01. 28. 14:51
Astana
Astana Forrás: Facebook/Astana - Premier Tech
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kazah Astana-Premier Tech 2020-ban már nevezett a magyar körversenyre, ám akkor a koronavírus-járvány kirobbanása keresztülhúzta a számításokat. Így Alekszandr Vinokurov sztárcsapata idén először versenyez majd Magyarországon.

Másfél évtizede annak, hogy a kazah nagyvállalatok csoportjaként jegyzett Astana elsőként lépett be szponzorként a kerékpársportba, és az általa támogatott csapat máris óriási sikerrel tette le a névjegyét: Alekszandr Vinokurov megnyerte a „három nagy” egyikét, a Vuelta a Españát. A népszerű „Vino” napjainkban is kulcsfigura a kék-sárgáknál, a negyvenhét esztendős fiatalember ma az Astana-Premier Tech vezérigazgatója.

Az azóta eltelt évek során a sportág legnagyobb alakjai fordultak meg a csapatnál, 2008-ban a spanyol Alberto Contador duplázott, megnyerte a Giro d’Italiát és a Vueltát is, egy évvel később Contador Tour de France-diadalát ünnepelték a Champs-Élysées-n, 2012-ben Vinokurov megnyerte a londoni olimpia mezőnyversenyét. Következtek Vinceno Nibali aranynapjai – vagy inkább -évei: az olasz szupersztár 2013-ban megnyerte gyors egymásutánban a Tirreno-Adriaticót, a Giro del Trentinót, majd a Giro d’Italiát is, 2014-ben pedig az olasz bajnokságot, és négy szakaszgyőzelemmel a Tour de France sárga trikóját is elhódította. 2015-ben Nibali megvédte az olasz bajnoki trikót, honfitársa, Fabio Aru pedig behúzta a spanyol körverseny piros mezét, 2016-ban ismét Nibalié lett a Maglia Rosa a Girón, 2017-ben pedig már Aru nyerte az olasz bajnokságot.

A nyolc (!) Grand Tour-győzelem után az elmúlt négy év ugyan kicsit csendesebben telt az Astana háza táján, már ha fogalmazhatunk így: 2017-ben tizennyolc, 2018-ban harmincegy, 2019-ben harminchét, a tavalyi csonka szezonban pedig tizenöt versenyt nyert meg a kazah sztárcsapat.

Amint arról a Tour de Hongrie honlapja beszámolt, napjaink legjobbjai közé tartozik a spanyol Luis Leon Sanchez, aki nyert már Párizs–Nizzát, négy szakaszt vitt el a Tour de France-on, s most éppen a spanyol bajnoki mezt viselheti; honfitársa, a lengyel körversenyen győztes, Giro- és Vuelta-szakaszgyőztes Ion Izagirre, az olimpiai ezüstérmes, kilencszeres körverseny-győztes, 2020-ban Il Lombarida-győztes dán Jakob Fuglsang, az orosz Alekszander Vlaszov, a tavalyi Giro di Lombardia harmadik helyezettje, valamint a kazah bajnok Alekszej Lucenko, aki tavaly a Tour de France-on behúzott egy hegyi etapot.

Az Astana-Premier Tech az ötödik World Team, amely benevezett a 2021-es Tour de Hongrie-ra
Fotó: Facebook/Astana – Premier Tech

Szombaton számoltunk be arról, hogy a földkerekség egyik legerősebb profi kerékpároscsapata, a Jumbo-Visma bejelentette, a Tour de Hongrie-n tér vissza kilenc hónapos eltiltása után Dylan Groenewegen. A Tour de France-on négy szakaszgyőzelemmel rendelkező 27 éves holland sprinter augusztus 5-én a lengyel körverseny első napi befutójánál honfitársát, Fabio Jakobsent rátolta a kordonokra, aki súlyos sérüléseket szenvedett, két napig mesterséges kómában kellett tartani.

A 2021-es Tour de Hongrie-ra már nevezett csapatok

Trek-Segafredo (amerikai) – World Team

Team BikeExchange (ausztrál) – World Team

Team Jumbo-Visma (holland) – World Team

Israel Start-Up Nation (izraeli) – World Team

Astana-Premier Tech (kazah) – World Team

Eolo-Kometa (olasz) – Pro Team

Team Novo Nordisk (amerikai) – Pro Team

Mazowsze Serce Polski (lengyel) – Continental Team

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.