Demeter Mártát utolérték a következmények
Demeter Márta nevét az utóbbi időben szinte alig hallhattuk, pedig pár évvel ezelőtt még az egyik legtöbbet szereplő női politikus volt.

Karácsony Gergely csak egy ócska, megélhetési antifasiszta, akit valójában legkevésbé sem érdekel, ha a szövetségesei – a valódi nácik – arabokat vernek vagy zsidókat listáznának.

A híres nyelvújító, irodalomtörténész, kortárs balerina és oktatáspolitikus, Kunhalmi Ágnes – szerint a migráció már eleve nem létezik, fikció, füstös szobákban kifundált fideszes trükk, azaz: álprobléma.

Jakab Péter, a Jobbik új elnöke már a legelső nyilatkozatában nekiment Gyurcsánynak: arra kérte, álljon hátrébb, hiszen a személye a legnagyobb gátja annak, hogy a Jobbik szövetséget tudjon kötni a DK-val.

Hetek óta egy székelykapu borzolja a kedélyeket Újpesten, amit Csíkszentgyörgy adományozott a kerületnek, amelynek az előző, fideszes többségű vezetés már ki is jelölte méltó helyét.

Nézzük, mi van azzal a Magyar Györggyel, aki 2018-ban még az MSZP–Párbeszéd közös jelöltjeként indult Siófok 4-es számú választókerületében, ám nem választották meg.

A szegedi ügy kapcsán akár lehetne a hatalmat is ellenőrizni, de az ellenzéket támogató balliberális sajtó olyan néma csöndbe burkolózott, hogy a tücskök ciripelését is hallani lehet.

Ez a szilveszter sem telt el eseménytelenül. Strasbourg, Párizs vagy Amszterdam pontosan úgy nézett ki, mint Bagdad vagy Fallúdzsa a háború idején. Mindenhol felborított és lángoló autók voltak.

A mali származású elsőfilmes rendező üstökösként felívelő karrierjének és sikereinek amúgy egyáltalán nem lenne hírértéke.
A migránsokért rajongó ellenzéki sajtó hiába hazudja azt is, hogy mára felesleges operettdíszletté vált a magyar határon felállított kerítés, hiszen elfogytak a migránsok. Ez az állítás sem igaz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.