And the Oscar goes to . . .

A mali származású elsőfilmes rendező üstökösként felívelő karrierjének és sikereinek amúgy egyáltalán nem lenne hírértéke.

Cannes-ban a zsűri díját kapta, Golden Globe-díjra pedig jelölték és – az Akik maradtak című magyar filmmel együtt – szerepel az Oscar-díj szűkített, tízes listáján, a nemzetközi filmek kategóriájában egy Franciaországban élő bevándorló filmje, és nagyon másnaposnak vagy naivnak kell lennünk, hogy ne arra tippeljünk, hogy az alkotás meg is fogja nyerni a jelölések túlnyomó többséget. Vagy az összeset.

A mű rendezője ugyanis nemcsak fekete, de muszlim is, ráadásul hátrányos helyzetű, azaz szegény sorból érkezett a filmrendezők világába, tehát óriási előnnyel indul egy fehér bőrű, középosztálybeli, keresztény francia művészhez képest. Persze ilyen – fehér, keresztény – profilú embert nem is nagyon találunk már Párizsban. Aminek ugyan a 444 szerkesztőségében felállva tapsolnak, de mi mégsem sorolnánk a legjobb hírek közé.

Persze mi irigy nácik vagyunk, szégyelljük is magunkat emiatt reggeltől estig.

Céline Pina Ladj Ly, merthogy így hívják rendezőnket az elmúlt évek francia filmjeinek több hőséhez hasonlóan Párizs elővárosából Seine-Saint-Denis-ből származik. ‘Denis egy jórészt bevándorlók által lakott no go zóna. Egy olyan kerület, ahol a rendőrség finoman szólva sem szívesen járőrözik. Ha pedig mégis be kell mennie pár szerencsétlen rendfenntartónak, például, hogy kihozzon egy gyanúsítottat, vagy valakit, akinek nem volt érkezése megkezdenie a rá kiszabott börtönbüntetését, akkor a rettegő kommandósok az akció előtt jó alaposan beöltöznek, minden létező védőfelszerelést magukra kapkodnak a testpáncéloktól, sisakokig de mindenekelőtt és elsősorban golyóálló mellényeket húznak, szomorúan elbúcsúznak a családtagjaiktól, majd imádkoznak egy rövid ideig a fabatkát sem érő életükért.

Az előváros lakói ugyanis minden esetben udvariatlan tolakodásként, illetve a magánszférájuk durva megsértéseként szokták értékelni az ilyen jellegű akciókat, és jogos felháborodásukban megpróbálják agyonlőni, vagy verni a hatóság embereit. Ha pedig ezek közül egyiket sem tudják kivitelezni, akkor nagy durcásan felgyújtanak pár száz autót, nomeg a fél várost.

A mali származású elsőfilmes rendező üstökösként felívelő karrierjének és sikereinek amúgy egyáltalán nem lenne hírértéke, tulajdonképpen az lenne furcsa, az okozna megrökönyödést, ha egy ilyen kiváló pedigrével megáldott tehetség nem gyűjtené be sorra az összes létező filmes díjat, és a kritikusok elismerő szerelmes leveleit. Hiszen Ladj Ly természetesen kora egyik legnagyszerűbb alkotója, a kisujja körme alá több tehetség szorult, mint a komplett Hollywoodnak. (Mínusz Spike Lee.)

Ez nem is vitás. A probléma azzal van, hogy bizonyos francia újságíróknak, akik nyilvánvalóan a náci eszmékkel meg Orbán Viktorral szimpatizálnak, volt pofájuk megírni, illetve feleleveníteni Ladj Ly egyik fiatalkori botlását. Maga az ügy, ha lehet egyáltalán ügynek nevezni, tényleg szóra sem érdemes. Apró kis gyerekcsíny mindössze, tipikus kamaszkori pajkosság.

Történt, hogy a csintalan, kissé hirtelen haragú Ladj Ly hagyománytisztelő és vallásos ember lévén, nagyon felháborodott, mikor tudomására jutott, hogy egy közeli ismerősének, egy fiatal muszlim nőnek házasságon kívüli viszonya van. Ezért úgy döntött kicsit megleckézteti az Allah törvényei ellen vétkező, a Shariát nem tisztelő, eltévelyedett hittársát. A nő szeretőjét két kedves barátjával közös kocsikázásra invitálta, hogy egy félreeső helyen, senkitől sem zavartatva egy barátságosan lobogó tábortűz fényénél átbeszéljék a dolgot. És mert kissé nedves volt akkoriban az idő, egy benzinnel teli kannát is magukkal vittek az útra.

Nos, ezt a cselekmény az iszlamofób, és nem kellő mértékben érzékenyített hatóság akképpen értékelte, hogy elrabolt és megkínzott egy embert, sőt, barátaival a férfit fel is akarták gyújtani, azaz meg akarták ölni, bár ez utóbbi nem sikerült, mert a foglyuk megszökött.

A tehetséges rendezőt elítéltek, és éveket volt kénytelen börtönben senyvedni.

Amit nehéz nem rasszizmusként értékelni, de ne felejtsük el, hogy akkoriban már mérgezett volt a politikai klíma, és ugyan még nem voltak kint Magyarországon a Soros plakátok, de Orbán már abban az időben is, négyszemközti beszélgetések alkalmával sikeresen hintette el az idegengyűlölet magjait nyugati politikustársai körében.

A propaganda, akarom mondani a film egyébként a Nyomorultak címet kapta és Victor Hugo alkotásának állít emléket, főhőse pedig egy Salah nevű, jóravaló szalafista muszlim, aki bár tiszta erejéből igyekszik integrálódni, valahogy mindig egyre nagyon bajba kerül. Az alkotás tanulsága pedig természetesen az, hogy alapvetően mindenki jónak születik, csak a csúnya iszlamofób rasszisták ármánykodása miatt válik sértett és elszigetelt emberré. No de, ha még sok ilyen díjesővel jutalmazott, a franciák és a nyugati világ érzékenyítésére alkalmas filmalkotás fog születni, akkor igazából nincs mitől félni, a világ minden bizonnyal egy sokkal, de sokkal jobb lesz, ahol már nem fogják megbüntetni, vagy megbélyegezni azokat a bátor, igazhitű művészeket, akik Allah nevében, Allah törvényeinek betartatása miatt akár embert is ölnének. Merthogy most a francia a sajtó egy részében sajnos ez történik.

Ladj Lynek ezért sok sikert és erőt kívánunk, és szívből reméljük, hogy elviszi az Oscart-díjat a tehetségtelen, Orbán rasszista országából érkezett magyar elől.