Ehhez szorosan kapcsolódik a második pofon, hiszen milyen érzés lehet a Fideszben csalódott újságíróknak a Jézust és Szent Istvánt gyalázó Vágó Istvánnak, a szemek kilövetésében meglehetősen szorgalmasnak és eredményesnek bizonyuló Gyurcsánynak, az Árpád fejedelem helyett Göncz Árpádot kedvelő Karácsony Gergelynek és a liberális kultúra felsőbbrendűségét büszkén hirdető balliberális pártoknak kampányolni. Elképesztő jeleneteket és cikkeket eredményez ez a jelenlegi abszurd helyzet.
A Jobbik pártalapítványának pénzéből működő N1TV-n manapság Para-Kovács Imre és Havas Henrik, a két egykori Heti hetes-szereplő arról szokott kiselőadást tartani, hogy szerintük azért nincs jobboldali kultúra, hogy azért maradtak le fényévekre a jobboldali írók, rendezők és színészek a csodálatos liberális kollégáiktól, s azért nem születnek a jobboldalon értékes alkotások, mert a jobboldalon csupa tehetségtelen, buta senkiházi van, akik a balliberális művészek árnyékába sem érhetnek.
És mindezen kinyilatkozásokat a jobbikos és a Fideszben csalódott, de magukat még mindig jobboldalinak hallucináció újságírók párás tekintettel, lelkes egyetértéssel, szolgai bólogatásokkal fogadják.
De nézzük, mi van azzal a Magyar Györggyel, aki 2018-ban még az MSZP–Párbeszéd közös jelöltjeként indult Siófok 4-es számú választókerületében, ám nem választották meg.
Aki levezényelte a baloldali főpolgármester-jelöltek előválasztását, és aki hetente legalább kétszer ült le a most már DK-s politikus Kálmán Olgával megbeszélni, hogy bárhogy is próbálja, egyszerűen képtelen tovább elviselni Orbán fasiszta diktatúrájának bűzös és áporodott levegőjét. Magyar György nevével mostanában ugyanis nem a politikai hírekben találkozhatunk. Az ügyvéd úr rátalált egy sokkal jobban jövedelmező üzletre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!