

Pilhál Tamás

Tízmilliók az udvari sajtónak
Miközben a válságra hivatkozva szinte mindenkit megsarcol a kormány, a baráti sajtótermékek támogatására változatlanul sok millió forintot szórnak el. A közelmúltban a Népszavának, a 168 Órának és a Mozgó Világnak dobott mentőövet a kormányzat és a szocia
Hatmilliárdos pénzszórás
Három és fél év alatt 600 szerződés alapján csaknem 6 milliárd forintnyi közpénzt költöttek az adófizetők zsebéből a BKV-nál tanácsadókra, tanulmányokra, vizsgálatokra és egyéb megbízásokra – derült ki abból a Magyar Nemzet birtokába került öszszegző list
Kolompár 12 évet kaphat
Kolompár Orbán hivatalosan már három büntetőeljárásnak is vádlottja, miután tegnap az ügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése miatt újabb vádiratot nyújtott be az Országos Cigány Önkormányzat
Drága küzdelem a bliccelők ellen
Újabb botrányos BKV-szerződésekre bukkant lapunk. Információink szerint a közlekedési társaság még Antal Attila irányítása alatt mintegy ötvenmillió forintot fizetett a bliccelők elleni kampányra és fiataloknak szóló propagandára.
Tízmilliókért küzdött a bliccelők ellen a BKV
Mintegy ötvenmillió forintot fizetett a BKV 2007-ben a bliccelők elleni kampányra és fiataloknak szóló propagandára – értesült lapunk. A pénz döntő részét az a Well Reklámügynökség kapta, amelynek a megbízás idején még tulajdonosa volt Bölcs István, a bal
Húszmillió forint tizenkét sorért
Tizenkét soros tanulmányért fizetett közel húszmillió forintot a BKV egy később fantomizálódott cégnek – derül ki a közlekedési társaság belső vizsgálatából. A jelentés arról tanúskodik, hogy volt olyan szerződés, amelynek összegéhez utólag, tollal írtak
Tizenkét sor húszmillióért a BKV-nál
Újabb bűncselekménygyanús visszásságokra derül fény abban az egyelőre nem nyilvános BKV-jelentésben, amely a Hírszerző birtokába került. Az ellenőrzés például megállapította, hogy a Futó Sándor György tanácsossal 2007 decemberében kötött szerződésbe utóla