

Pilhál Tamás

Eljárás indult a fecsegő szóvivő ellen
Felfüggesztették szóvivői tisztségéből és fegyelmi eljárást indítottak Varga Gergely fővárosi ügyész ellen, aki egy nemrégiben nyilvánosságra hozott hangfelvételen elismerte: tudja, kik azok a rendőrök, akik 2006 őszén bűncselekményeket követtek el a kőbá
Zavaros rendőrvallomások
Ismét önellentmondásos vallomásokat tettek a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban tanúskodó rendőrök tegnap a bíróságon. A Fidesz siófoki elnökségi ülésén is téma volt a másfél évvel ezelőtti rendőri brutalitás. Az ellenzéki párt nem támogatja a gyülekezé
Falaz a rendőröknek a szóvivő?
A Fővárosi Főügyészség szóvivője az Index által nyilvánosságra hozott, tavaly készült hangfelvételen elismeri: tudja, kik bántalmaztak valójában 2006 szeptemberében egy férfit a kőbányai kapitányságon. Varga Gergely arra hivatkozva nem árulta el, kik köve
Nem kell fizetnie a passzív ellenállónak
Politizált, így törvényt sértett
Bár a törvény tiltja, hogy a rendőrség tagjai politikai nyilatkozatokat tegyenek, Bencze József országos főkapitány a napokban mégis azt üzente a rendőri állománynak, hogy lehetőleg tartsák magukat távol a Magyar Gárdától. A törvénysértés miatt a Tettreké
Cserni: Hazudtak a rendőrök
Öt vádlott rendőrből mindössze egyet marasztalt el tegnap a Fővárosi Bíróság a 2006 őszi brutális hatósági fellépések miatt indult eljárásokban. Ugyanakkor az elsőfokú ítéleteket meghozó bírók hangsúlyozták: a rendőrök egy része bizonyosan hamis tanúvallo
Bennfentes pályáztatás?
Miközben a posta darabonként több mint 200 ezer forintért vásárolt kerékpárokat, az eddigi beszállító Schwinn-Csepel ennek az árnak az ötödéért látta el eddig megbízható biciklikkel a postát. A cég vezetője úgy véli, bennfentes társaság nyerhetett. Eközbe
Másodfokú ítélet Postabank-ügyben: pénzbüntetéssel megúszta Princz Gábor
Pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábort, a pénzintézet volt elnök-vezérigazgatóját, és elmarasztalta a bank három másik vezetőjét is.
Átlátszó állevéllel az érdekvédők ellen
Ismeretlenek kellemetlen helyzetbe hozták a rendőri vezetés visszás fizetésemelését és a tavalyi brutális tömegoszlatást is rendszeresen bíráló Tettrekész szakszervezetet. Egy, a Tettrekész nevében írt, minden bizonnyal hamis levélben ugyanis arra szólíto