
Sobieski Tamás

Pirruszi győzelem
Spanyolország Portugáliával északon határos tartományában, Galíciában tegnap tartottak előre hozott tartományi választásokat. Exit-poll-eredmények szerint a konzervatívok győztek ugyan, de a szocialista–nacionalista tandem alakíthat kormányt.
Üzenet Zapaterónak
Bolívia a befektetők célkeresztjében
Hatezren tüntettek kedden az ellenzék felhívására Bolívia kormányzati székhelyén, La Pazban, az olaj- és földgázszektor államosítását, illetve Carlos Mesa elnök lemondását követelve. A tüntetők boltokat és gépkocsikat rongáltak meg.
Patthelyzet Baszkföldön
Zapatero nyitna az ETA irányába
A spanyol parlament támogatta a szocialista párti kormánynak azt a javaslatát, hogy kezdjenek tárgyalásokat a Baszkföld Haza és Szabadság (ETA) baszk szakadár fegyveres szervezettel, amennyiben az lemond az erőszakról. A javaslatot hét párt képviselőjének
Külön utak Latin-Amerikában
„Amerika az amerikaiaké.” Az egykori amerikai elnök, James Monroe 1823-ban tett kijelentésének hangoztatása újra időszerű lett a Fehér Házban. Míg az Egyesült Államok az iraki háborúval foglalkozott, a közel- és közép-keleti térség sorsa hátté
Az ETA tárgyalna a kormánnyal?
Újabb fordulatokra került sor a spanyolországi baszk tartomány jövőjével kapcsolatban. Az április 17-én tartott választásokon Ibarretxe miniszterelnök mérsékelt nacionalista pártja szerezte meg a legtöbb szavazatot, azonban egyedül nem tud kormányt alakít
Radikálisok sikere a baszk voksoláson
Újabb meglepetéseket hoztak az eddig sem unalmas spanyol politikai életbe a vasárnap tartott baszkföldi választások, de semmivel sem lett egyszerűbb a tartomány politikai körképe. A két győztes a helyi szocialista és a Baszkföldi Kommunista Párt (18, ille