Alig telik el olyan hét, hogy ne értesülnénk tengerbe veszett migránsokról. A hírek szinte ugyanazok, csak néhány adatot kell kicserélni: honnan hová tartott a lélekvesztő, hányan utaztak rajta, hányan haltak meg közülük. És persze cserélni kell a megszólaló uniós politikus nevét is, aki ügyeletesként elmondja, hogy most már határozottan fel kell lépni az embercsempészet ellen. Gyakori szereplő még Olaszország, esetleg valamely más állam parti őrsége, amely több vagy kevesebb sikerrel részt vesz a mentésben, illetve megpróbál fellépni az embercsempészekkel szemben, általában mérsékelt eredménnyel.
Hogy hívják a japán miniszterelnököt? – Csatangolás a japán nevek átírásának útvesztőjében
A japán a vezetéknév és utónév sorrendjét illetően rokonlélek velünk. S ha már biztosak vagyunk a helyes sorrendben, találnunk kell jó átírási formát.
Milyen orosz repülőgép zuhant le?
Majdnem mindenki hibásan mondja. Rendet vágunk a repülőgépmárkák kiejtésében.
Szómágia: a határkerítés, amely nem kerítés
Az osztrákoknak köszönhetően remek példát láthattuk arra, hogyan erőszakolja meg a nyelvet a politika.
Magyar szavak, amelyektől mindenki fél
Hogy mondjuk a csuklik, a siklik, az ízlik igét felszólító módban?
A kormányfő, akinek négy neve van
Alexisz Ciprasz, Aléxisz Cíprasz, Alekszisz Ciprasz, Alexis Tsipras – miért írják ennyiféleképpen Görögország miniszterelnökének nevét, és melyik a helyes?
Ha egy ilyen hírt elolvasunk, csaknem ötven százalék esély van arra, hogy a parti őrséget partiőrségnek írták. Ez pedig helytelen, hiszen csak akkor kellene egybeírni, ha az összetétellel létrejövő szó új jelentéssel bírna, ilyen például a háziorvos, a vízimolnár, az amerikaifutball (bár ezt sok helyen még különírják), a légibázis. Adódik a kérdés: ha nem helyes, miért nem húzza alá némelyik helyesírás-ellenőrző?
A válasz roppant egyszerű: a szoftverek nem ismerhetik az összes magyar szót, hiszen ahhoz csaknem végtelen halmazt kellett volna betáplálniuk a programozóknak. Mindenki használ ritka, sőt alkalmi szóösszetételeket. „Felesleges volt a lencsecsere” – bosszankodhatunk, ha a frissen javított szemüveg összetörik. „Hamburgerfüggő” – mondhatjuk azokra, akik meg vannak őrülve a hússal, mártással, zöldséggel töltött zsemléért. „Igazi szomszédszomorító!” – fakadhatunk ki arra, aki folyton tuc-tuc zenét bömböltet. Sem a lencsecsere, sem a hamburgerfüggő, sem a szomszédszomorító szót nem húzza alá a Word, pedig biztosak lehetünk benne, hogy egyiket sem pötyögték be az adatbázisba, sőt a szótárakban sem szerepelnek.
A szövegszerkesztő szoftver két főnév vagy egy főnév és egy folyamatos melléknévi igenév összeillesztését az esetek nagy többségében összetett szóként értelmezi, tehát „megenged” teljesen értelmetlen dolgokat is. (Kísérletképpen különféle szövegszerkesztőkbe beírtam a L’art Pour L’art Társulat néhány agyszüleményét: a vandálkömény, az időhagyma, a tarkófityisz és a litercica, továbbá a rókamacska, a pacalhátvéd és a grízpumpa szót. Az egyik program a hétből csupán egy szót húzott alá, az elsőt, két szoftver pedig mindegyiket elfogadta.) Némelyik szövegszerkesztőnek a nem létező, hosszú í-s szervíz szó ellen sincs kifogása, mert szerv és íz, illetve szer és víz összetételeként értelmezi – talán ezért is látható olyan sok helyen hibásan.
A program által helyesnek gondolt partiőrség tehát a főnévi szófajú parti és az őrség összetétele lenne, azaz az egybeírt kifejezés egy bulira vigyázó őrséget jelentene. Minden bizonnyal nem kidobóemberekre gondolnak a parti őrség kifejezést egybeíró szerkesztők. Bár az embercsempészet elleni küzdelem eddigi hatékonyságát látva cinikusan megjegyezhetnénk, hogy nem biztos, hogy a kidobók sokkal rosszabb eredményt érnének el.
