Az MSZP bukása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormányzó pártszövetség a voksok több mint felét megszerezve 12 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.

Lukács Csaba
2014. 05. 25. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarországi részvétel váratlanul izgalmassá tette a tegnap estét: ilyen alacsony jelenlétnél nem működnek megbízhatóan az előrejelzések. Előfordulhat például, hogy egy kis párt hatásos mozgósítással meglepően jó eredményt ér el, ha a többi párt hívei nagyobb arányban maradnak otthon; de a fordítottja is igaz lehet – akadnak olyan rétegpártok, amelyeknek csak magas részvételnél van esélyük az öt százalék elérésére. Az nem volt kérdés, hogy nyer a Fidesz–KDNP, de a győzelem arányára késő estig kellett várni. Végül kiderült, a győzelem még nagyobb volt, mint áprilisban: a kormányzó pártszövetség a voksok több mint felét megszerezve 12 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. A Jobbik második helye nem túl nagy meglepetés, de az igen, hogy négy százalékot vertek a szocialistákra, akik alig több mint 10 százalékot szereztek az előzetes eredmények szerint, és ez igazi hideg zuhany a baloldal (eddig) vezető pártjának. Az Együtt–PM mandátumot szerzett, így kapott egy esélyt a túlélésre, az LMP pedig óriási izgalmak után átlépte a bejutási küszöböt, így ő is küldhet képviselőt az EP-be.

Mesterházy Attilának nem lehetett könnyű éjszakája hétfőre virradóan: nagyon a nyakában liheg Gyurcsány Ferenc, és a volt miniszterelnököt ismerve ő a következő hetekben-hónapokban igen határozottan bejelentkezik a „baloldal első embere” szerepére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.