Azonnali hatállyal távozik posztjáról a miniszter, miután nyilvánosságra került, hogy kinevezése óta több állami megbízást is elvállalt a tulajdonában álló ügyvédi iroda. A miniszterelnök elfogadta a tárcavezető lemondását, egyúttal utasította a kormánytagokat, hozzák nyilvánosságra, hogy az elmúlt öt évben milyen cégekben volt tulajdonrészük vagy tisztségük. Bár ennek a hírnek akár Trócsányi László igazságügy-miniszter is a főszereplője lehetne – akinek ügyvédi irodája az elmúlt években több száz millió forintért kapott állami megbízásokat –, nem a harmadik Orbán-kormány tárcavezetőjéről van szó. Sőt, még csak nem is Fidesz egyik miniszteréről.
Az idézett tudósítás 2003-ban jelent meg. Az akkori szocialista kormány kancelláriaminiszteréről derült ki, hogy az ő ügyvédi irodája is – csakúgy, mint Trócsányi Lászlóé – több állami megrendelést vállalt el kinevezése után. Kiss Elemér az ügy kipattanása után rögvest lemondott, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig látványosan megdorgálta kormányát. Az akkor ellenzékben politizáló fideszes képviselők nem győztek kiabálni az eset miatt. Például az ügyet kirobbantó Szijjártó Péter – jelenlegi külügyminiszter –, aki akkor azt mondta: bebizonyosodott, hogy a szerződéskötés etikátlan volt, és mert nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi kormány négyéves retorikájával szemben igenis működik a gyakorlat, állami pénzekhez hozzá lehet jutni kapcsolatok révén. Szijjártó elégedetten akkor azt is hozzáfűzte: „A szó jó értelmében óriási élmény számomra, hogy a miniszterelnök első helyettesét sikerült lemondatnom.”
Úgy tűnik azonban, az értékek nem állandók a Fideszben, politikusai a keresztény, konzervatív és polgári erényekre és etikára már rá se hederítenek. A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda gátlás nélkül vállalhat el összeférhetetlen megbízásokat. Szijjártó Péternél is új szelek fújnak, nem követeli minisztertársa lemondását. Pedig a fideszes és a szocialista miniszter esete között nincs különbség. Rossz érv azzal mentegetni Trócsányit, hogy szünetelteti ügyvédi tevékenységét. Kiss Elemér sem praktizált, amikor 14 évvel ezelőtt kiderültek irodája állami megbízásai.