Ezzel együtt kissé elbizonytalanodtam a jog és a politika szétválasztottsága tekintetében. Továbbá vonatkozásában. Mármint az utóbbi időben. Először akkor bicsaklottam meg, amikor áprilisi trefortos látogatásakor az ismert-bejáratott fideszes paneleket felhasználva iparkodott Áder János elhitetni a kíváncsi diákokkal, hogy nincs baj a lex CEU-val. Most újabb dózis érkezett ebből a fajtából. Az államfő úgy érezte, el kell mesélnie, miért van rendben a civiltörvény. Szerinte „Magyarországon több mint 56 ezer civil szervezet működik, amelyek 99 százalékát semmilyen formában nem érinti az új szabályozás. A 7,2 millió forintnál nagyobb külföldi támogatást kapó szervezetek tevékenységét sem befolyásolja az új törvény, számukra csupán további adminisztrációs kötelezettséget keletkeztet.” Hát jó. Rendben. Csakhogy a jogszabállyal szembeni alapvető kifogás pont az – amit például a berzenkedő amerikaiak is szóvá tettek –, hogy „méltánytalanul sújtja a magyar civil szervezetek egy célzott csoportját, amelyek közül sokan a korrupció elleni harcot, valamint az emberi jogok és a polgári szabadságjogok védelmét tekintik fő feladatuknak”.
A sunyiság kutyája tényleg ott van elásva, ahol Áder János bogarászik. Ám az nem a plusz, hanem a mínusz, hogy a jogszabály kevesekre terjed ki – és ha nem is lehetetleníti el ezeket a keveseket, minimum megbélyegzi. Így lesz ezen a síkon a jogból mégis politika. Ha át nem is lényegül, minimum a szolgálólányává válik.
És arról nem is beszéltünk, hogy a plakáttörvény visszadobása mindössze arra jó, hogy rendkívüli ülésen fusson neki a Fidesz még egyszer az álságos-cinikus kétharmados részeknek. Elismerem, ez már nem a jogász-államfő gondja. Inkább az ellenzéké. Amelynek muszáj lesz a nyári szünetben is mobilizálnia önmagát. Igaz, ha erre sem lenne képes, akkor mitől, hogyan lenne joga a hatalom leváltásáról ábrándozni?
