Te írd alá, János!

A politikai kormányzás fokozódik.

A politikai kormányzás egyre fokozódik. Ezt bizonyítja egyebek mellett, hogy növekszik a szimbolikus jogszabályok száma-aránya, amelyekhez előbb vagy utóbb – így vagy úgy – köze lesz Áder Jánosnak. Emlékszünk, hiszen nem volt régen: aktuális balhéink előtt a lex CEU körül bontakozott ki jelentősebb felbolydulás.

– Ne írd alá, János! – biztatták a Fideszen kívüli univerzumok szereplői a köztársasági elnököt. Akadtak ellenzéki képviselők, akik egyenesen a Parlament falai között fordultak hozzá ekképpen, táblák segítségével, vállalva, hogy lesújt rájuk a zord házelnök haragja. Tudták, a büntetés utoléri őket, bár arra talán nem számítottak, hogy nem utolsósorban azért, mert a legfőbb közjogi méltóságot letegezni nem helyénvaló!

Ráadásul hiába volt minden igyekezetük, ugyanis János aláírta. Meg is magyarázta, úgy, ahogy mindig szokta. Jogászkodósan. Végső soron nem szerzett meglepetést senkinek. Ezt csinálja első ciklusának elejétől kezdve. Gubancot lát, lép, nem lát, nem lép. Ha lát – vagy visszadobja, vagy az Alkotmánybírósághoz küldi.

Vonjuk le a konzekvenciát: amennyiben a kormányzás politikai – vállaltan az, sose volt ennyire az –, akkor az elnökösködés jogi. Szerteágazó vitát nyithatnánk itt hirtelen arról, hogy – úgymond – jogilag kifejezhető-e a nemzet egysége a maga teljességében. Első pillantásra arra hajlanék, hogy a jog prózai dolog, míg a nemzeti egység karaktere nem nélkülözheti a lírai elemeket. Azok is ilyesmit sejthetnek, akik az utóbbi időben olykor Áder János személyébe, józanságába, integritásába vetették utolsó reményeiket. Akár amiatt is, mert egy nyomasztó, kizárólagosságra törekvő, sehova sem vezető politikára egy tisztességes és emberi politika lehetne a válasz. A költészet ismerői-kedvelői így képzelik.

Rossz hírem van: ideje felébredniük. Áder János személyesen is szívesen közreműködik ebben. Legújabban azzal, hogy a civiltörvényt ripsz-ropsz aláírta, az elfogadatlan kétharmados részei miatt csonka plakáttörvényt ellenben lazán visszadobta. Jogi alapon. Elhiszem neki, hogy az általa felállított kereteken belül úgy van minden, ahogyan magyarázza.

Ezzel együtt kissé elbizonytalanodtam a jog és a politika szétválasztottsága tekintetében. Továbbá vonatkozásában. Mármint az utóbbi időben. Először akkor bicsaklottam meg, amikor áprilisi trefortos látogatásakor az ismert-bejáratott fideszes paneleket felhasználva iparkodott Áder János elhitetni a kíváncsi diákokkal, hogy nincs baj a lex CEU-val. Most újabb dózis érkezett ebből a fajtából. Az államfő úgy érezte, el kell mesélnie, miért van rendben a civiltörvény. Szerinte „Magyarországon több mint 56 ezer civil szervezet működik, amelyek 99 százalékát semmilyen formában nem érinti az új szabályozás. A 7,2 millió forintnál nagyobb külföldi támogatást kapó szervezetek tevékenységét sem befolyásolja az új törvény, számukra csupán további adminisztrációs kötelezettséget keletkeztet.” Hát jó. Rendben. Csakhogy a jogszabállyal szembeni alapvető kifogás pont az – amit például a berzenkedő amerikaiak is szóvá tettek –, hogy „méltánytalanul sújtja a magyar civil szervezetek egy célzott csoportját, amelyek közül sokan a korrupció elleni harcot, valamint az emberi jogok és a polgári szabadságjogok védelmét tekintik fő feladatuknak”.

A sunyiság kutyája tényleg ott van elásva, ahol Áder János bogarászik. Ám az nem a plusz, hanem a mínusz, hogy a jogszabály kevesekre terjed ki – és ha nem is lehetetleníti el ezeket a keveseket, minimum megbélyegzi. Így lesz ezen a síkon a jogból mégis politika. Ha át nem is lényegül, minimum a szolgálólányává válik.

És arról nem is beszéltünk, hogy a plakáttörvény visszadobása mindössze arra jó, hogy rendkívüli ülésen fusson neki a Fidesz még egyszer az álságos-cinikus kétharmados részeknek. Elismerem, ez már nem a jogász-államfő gondja. Inkább az ellenzéké. Amelynek muszáj lesz a nyári szünetben is mobilizálnia önmagát. Igaz, ha erre sem lenne képes, akkor mitől, hogyan lenne joga a hatalom leváltásáról ábrándozni?