Már nem aranybánya a kínai autópiac?

Kínában az autóeladások 3,4 százalékkal visszaestek az idén az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a kínai autógyártók szövetsége (CAAM) szerdán.

WL
2012. 04. 11. 12:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január és március között 4,79 millió új autó talált gazdára, s a szakemberek szerint márciusban már némi lendületet vett a piac. Ekkor 1,84 millió gépkocsit adtak el, ami februárhoz képest 17,33 százalékos emelkedés, de alig több mint 1 százalékos bővülés éves bázison.

A statisztikából kiderül, hogy a haszongépjárművek területén sokkal jelentősebb a csökkenés a gyártott mennyiséget és az értékesítést illetően is, 2011. első negyedévi adataihoz képest meghaladja a 10 százalékot.

A nemzeti fejlesztési és reformbizottság árfigyelő központjának jelentése szerint az elmúlt hónapban némileg csökkentek a hazai gyártású gépkocsik árai, míg az importautóké nőttek.

A hazai gyártású személyautók esetében a tendencia három hónapja tart, márciusban 1,7 százalékos volt az áresés a tavalyi év márciusi adataihoz képest. Az importszedánok ára 2 százalékot meghaladó mértékben emelkedett az előző hónaphoz képest.

A világ legnagyobb autópiacán 2009-ben – a központi ösztönzők hatására – 46 százalékos volt az eladások bővülése, 2010-ben pedig 32 százalékos. 2011-ben azonban az intézkedések visszavonása következtében 2,5 százalékra mérséklődött az értékesítés növekedése, 18,5 millió darab kelt el. 2012 első két hónapjában – 6 százalékos visszaeséssel – az elmúlt hét év legrosszabb eredményét könyvelte el az iparág.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.