Sallai Roland és társai Cristiano Ronaldo tányérjában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Amikor felcsendül a BL-himnusz, hideg futkos majd a hátamon. Liverpoolban többször hallottam a lelátóról” – mondta Gulácsi Péter.

2017. 09. 13. 9:44

Rengeteget fejlődött Gulácsi Péter

Ezúttal az M4 Sport közölt interjút a magyar kapussal. „Én sem gondoltam volna, hogy két év alatt sikerül olyan csapatot felépíteni, amelyik egyenes ágon BL-főtáblára jut. 2015-ben az volt a cél, hogy az első osztályba feljussunk, ami sikerült is, utána teher nélkül játszhattunk egy ilyen fantasztikus szezont. A szezon vége felé tudatosult mindenkiben, hogy ez lehet valóság” – utalt arra, hogy hatéves tervet mindössze két év alatt teljesítette az együttes, ami egy meseszerű történet.

Gulácsi Péter beszélt arról is, mindig is az volt a terve, hogy egy nagy bajnokságban játsszon. A Liverpoolban ez nem jött össze, mert hiába várt türelmesen, nem tudta beverekedni magát a csapatba: „Utána vissza kellett lépnem kettőt, hogy egyet előre léphessek. A salzburgi szerződés tudatos lépés volt, olyan klubot kerestünk, amely nemzetközi kupában szerepel, és ahol folyamatosan védhetek.” 

Az elmúlt négy évben ő is rengeteget fejlődött, hiszen fokról fokra jutott előre, az ausztriai első osztálytól a Bundesligán át egészen a Bajnokok Ligájáig. A lipcsei másodosztály volt a köztes lépcső. 

Nem akarnak csak turisták lenni a BL-ben, a klub filozófiája továbbra is: fiatal tehetségeket vinni Lipcsébe, nem bevásárolni.

„Amikor felcsendül a BL-himnusz, a hideg futkos majd a hátamon. Liverpoolban többször hallottam már a lelátóról, a Salzburggal többször az utolsó pillanatban buktunk el. Az, hogy részese lehetek ennek, hatalmas élmény lesz” – mondta Gulácsi.   

A keddi nap mérkőzéseinek összefoglalóját itt olvashatja.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló, szerda:
E csoport:
Maribor (szlovén)–Szpartak Moszkva (orosz) 20.45
FC Liverpool (angol)–Sevilla (spanyol) 20.45

F csoport:
Feyenoord (holland)–Manchester City (angol) 20.45
Sahtar Donyeck (ukrán)–SSC Napoli (olasz) 20.45

G csoport:
RB Leipzig (német)–AS Monaco (francia) 20.45
FC Porto (portugál)–Besiktas (török) 20.45

H csoport:
Real Madrid (spanyol)–APOEL (ciprusi) 20.45
Tottenham Hotspur (angol)–Borussia Dortmund (német) 20.45

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.