Most már csak annyi lenne a feladat, s az sem kevés, hogy Szarvast elküldjük-belökjük egy tetszőleges roma önkormányzati ülésre, ugyan fejtse már ki ott is legfrissebb kutatási eredményeit a témában. Ismertesse csak az egybegyűltekkel, hogy ők voltaképpen indiaiak, ilyeténképpen nem is a roma, hanem az indiai kisebbségi önkormányzat tagjai. Azt hiszem, sikere lenne a Koppánynak. Azért javaslom, vigyen magával seprűt és kislapátot, hogy a szeánsz végén legyen mivel őt összeszedegetni.
Hogy Szarvas Koppány Bendegúz mikor publikálja A fajok eredete általa jegyzett változatát, nem tudni. Egyelőre csupán annyi biztos, hogy a cigány bokrosos bejegyzése után Bihal Dávid, a budapesti MSZP elnökségi tagja az alábbiakról tájékoztatta Szarvast:
Koppány, ez nagyon gáz. Ha ilyet egy fideszes politikus írna, már biztos vagyok benne, hogy lenne neked egy Rishi Sunak Facebook-kereted. Egy igazi hülye vagy, már bocsánat.
Szóval helyretették az urat, méghozzá valaki az akolból. Ezek után történt, hogy Szarvas Koppány Bendegúz a régi helyett elkövetett egy új bejegyzést, amelyben már imigyen fogalmazott: „Rishi Sunak az első színes bőrű, egész pontosan punjabi származású brit miniszterelnök, ez olyan kuriózum, mintha Magyarországon megválasztanák az első cigány miniszterelnököt.” Zárójelben hozzátette: ha valaki esetleg „félreértette” a korábbi bejegyzését, attól elnézést kér. Hát persze. Hiszen nem ő volt rasszista tahó, hanem az olvasó hülye, amiért képes volt félreérteni az ő elegáns eszmefuttatását. Atyaég!





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!