Saját bevallása szerint Boris Johnson tegnap a Financial Times átlapozásával kezdte a napot, a patinás üzleti napilap viszont nem jó hírrel szolgált, hiszen megállapította: a modern kori Nagy-Britanniában egyetlen miniszterelnöknek sem kellett ilyen ijesztő körülmények között átvennie az ország irányítását. Hasonlóan borús képet festett nemrég a brexit előtt álló ország jövőjéről Gordon Brown, a legutóbbi munkáspárti kormányfő, aki azt mondta, Johnson lehet az Angliát, Skóciát, Walest és Észak-Írországot magában foglaló Egyesült Királyság utolsó miniszterelnöke, mielőtt az végleg felbomlik, kezdve Skócia elszakadásával.
A Theresa May utódjának megválasztott Boris Johnson tegnapi győzelmi beszédében nem mutatta annak jelét, hogy elkeseredett volna, sőt a gazdaság fellendítését, a biztonság növelését, a brexit miatt mélyen megosztott ország egyesítését ígérte. Szerinte minderre az Európai Unióból való távozás után is képes lesz Nagy-Britannia.
Nem lehet kétségünk a ma hivatalba lépő új kormányfő szavainak őszinteségében, ahogy abban sem, hogy az EU-kilépéssel járó hirtelen gazdasági sokk után talpra fog állni az ország, de Nagy-Britannia modern kori történelmének ismeretében komolyan fontolóra kell venni a Financial Times és Gordon Brown figyelmeztetését. A II. Erzsébet nevével fémjelzett korszak, az elmúlt mintegy hetven év ugyanis a monarchia eljelentéktelenedéséről és az egykor szebb napokat megélt birodalom hanyatlásáról szólt. Mint közismert, ez a birodalom valaha annyira szerteágazó volt, hogy ott sohasem nyugodott le a Nap. Ez a birodalom azonban ma már csak egy sziget, amely esős időjárásáról híres, de a klímaváltozás miatt néha még a Nap is előbukkan.
Bár a birodalom megszűnése Hongkong 1997-es elengedésével véglegesnek tűnt, a 2016-ban megtartott brexitnépszavazás következtében még tovább zsugorodhat a szigetország mérete. Az amúgy is feléledőben lévő skót nacionalizmusnak ugyanis újabb táptalajt adott a referendum, amelyen a skótok – az angol és a walesi lakosoktól eltérően – az EU-tagság fenntartására szavaztak. Az Egyesült Királyság egysége szempontjából törékeny a helyzet Észak-Írországban is, ahol lassan – egyszerű demográfiai okokból – többségbe kerülnek a katolikusok, s amely országrész felett mintha a brit korona elvesztette volna befolyását.
Mindemellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az uniós kiválásra szavazó Angliában és Walesben is politikai-ideológiai hovatartozástól függetlenül foglaltak állást a brexit kérdésében a választópolgárok – munkáspártiak is voksoltak a távozásra, konzervatívok is a maradásra –, mély törésvonalakat kialakítva a londoni parlamentben és a társadalom egészében egyaránt. A megosztottságot pedig tovább fokozza az, hogy a kilépéssel járó bizonytalanságokon túl a politikai vezetés arra sem képes választ adni, tulajdonképpen milyen fajta kilépésre szavaztak az emberek. Megtart-e az ország bizonyos uniós szabályokat, netán a teljes szakítást választja-e?
A mai globalizált világban természetesen kizárt a teljes szakítás, hiszen a kínai gazdaság megtorpanása vagy az amerikai dollár gyengülése is hatással van az Európai Unió országaira. Az EU szempontjából azonban elkeserítő, hogy hamarosan elveszíti egyik legerősebb tagállamát. Magyarország és a kelet-európai térség pedig az EU-n belüli szoros szövetségesének inthet búcsút, Nagy-Britannia ugyanis a fokozatosan elmélyülő politikai integráció, az Európai Egyesült Államok gondolatának ellenségeként állt a józan ész talaján, képviselve a mi érdekeinket is.
London felett gyülekeznek a felhők, viharos időszak következik.
