Mátyás 2024. február 24.
logo

A jubileumi év szigorú ajándéka

1999.11.19. 23:00

Tomka Ferenc 1942-ben született, 1965-ben szentelték pappá. A teológiai, szociológiai doktorátus birtokában 1973-tól 1989-ig az egri Hittudományi Főiskola tanára volt, s a mai napig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magántanára. 1989-ben kapta a hívást, hogy vállalja el az alakuló káposztásmegyeri katolikus közösség plébániájának megteremtését, ahol azóta egy nagyon élő közösség jött létre. A káposztásmegyeri Szentháromság-plébánián több éve gyakorolják a katekumenátust.A katekumenátusról az Istentiszteleti Kongregáció 1972-ben adott ki rendelkezést. Ennek lényege, hogy a felnőttek, a fiatalok és az értelmük használatára eljutott gyermekek beavató szentségeit, a keresztséget, a bérmálkozást és az áldozást egy komoly, hosszú fölkészülési időszakhoz kell kötni. A Magyar Katolikus Püspöki Kar idén közrebocsátotta e rendelkezést, amely azt is jelzi, hogy a katekumenátus rendje hazánkban is érvénybe lép. A sok kérdést fölvető hír helyes megvilágításáért kerestük meg Tomka Ferencet. – Plébános professzor úr, ön több tanulmányában kifejti, hogy a kate-kumenátustól azért sem kell félni, mert a katolikus egyház egyik ősi küldetését és vágyát valósítja meg. – Valóban, az egyházban az ősidőktől kezdve érett embereket kereszteltek meg, s engedték őket az egyház tagjává válni. A fölkészülők, a katekumenek három-négy évig mélyültek el a keresztségben. Az elsődleges cél, hogy elsajátítsanak egy életformát, amely lehetővé tette, hogy együtt éljenek Jézussal a keresztény közösségben. A közösség segíti a katekument, hogy begyakorolják vele a szegények gondozását, a betegek látogatását. A katekumenátus klasszikus időszaka három esztendő. De minthogy a hatodik-nyolcadik századig lassan kialakult az úgynevezett keresztény Európa, s ezzel kapcsolatban kialakult a gyermekek keresztelésének szokása. Mondván: ha a társadalom úgyis keresztény, a megkeresztelt gyermek keresztény családi környezetbe kerül. A környezet ab ovo biztosítja a keresztény ünnepek és a keresztény etika előírásainak megtartását. Ám Európa már nem nevezhető kereszténynek. – Mi változik a gyakorlatban az eddig megszokott rendhez képest? – Ma Magyarországon az első áldozási előkészítés úgy történik, hogy a gyermekek legalább két esztendeig hittanra járnak. Az egyház mostantól úgy gondolja, a katekumenek még legalább egy évig készüljenek föl a gyülekezeti életre, mégpedig a hittanos korszakot megelőzően. A nyiladozó értelmű gyermekeket sem kereszteljük meg azonnal, hanem bekapcsoljuk az elsőáldozók csoportjába, s többnyire velük együtt részesülnek a keresztség szentségében, hároméves katekumenátusi gyermek-előkészület után. A felnőttek keresztelésénél az eddigi gyakorlat többnyire az volt, hogy az adott felnőtt jelentkezett az atyánál, aki pár hetes, jó esetben pár hónapos fölkészítés után megkeresztelte. Az egyház ezentúl erre az eljárásmódra nemet mond. Egy felnőttnek tudnia kell, mire mond igent a keresztségi fogadalomban. Az úgynevezett előkatekumenátus alatt a katekumen alapfokon megismerkedik a kereszténységgel, újra megkérdezheti magától: nos, tényleg akarok-e ezek után is keresztelkedni? Ám mindennél fontosabb, hogy megértsük: kereszténynek lenni életforma. Az előka-tekumenátus végén válik valaki kate-kumenné. – A katekumenátus ellenzőinek gyakori érve, hogy szerintük a keresztség szentségét alanyi jogon ki kell szolgáltatni bárkinek. Úgymond: milyen alapon dönti el az egyház, hogy kinek van joga az üdvösséghez, kinek nincs? – A dolognak pont az ellenkezője igaz. A katekumenátus tiszteletben tartja az egyéniség jogát a szabad választáshoz. Valóban, egy felnőtt embernek joga, hogy megkeresztelkedhessen, de kell tudnia azt is, hogy mit és miért vállal. Tisztában kell lennie azzal, hogy a keresztséggel mi nem varázslatot szolgáltatunk ki. A jézusi életforma vállalására hívjuk el a katekument. Régebben is létezett, s ma is él vallási körökben is az a helytelen vélekedés, amely szerint csak az juthat be a mennyországba, aki meg van keresztelve. Jézus ilyet soha nem állított, hanem ellenkezőleg, azt mondja a Római levél első fejezetében: aki szeretetben él, s aki a lelkiismeret szavát követi, ha pogány is, üdvözülni fog a lelkiismerete alapján. S amit a tamáskodók a személyiségjogokról mondanak, nagyon szép, nagyon igaz. A személyiség szabadságra van hivatva. Ám amint minden egyesületnek, testületnek, úgy az egyháznak is vannak szabadságjogai. Példának okáért ahhoz, hogy valamiféle feltételrendszert alakítson ki. Jézus Krisztus is azt mondja: aki utánam akar jönni, kövessen engem és a tanításomat. A szentség nem arra való, hogy valaki megszerezzen egy papírt, átmenjen egy vizsgán, hanem hogy az egyház élő tagjává váljon. – Miért kellett mostanáig várnunk a katekumenátus újrabevezetésére? – Nem véletlen, hogy az 1972-ben keletkezett rendelkezés magyarra fordítását és magyarországi elterjedését éppen az Állami Egyházügyi Hivatal akadályozta meg, mert pontosan látták, hogy a katekumenátus a katolikus közösségi élet megerősödését, a hívők létszámának növekedését szolgálja. Mi, az Országos Lelkipásztori Intézet keretében mintegy ötven pappal egyetemben, lefordítottuk és alkalmaztuk is a rendelkezést az egyházközségi életben. A káposztásmegyeri közösségben évek óta használjuk, s látjuk, mennyire szép, logikus és jó. S most már egyre több helyen vezetik be az alkalmazását. E dokumentum javasolja például, hogy akik meg voltak keresztelve, sőt, elsőáldozók is voltak, de aztán vallás nélkül éltek, újra menjenek végig egy katekumenátusszerű úton. A mi plébániánkon és több más egyházközségben azt tapasztaljuk, hogy az emberek örülnek annak, hogy felnőtt fejjel megérthetik a kereszténységet, s újra elsőáldozókká válhatnak. Ünnepélyes keretek között járulnak újra a szentségekhez. Hiszek abban, amit a püspöki karunk is mond, hogy a katekumenátus bevezetése a jubileumi év egyik legszebb ajándéka lesz.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.