Véget ért-e a forradalom?

Molnár Tamás
1999. 11. 26. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napjainkban uralkodó korszellemnek megfelelően igennel kell válaszolnunk a címben feltett kérdésre. Mindenütt béketörekvést látunk, még ott is, ahol háborús állapotok uralkodnak, és főként ott, ahol a nagyhatalmak csitítgatják a feleket – miközben fegyverszállítmányokkal táplálják a harci kedvet. Ennek ellenére, még ha fegyverszünet áll is be, észleljük a forradalom szelét, a nemzeti, szociális vagy a kultúrszlogenek hatását és terjedését. Mi ez a forradalom, amely az európai földrészen dúl, és többnyire más régiókban robbantja ki a lappangó konfliktusokat? Mintegy 30 évvel ezelőtt lappangó forradalomnak neveztem a jelenséget. Megfogalmazására az 1968-as események szolgáltatták az okot: az év májusi eseményei főpróbához hasonlóan megmutatták a forradalom lejátszódásának főbb fázisait: összecsapások a diákság és rendőrség között, kövek felszaggatása, autók fölégetése, Molotov-koktélok hajigálása – végül a sajtó átállása a diákok oldalára. De Gaulle elnök a Németországban állomásozó francia csapatoknál bújt meg, amíg aztán az „ellenforradalom” megnyugtatta, és visszatért a fővárosba. Amit az állítólagos kommunista munkások el sem képzeltek, azt a diákok, a fiatalok végrehajtották. Elfoglalták Párizst, mint 300 évvel azelőtt, a Fronde idején a XIV. Lajos ellen felkelő nemesség. Végül is nem sikerült, sem akkor, sem 1968-ban, de a „lappangó forradalom” tovább folytatta útját, mint 1789, 1830, 1848 és 1871 után. Minden esetben a burzsoázia nyert az ügyön, amíg meg nem szilárdította véglegesnek látszó hatalmát. Egészen 1968-ig, amikor új játszma kezdődött. Az új játszma kezdetét más-más időpontoktól lehet datálni. Számíthatjuk 1921-től, amikor a kommunista és a szocialista párt különvált. Nagyjából ugyanabban az időben verték le a marxistákat Németországban és egyebütt Közép-Európában; az angol Trade Unionok bemutatták modelljüket az amerikai gazdag szakszervezetek anyagi támogtásával. Később, 1941-ben megjelent James Burnham A menedzserek forradalmáról című fontos tanulmánya, amely leírja a közeljövő iparszervezési fordulatát. A menedzser tulajdonképpen átmenetet jelent az egyéni tulajdon és a demokratizálás között. Nem véletlen, hogy ez a roosevelti lappangó forradalom idejére esett, mint ahogy az sem meglepetés, hogy a Szovjetunióban is átvették a menedzseri rendszert a parancsuralom derekán. A különbség annyi, hogy Amerikában nem végezték ki a sikertelen menedzsert. Joggal nevezhetjük-e az 1968 utáni időszakot forradalminak, akár a lappangó jelzővel megtoldva? A forradalmat mindig a lakosság egy rétege, ha nem is osztálya képviseli, az ő érdekeinek megvalósítása a kitűzött cél, még akkor is, mikor a céltól eltérő portyázások színesítik az eseményeket. Jelenleg zavarja perspektívánkat az, hogy egy mind amerikaibb jellegű, osztály nélküli társadalom nem ismer, és főként nem ismer el társadalmi töréseket és különböző osztályokat. A globalizáció éppen azt jelenti, hogy a megkülönböztetések a régi világhoz és világnézethez tartoznak, most viszont útban vagyunk a nagy egység felé. Ilyenformán majdnem vallásos áhítattal hiszünk egy olyan polgárosodásban, amelynek részletei a kommunikáció ideológiájában csúcsosodnak, minthogy a végső konvergencia ezt tételezi fel. Ezt tételezi fel az Egyesült Államok hivatalosan elismert közgazdaságtana és ugyanezt Teilhard de Chardin 1960–70-es években oly népszerű konstrukciója: az evolúció az ómegapont irányába. Mindkettőnek volt materialista magyarázata is, de ez nem zárta ki, hogy – más célkitűzésekkel vegyítve – a gazdaságilag sikeres Amerika és a teilhardi evolúció elmélete kialakítsa az új, poszt 1968-as ideológiát. Ez remekül illett az új forradalmi rétegek szellemi, anyagi követelményeihez. Merem mondani, hogy annál is inkább, mivel ezzel egy időben a csillagászok táguló világegyetemre, centripetális erő által igazgatott univerzumra következtettek. Az ideológiaként is használható új világképet így ellensúlyozta az emberiség egységes felfogása, prózai nevén a globalizmus.A Kopernikusz és Galilei zászlaja alatt megtett fél évezredes kozmikus kaland után, úgy tűnik, visszatérőben vagyunk a geocentrikus világképhez, és ehhez formulákat, ideológiákat keresünk. Ennek megfelel az általánosan uralkodó kommunikációs tan, amely nem elválaszt bennünket, mint a közelmúlt agresszív jelszavai, hanem egységesít és központosít. Ez azt is jelentheti, hogy a hirdető- és poszterirodalom a nyugati ember elé vetíti a kielégülés megvételre és használatra kínált tárgyait, módszereit. Amiből manapság soha sincs elég – mint az előző gazdasági korszakban az anyagi javakból – az a kommunikációs eszköz, a vizuális és auditív összeköttetés mindennel, a kozmosztól a kereskedelemig. Olyan mohóság mutatkozik ezen a téren, mintha fizikai szükségletről lenne szó. Szinte mindegy, hogy a mohóság valódi vagy mesterségesen előidézett; sőt amennyiben mesterséges – virtuális –, még inkább hozzátartozik a világképünkhez, hiszen a kommunikáció mindenképpen csökkenti az emberek közötti távolságot. A lényeg a kép, a hang, a mozgás, a gesztus, vagy akár az értelmetlen történés (happening), az üvöltés – végül az erőszak, a brutalitás, a vadság. A most keletkező ideológia célkitűzése a kommunikációs hálózat megteremtése, amely az emberek közötti távolságot drasztikusan csökkenti; azáltal is, hogy a szavak kisebb szerephez jutnak, míg a fent említett, mélyebb rétegekből feltörő, artikulálatlan „üzenetek” és üzenettöredékek általánosakká válnak. Ez a fajta „forradalom” nem torkollik feltétlenül hatalomátvételbe vagy vérontásba, de éppen olyan „felforgató” hatása lehet, mint egy háborús helyzetnek. Hordozója meghatározhatatlan társadalmi réteg: fiatalok, diákok, szekták, a munkaerőpiac partvonalán sínylődők, örökké elégedetlen csoportok, valamint azok, akik státusukat erkölcsi tőkének tekintik: egy örökké nyugtalan univerzumban az ő kívánalmaik mutatják az éppen domináns irányt. Ennek a forradalomnak is az emberközelség van a zászlajára írva, de ez tulajdonképpen éppen annyira hamis, mint a korábbi forradalmak jelszavai: a Rousseau-é, aki kényszeríteni akarta embertársait a boldogságra, vagy az 1789-es forradalomé, amely a testvériség nevében működtette a guillotine-t. Avagy Marx szólama, a „világ proletárjai, egyesüljetek!” A globalizmus ígéretének eddig leghatékonyabbika! Mindez az emberközeli ideológia, a csökkenő távolság és a transzparencia jegyében született. Már-már azt a határt súrolja, amelyet Chesterton szabott az emberek egymáshoz való közelségének. Helen Blawatskyra célozva írta, hogy a felebaráti szeretet előfeltétele, hogy a szerető felek megőrizzék önmaguk énjét; másképpen nem szeretetről, hanem fúzióról, egybeolvadásról lenne szó. Gondoljunk közben arra, mennyire vesznek minket körül a kommunikációs forradalom és annak hírnökei, mondhatnánk fanatikusai! Ezek két csoportra oszthatók. Egyrészt ott vannak a technikusok tudományos eszközeikkel, akik akarva, nem akarva „technokratákká” válnak, hiszen áttekintik és uralják a gyártást, a marketing fázisait, a terjesztést. Másrészt a hívők, akik munkájukat emberiségmegváltónak tekintik, mert végső céljuk, hogy mindenki ismerje a másik gondolatát a percepciótól a tudatos szándékig. Ez olyan mentális, morális közegben válna valósággá (Teilhard de Chardin milieu divin-nek nevezte), amelyben az egyén, az értelem elmerül a nagy mindenségben (panteizmus, pánpszichizmus), vagy éppenséggel a nagy semmiben (a hindu brahman, azaz a világlélek, amely felszívja az egyént). Nyugati megközelítésben – amely alkotó és dinamikus jellegű – az uralkodási vágy erősebb, mint az ontológiai; a technokrata ambíciója, hogy uralkodjék anyag és ember fölött, hatalmasabb, mint panteisztikus hajlamai. Ebből ered forradalmi ideológiája. Ezzel szemben a keleti ember megelégszik azzal, hogy lassan megszabaduljon énjétől, és egy lépéssel közelebb kerüljön a nagy beolvadáshoz. Hogy mennyire képes a Nyugat magával ragadni a Keletet – ez már más kérdés. A soron következő forradalmi ideológia ismét a Nyugat bélyegét fogja magán hordani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.