Juliette Greco 75 éves

Bár a lexikon adatait vitatni nem lehet, és a nagy francia énekesnő valóban 1927. február 7-én látta meg a napvilágot, vele kapcsolatban életkort emlegetni személyes vonatkozásban szinte értelmetlen - egy kort felidézni viszont kötelező.

Juliette Gréco fogalom: a II. világháború utáni fantasztikus párizsi kulturális pezsgés, a Szajna balpartján kialakult bohém és újító, lázadó és boldog, francia és nemzetközi szellemi és művészvilág kedvence, kifejezője, jelképe, a francia kultúra nagykövete, a legrangosabb komponisták, költők, filozófusok, énekesszerzők társa, tolmácsolója, aki mindmáig meg tudta őrizni művészi tartását és titokzatos személyiségét.

A dél-franciaországi Montpellier-ben született, korzikai apja a Cote d Azurön szolgál rendőrként, nem sokat látja. Charlotte nővérével együtt nagyszülei nevelik Bordeaux-ban, egy ideig szigorú egyházi iskolába jár, majd édesanyjával együtt Párizsba költözik, táncolni tanul, kis színházi szerepeket kap. Anyját, aki részt vett a francia antifasiszta ellenállásban, letartóztatja a Gestapo, sőt a két lány is börtönbe kerül. Fiatal korára való tekintettel Juliette-et szabadlábra helyezik, anyját és nővérét viszont deportálják, csak a felszabaduláskor térnek vissza. Addigra Juliette már bekapcsolódik a Szajna partján, a Saint-Germain-des-Pres templom környékén kibontakozó baloldali intellektuális világba – és a szellemi közösség azóta sem szakadt meg.

Albert Camus, az író, Jean-Paul Sartre, a filozófus, a költők közül Jean Cocteau, Raymond Queneau, Jacques Prévert és mások, az amerikai trombitás, Miles Davis és még sokan alkotják ezt a kört. A magas, vonzó, rejtélyes lány a Rue Dauphine-ban nyíló Tabou klubban vitatkozza velük végig a párizsi éjszakákat, előbb jelenik meg a lapok címlapjain, mint az előadóművészet világában. 1949-től a Boeuf sur Toit mulató színpadán már énekel, megszólaltatja Raymond Queneau-tól a Si tu t´imagines-t, Jacques Prévert-től a Les feuilles mortes-t (Hulló falevelek, a Párizsba szakadt magyar komponista, Joseph Kosma örökzöld szerzeménye), és 1949-ben már Jean Cocteau filmjében, az Orfeuszban is szerepet kap. Később, 1965-ben a Belphégor sorozat lesz legnagyobb televíziós sikere (Magyarországon is).

Emblematikus számát, a Je suis comme je suis-t (Ilyen vagyok, ilyen) szintén a Prévert-Kosma páros jegyzi, egyebek között ezek a chansonok szerepelnek brazíliai és amerikai körútján 1952-ben. 1954-ben ad először egész estés műsort a francia chanson templomában, az Olympiában. Pályája a legnagyobbakkal köti össze, Charles Aznavour (Je hais les dimanches), Serge Gainsbourg (La javanaise), Guy Béart (Il n y a plus apres), Léo Ferré (Jolie Mome), Georges Brassens (Chanson pour l Auvergnat), Jacques Brel (La chanson des vieux amants) számai csendülnek fel bársonyos, titkokat hordozó hangján. És botrányt kelt, amikor 1968-ben előadja – azóta is műsorán tartja – híres számát: Déshabillez-moi (Vetkőztessen le!).

Miközben pályája töretlen, magánélete viharos volt: első férje és lányának, Laurence-Marie-nak apja Philippe Lemaire színész, akitől nem sokkal gyermekük megszületése után 1956-ban elvált. 1965-ben egy másik színész, Michel Piccoli kötött vele házasságot. Harmadik férje 1989-től Gérard Jouannest, aki zeneszerzője, zongorakísérője is volt egyben. Tokiótól Oslóig, New Yorktól Santiago de Chiléig bejárta dalaival az egész világot. Jujube címen 1982-ben adta ki önéletrajzát.

A háború utáni évek nagy nemzedékének legendás alakjai mára sorra eltávoztak, de Juliette Gréco még tavaly is fellépett – bár májusban egy montpellier-i koncert során rosszul lett, ezt követően még Kanadában is turnézott.