A balatonszárszói politikai beszélgetést Suchman Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és Alföldi Albert Bács-Kiskun megyei országgyűlési képviselő hívta össze – a választott helyszínnel az 1943-as szárszói konferenciára utalva. A találkozón több mint százan vettek részt, főként az MSZP úgynevezett népi baloldalához sorolt politikusok. Közülük sokan a reformkörökből, illetve a társadalompolitikai tagozat rendezvényeiről ismertek.
– A nemzetnek mindenkire szüksége van, kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint a baloldal addig lesz sikeres, ameddig képesek lesznek egyben tartani. Hangsúlyozta: a magyar szociáldemokráciára nem a konzervativizmus jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem a populizmus. – Elsősorban mindannyian magyarok vagyunk, és csak az-után szociáldemokraták, liberálisok vagy konzervatívok – mondta a kormányfő. Majd úgy fogalmazott: napjaink nemzeti sorskérdése az, hogy a politikai elit megosztottsága végleges és végzetes társadalmi megosztottsággá alakul-e. A magyar baloldal erénye mindig az volt, hogy benne egymásra talált és szintézisre jutott sokféle áramlat. Szerinte aki élet és halál harcaként állítja be a baloldal és a jobboldal sorsát, az felmentést ad a demokratikus és az erkölcsi normák betartása alól. Kijelentette: Szárszó fontos üzenete, hogy azt keresse, ami összeköti a modern szociáldemokratákat a konzervatívokkal, ami összeköti őket a szabadelvűekkel, ami összeköti a határon belül élőket a határon túliakkal.
A pécsi Komáromi István azt vetette föl: számolni kell azzal is, hogy az MSZP elveszti a választásokat. Ebben az esetben kettészakadhat a párt. A kampány azonban még hátravan. Komáromi szerint történelmi pillanat adódott: a nemzeti érzelmek jobbról és balról is egymásra találhatnak. Ugyanakkor el kellene gondolkodni a koalíciós partnerről: az SZDSZ szerinte úgy viselkedett a köztársaságielnök-választás idején, mint az a menyasszony, aki megcsalja a vőlegényét annak szeme láttára. Nagy Sándor azt hangsúlyozta: pártszakadásra még csak gondolni sem szabad! A gyakorlati politizálásban kell erősíteni – például a vidékre nem úgy kell tekinteni, mint problémák halmazára, hanem mint nemzeti tartalékra.
Forrás: Népszabadság
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
