Lengyel régészek bejelentették, hogy megtalálták Kopernikusz sírját. A számítógéppel rekonstruált arcképen egy törött orrú, 70 év körüli férfi néz szembe az utókorral.
Jerzy Gassowski, a pultuski régészeti intézet vezetője csoportjával már egy éve végzett feltárásokat Frombork (német neve Frauenburg) város katedrálisának altemplomában, mikor idén augusztusban egy rossz állapotban levő sírra bukknatak. A benne talált koponyadarabokból a kutatók arra következtettek, hogy a nagy lengyel csillagász földi maradványait találták meg.
Kopernikusz (sz. 1473) kanonokként élt és dolgozott a közép-lengyelországi város katedrálisában, és csak szabadidejében foglalkozott csillagászattal. Ő volt az első, aki vitatta korának tudományos nézetét, és egyházi elüljáróinak neheztelése mellett folytatott kísérleteivel bebizonyította, hogy a Föld kering a Nap körül. Mikolaj Kopernik 1543 május 24-én, 70 éves éves korában Fromborkban hunyt el.
„Közel 100 százalékig biztosak vagyunk benne, hogy a koponya Kopernikuszé volt” – jelentette ki Gassowski professzor, aki még DNS vizsgálatokkal is szeretné alátámasztani a felfedezését.
Rendőrségi törvényszéki szakértők segítségével a kutatók tegnap hozták nyilvánosságra Kopernikusz valószínű fényképét, amin a törött orrán kívül jól látható a bal szeme feletti kis sebhely. Kopernilkusz egyik fennmaradt önarcképén már megörökítette a ferde orrát és a begyógyult sebhelyet is.
Forrás: Herald News Daily, BBC World News
Emmanuel Macron a védelmi kiadások jelentős emelését jelentette be
