Kétmilliót ígértek – negyvenezret kicsaltak

Telefonos nyereményakciós történettel csaptak be egy veszprémi házaspárt a napokban, az ígért kétmilliós nyeremény fejében 40 ezer forintot csaltak ki tőlük – értesült az Objektív Hírügynökség a Veszprém Megyei RFK sajtószolgálatától.

MNO
2006. 01. 09. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénteken tett feljelentés szerint az ismeretlen számról a családot felhívó – a mobilszolgáltató képviselőjeként bemutatkozó – nő azt közölte, hogy a család kétmillió egyszázezer forintot nyert egy – az ügyfelek telefonszáma alapján összeállított – sorsoláson. Az ismeretlen hozzátette: csak akkor tudják átvenni a nyereményt, ha a család vásárol négy darab tízezer forintos feltöltő kártyát, majd biztosította őket afelől, hogy kis idő múlva visszahívja őket. A gyanús marketingfogás ekkor még nem szúrt szemet: a család egyik tagja elsietett a közeli benzinkútra, hogy megvegye a kártyákat.
A nem sokkal később – ismét ismeretlen telefonszámon – bejelentkező nő kérte, hogy diktálják be a kártyák azonosító számait, majd közölte: ellenőriznie kell, hogy a számok valóban újonnan vásárolt és fel nem használt telefonkártyákhoz tartoznak, majd közölte: később ismét visszahívja őket, hogy megbeszéljék a nyeremény átvételének részleteit. A házaspár csak jóval a történtek után jött rá, hogy csalás áldozatai lettek. Miután felhívták a szolgáltatót, bizonyossá vált, hogy ilyen nyereményakciót nem szerveztek a közelmúltban, a kártyák azonosító számai alapján pedig más telefonokat töltöttek fel.

Az ügyben a veszprémi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya rendelt el csalás megalapozott gyanúja miatt nyomozást. Nem kizárt, hogy a jövőben hasonló trükkel más mobiltulajdonost is megkísérelnek becsapni, ezért azt tanácsolják, hogy az ismeretlen számról érkező hívások esetében akkor se adjunk ki kártyaszámokat, személyes adatokat, ha ez a nyeremény átvételének feltétele. Több mint gyanús, ha az ismeretlen számról hívó személy készségesen felajánlja, hogy majd ő újra telefonál, ám elzárkózik attól, hogy megadja a saját telefonszámát vagy bármilyen más adatot, amely alapján azonosítani lehetne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.