Továbbra is súlyos a belvízhelyzet

A hét végén nem hullott jelentős mennyiségű csapadék, de a belvíz-fenyegetettség egyelőre nem csökkent. Belvízvédelmi készültséget mind a 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság területén, összesen 63 szakaszon tartanak. Elsőfokú árvízvédelmi készültség már csak a Hortobágy-Berettyón van.

MNO
2006. 01. 09. 12:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt két napban nem hullott számottevő mennyiségű csapadék, a belvíz-fenyegetettség azonban egyelőre nem csökkent az országban. Belvízvédelmi készültséget jelenleg mind a 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság területén tartanak, összesen 63 szakaszon, ebből 37-ben első fokozaton, 26-ban második fokozaton. Az elöntött terület nagysága lassan csökken, jelenleg 96 ezer hektár, ebből 47 ezer hektár vetés, szántóterület. (Vasárnap az elöntött terület nagysága még 102 ezer hektár volt, ebből 49 ezer hektár volt vetés-szántó).

Az érintett területeken 35 önkormányzat rendelt el belvízvédelmi készültséget, közülük 9 második fokozatot, valamint 28 vízgazdálkodási társulat is folytat belvíz elleni védekezést.

Több mint 100 lakóházat veszélyeztet a belvíz Hajdú-Biharban

A leginkább veszélyeztetett térségek közül Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében továbbra is meghaladja a 11 ezer hektárt a belvízzel elöntött területek nagysága, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén pedig 7900 hektár áll víz alatt.

Hajdú-Bihar megyében jelenleg két településen Nádudvaron és Tetétlenen van másodfokú, négyen pedig elsőfokú belvízvédelmi készültség. 117 lakóházat és 445 lakost veszélyeztet a belvíz. A megyében összesen 12 950 hektár területet árasztott el a belvíz, ebből 2700 hektár vetés, 2450 hektár szántó, valamint 4350 hektár rét és legelő. A kormány a költségvetés tartalékkeretéből kétmilliárd forintot szabadított fel, ez a védelmi bizottságok által elrendelt védekezés költségeit fedezi.

Győr térségében 12 ezer, Szabolcsban 2200 hektár van víz alatt

Több mint 12 ezer hektárt borít a belvíz Győr térségében a Marcal és a Rábca menti öblözetben, valamint a Szigetközben. A térségben elsőfokú belvízvédelmi készültség van érvényben. A gyirmóti szivattyútelep továbbra is üzemel: a Marcal folyóba emeli át a vizet az elöntött területekről. Ugyancsak elsőfokú a helyi vízkárelhárítási készültség Bana és Tata térségében Banánál a cuhai Bakony-ér lassan apadó vízszintje miatt tartják fenn a figyelőszolgálatot. Tatánál pedig az Által-ér vízszintje teszi szükségessé az elsőfokú készültséget.

A belvíz által elöntött terület nagysága jelenleg 2200 hektárnyi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Lakóházakat egyelőre nem fenyeget a belvíz, viszont az elvezető csatornák telítettsége 100-120 százalékos arányú, s ez nagy veszélyforrásnak számít az érintett területen. Az elöntött, alacsonyabb fekvésű határrészek mellett több mint 6000 hektár föld túlnedvesedett. A Tisza Tokaj feletti vízgyűjtő területén, beleértve a határon túli hegyeket is, 0,8 milliárd köbméterre becsülik a hó vízkészletét.

A hét végén változatlanul második fokozatú készültségben, folyamatos szivattyúzással védekeztek a belvíz ellen Fegyverneken, ahol a település keleti, mélyen fekvő részén negyvenegy lakóház, körülbelül kétszáz ember otthona van veszélyben a csapadékos téli időjárás miatt. Eddig egy családot kellett kiköltöztetni otthonából. Az érintett területről naponta 40 ezer köbméter vizet emelnek át a gépek a Holt-Tiszába, amelynek egyre magasabb a vízállása.

Folyamatos a belvízmentés a Tiszántúlon

Csaknem kétmillió köbméter vizet emeltek át a belvízzel borított területekről a befogadó csatornákba hétfőn a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig, folyamatosan üzemelő 19 szivattyútelepén. A 12 tiszántúli belvízvédelmi szakaszból 10-ben van készültség: 9-ben másod-, egyben pedig elsőfokú a védelmi készenlét. A magasabb készültségi fokozatot a Tisza-mentén, a Berettyó térségében, a Hamvas-Sárréten, a Köselynél, a Kati ér mentén és a Kálló térségében tartják fenn.

A környezetvédelmi tárca tájékoztatása szerint az elmúlt napon összesen 123 szivattyútelep üzemelt, januárban összesen 55 millió köbméter belvíz került átemelésre. A védekezési munkákban 566 fő vett részt, az igazgatóságok a munkálatokhoz. Az igazgatóságok folytatták a belvizek visszatartását, 47 darab tározóban 48,8 millió köbméter belvizet tároznak.

Már csak a Hortobágy-Berettyón van elsőfokú árvízvédelmi készültség

Az elmúlt 24 órában nem hullott csapadék a vízgyűjtőkön. Mindenütt folytatódott a lassú apadás, így a Zagyván is meg lehetett szüntetni a készültséget. Jelenleg már csak a Hortobágy-Berettyón tartanak elsőfokú árvízvédelmi készültséget, összesen 84 kilométeren.

A Duna külföldi vízgyűjtőjén a csapadék nagy többsége hó, ezért ott csak enyhülés esetén kell számítani árhullám indulására. A Balaton vízállása 113 centiméter. A Kaposon tapasztalható lassú apadásnak, a csapadéktevékenység megszűnésének és a Sió-csatornán végzett szivattyúzásnak köszönhetően a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a hét elején növeli a vízeresztés mértékét. A Velencei-tóé 170 centiméter, itt a vízeresztés mértéke már nem növelhető tovább.

Több mint 5 milliárd forint ár- és belvízvédekezésre

Az ár- és belvízvédekezés területén négy forrásból összesen 5,3 milliárd forint áll rendelkezésre – jelentette be tegnap Gyurcsány Ferenc miután az illetékes miniszterekkel, valamint nyolc megye közgyűlési elnökeivel egyeztetett. A miniszterelnök felkérte a megyei közgyűlések vezetőit, hogy a helyi védelmi bizottságokon belül hozzanak létre operatív törzseket, amelyek közvetlenül felelősek a belvízvédelmi helyzet kezeléséért és a munkák elvégzéséért. A megyei operatív törzsekben a vízügyi hatóságok, az érintett önkormányzatok, a földművelésügyi tárca hivatalai és a katasztrófavédelmi hatóságok vesznek részt. A napokban létrejött egy országos műszaki irányító törzs, amely a megyei operatív törzsek országos irányítását végzi.

Fidesz: Elégtelenek az ár- és belvízvédelemre fordított költségvetési források

A Fidesz aggodalommal figyeli az ár- és belvízhelyzettel kapcsolatos kormányzati tehetetlenkedést. A nagyobbik ellenzéki párt szerint teljesen elégtelenek az ár- és belvízvédelemre fordított költségvetési források. A luxusbaloldali kormány szétverte a korábban jól működő vízügyi rendszert, a védekezéshez szükséges gátak megerősítését elmulasztották, a Vásárhelyi-terv csak a propaganda szintjén létezik – mutatott rá Turi-Kovács Béla.

A Fidesz környezetvédelmi kabinetjének vezetője hozzátette: a tűzoltóság számára megvásárlásra kerülő szivattyúk csak a víz kiszippantására alkalmasak, átemelő szivattyúként nem működnek. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a keletkezett belvizet az egyik belterületi helyről a másikra szippantják át, a belvizet ugyanis azokhoz a felszíni vizekhez kell eljuttatni, amelyek természetes módon levezetik a fölösleges mennyiséget.

A kormány milliárdos nagyságrendű forrásokról beszél, miközben az elmúlt évben az FVM csak 300 millió forintot tudott a költségvetésből a belvízi problémákra fordítani (szemben Persányi Miklós miniszter 400 milliós bejelentésével) – hívta fel a figyelmet Turi-Kovács Béla, kiemelve: az állami tulajdonú művek működtetéséhez, fenntartásához tavaly semmilyen forrást nem biztosított a költségvetés.

(Forrás: MTV Teletext, MNO, Magyar Nemzet, Népszabadság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.