Tanács István: Annál, hogy mi lesz Radovan Karadzsiccsal meg Ratko Mladiccsal, sokkal lényegesebbnek kellene lennie most már, hogy mi lesz a szerb társadalommal. A mai szerbiai egyetemisták 70 százaléka még sohasem járt külföldön. A szerb fiatalok 70 százaléka úgy vélekedik, ha lenne módja, örökre elhagyná hazáját – otthon nem látnak jövőt maguk előtt. A külföldiek folyton azon aggódnak, hogy a radikálisok kerülnek hatalomra, de senki sem kérdi meg, miért olyan népszerűek azok a radikálisok. Egyáltalán nem csak a nacionalizmus miatt – a szerb radikális párt legutóbbi újvidéki konvencióját például egy magyar nemzetiségű radikális nyitotta meg egy darab sonkával a kezében –, hanem legfőképpen azért, mert a nemzetközi közösség egyelőre kollektíven büntet minden szerb állampolgárt. Az ottani magyarokat is. Azokat a fiatalokat is, akik még nem is éltek Milosevics rigómezei beszéde idején, és most Belgrádból hátizsákkal, fapados repülőn Amszterdamba, Párizsba vagy Londonba mennének, mint minden normális fiatal Európában, hogy meglássák, milyen a világ – de ők nem, vagy csak mérhetetlenül megalázó procedúra eredményeként kaphatnak vízumot. Már annyi idő elveszett, hogy a felnőttkor küszöbére ért egy nemzedék, amely túl akarna lépni Vukováron, Szarajevó ostromán, Srebrenicán – ha hagynák. Sőt Koszovó sem igazán érdekelné őket – ha Európa végre azzal foglalkozna, hogy milyen informatikusok, mérnökök lehetnének hamarosan ők is az egységes munkaerőpiacon.
(Népszabadság, 2007. június 13.)
világháború
Itt van Berlin bejelentése a világháborúról
