„A liberális szakértők a kisebbségi kormány javaslatát nem tartották elfogadhatónak. Úgy vélték: az nem orvosolja a regionális viszonylatban jelentős hazai túladóztatást, és nem csökkenti érdemben Magyarország versenyképességi hátrányát. A kormány költségvetési és adópolitikája nem ad kielégítő választ a nemzetközi pénzügyi válságra sem” – hangsúlyozta Kóka. A Liberális Gazdasági Tanács négy pontban módosítaná a kormány adótörvény-tervezetét. A testület azt javasolja, hogy a személyi jövedelemadó 18 százalékos sávhatára a tervezett kétmillió forint helyett hárommillióra emelkedjen, az iparűzési adó összegének fele továbbra is legyen levonható a társasági adóból, szűnjön meg a szolidaritási adó és a társadalombiztosítási járulék csökkentése ne csak a minimálbér kétszereséig, hanem a jövedelem teljes összegére legyen érvényes – írta Kóka.
A testület szerint jelentős előrelépés lenne, ha az állami kiadásokat három évre rögzítő költségvetési plafontörvénnyel párhuzamosan a most készülő adótörvények is előre meghatároznák a következő évek adópolitikájának irányát. A tanács úgy vélte, hogy az energiaszolgáltatókra kivetendő Robin Hood-adó tovább rombolná a befektetői bizalmat – olvasható a közleményben. A frakcióvezető hangsúlyozta: a parlament következő, hétfői plenáris ülése előtt valamennyi parlamenti párt frakcióvezetőjével, illetve költségvetésért felelős vezető politikusával egyeztet azért, hogy az ellenzéki pártok és a kormány egyaránt támogassa a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatot. Kóka szerdán a parlament költségvetési bizottságának ülésén is felszólalt. A politikus arról beszélt, hogy érezhető hatása egy legalább 500 milliárd forintos adócsökkentésnek lenne.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője, a tanács egyik tagja szerint a 260-300 milliárdos csomagnak megvan a fedezete. Hozzátette: készen állnak arra, hogy ezt „parlamenti keretek között előadják”, és módosító indítványként be is nyújtsák. A Munkaerő-piaci Alapból, a jóléti rendszerek átalakításával, a központi költségvetés kiadásainak csökkentésével lehetne biztosítani a csomaghoz szükséges forrásokat. A konkrét intézkedések közé tartozhatna például a családi pótlék rendszerének átalakítása – tette hozzá.
(MTI)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
