NATO-csúcs: Magyarország emeli védelmi kiadásait + Képriport + Videó

A korábbi tervekkel szemben Magyarország öt év alatt összesen 0,2 százalékkal növeli védelmi kiadásainak GDP-arányos összegét. Erről a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter tájékoztatta a NATO főtitkárát csütörtökön. • NATO-csúcs – Gates Grúzia meghívására buzdít

MNO
2008. 10. 09. 12:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fotó: Reuters

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a NATO-védelmi miniszteri találkozón tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a korábbi terv az volt, hogy tíz év alatt 0,1 százalékkal növelik a védelmi kiadások összegét. A 2009-es költségvetés tervezete szerint 338,388 milliárd forint lesz a tárca költségvetése. Védelmi feladatokra így jövőre 7 százalékkal több jut, mint az idén, amely a GDP 1,17 százalékát jelenti majd.

A miniszter az MTI kérdésére közölte, optimista azzal a magyar javaslattal kapcsolatban, amely szerint a közös műveleteket közös pénzügyi háttérrel kellene biztosítani. Mint mondta, bízik abban, hogy miniszterkollégáit meg tudja győzni arról: ez igazságosabb és hatékonyabb megoldás lenne a jelenleginél.

Fotó: Reuters



Ismertetése szerint Magyarország kezdeményező szerepet vállalt abban, hogy racionálisabban és hatékonyabban használják fel a tagállamok haderejét és pénzügyi lehetőségeit. Hozzátette: fél éve indult el a konzultáció erről a javaslatról, ez nyilván hosszú folyamat lesz, sok szempontot kell mérlegelni.

Jelenleg az a rendszer van érvényben, hogy mindenki maga finanszírozza vállalt feladatait, ám több tagállam adott esetben képes lenne nagyobb részvételre a közös műveletekben, ha erre meglenne a pénzügyi lehetőség – mondta, hozzátéve, bízik abban, hogy a következő tanácskozásokon sikerül ebben előre lépni. Hozzátette: ugyancsak a költségmegosztást szolgálja a többnemzeti együttműködés, például a közelmúltban beindított C-17-es szállítógépprogram is.

Fotó: Reuters


Szekeres Imre azzal az újságírói kérdéssel kapcsolatban, hogy a jelenlegi pénzügyi válság hogyan befolyásolja a NATO-tagállamok anyagi helyzetét, azt mondta: bízik benne, hogy az, amit ezekben a napokban átélünk, kezelhető és nem befolyásolja tartósan az érintett államok költségvetését, illetve védelmi kiadásait. A miniszter szerint azért fontos mérföldkő a budapesti NATO-találkozó, mert jövőre el kell készíteni a szövetség új stratégiai koncepcióját.

Ismertetése szerint 1999 óta megváltozott a világ, teljesen új helyzet alakult ki Magyarország számára is. Mint mondta, amikor 9 éve Magyarország belépett a NATO-ba, "szigetország" volt, ugyanis egyetlen szomszédos ország sem volt tagja a katonai szervezetnek. Jelenleg viszont már mindegyik vagy tag, vagy partnerország.

Fotó: Reuters



Beszámolt arról: Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, majd Sólyom László köztársasági elnökkel folytatott csütörtök délelőtti megbeszélésein világossá vált, hogy jelenleg három olyan kulcsfontosságú terület van, amelyre rá kell irányítani a figyelmet. Ezek közül egyik a jól megtervezett és végrehajtott műveletekre, az ezekhez szükséges képességek megteremtésére, illetve a partnerségi kapcsolatok erősítésére mindazon államok esetében, amelyek egyetértenek a szövetség értékrendjével.

Magyarország vállalja, hogy szárazföldi erők jelenleg 40 százalékos telepíthetőségi arányát a NATO döntése esetén 50 százalékra emeli és továbbra is nagy mértékben vesz részt vesz a közös műveletekben – közölte Szekeres Imre. Kiemelte, hogy a szárazföldi haderő 12 százalékát külföldi missziókban tartja Magyarország, ezzel a tagországok között a harmadik helyen áll, az Egyesült Államok és Nagy Britannia után.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.