Megkezdi működését a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A Magyar Nemzeti Vidéki hálózat (MNVH) tanácsa várhatóan a jövő hónap elején, december 2-án alakul meg – jelentette be újságíróknak szerdán Budapesten Pásztohy András, az MNVH főtitkára. A főtitkár elmondta: a múlt hónapban kezdődött mega hálózat kiépítése.

MNO
2008. 11. 05. 13:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzeti vidéki hálózat létrehozására az Európai Unió kötelezi a tagállamokat annak érdekében, hogy a vidékfejlesztéssel foglalkozó szervezetek és önkormányzatok, valamint kormányzati hivatalok együttműködését koordinálja a vidékfejlesztés céljainak megvalósítására. Az így létrejövő hálózat nyitott az agrárgazdaság és a vidékfejlesztésben érintett összes vidéki és országos szereplő számára. A hálózat lényegében négy alapvető feladatot lát majd el, az információk biztosítását és áramlásának összehangolását, továbbá a már meglévő információk kommunikációját, a vidéki közösségek fejlesztését, valamint az unió többi országában működő vidékfejlesztési hálózatok rendszerébe való magyar részvétel biztosítását.

A távirati iroda kérdésére válaszolva Pásztohy András elmondta: a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat működésére mintegy 9 milliárd forint áll rendelkezésre a mostani uniós költségvetési időszak, azaz 2013. végéig. A hálózat működtetésének költségeit az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) technikai segítségnyújtást szolgáló keretéből fedezik. Az agrártárca volt államtitkára kitért arra is, hogy a hálózat segíti a vidékfejlesztési intézkedések megvalósítását, főként a munkahelyek megtartását és újak létrehozását, valamint a falusi turizmus fejlesztését, továbbá a vidéki örökség megőrzését és a falumegújítást.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.