Feljelentés uniós pénzek ügyében

Szabó Anna
2011. 08. 06. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Nemzeti fejlesztési terv egyik beruházásával kapcsolatban, ahol az ellenőrzés során súlyos szabálytalanságokra bukkantak – derül ki az ÁSZ tegnap nyilvánosságra hozott jelentéséből, amely az uniós források 2004–2008 közötti felhasználását vizsgálta. A dokumentum szerint további három beruházást is szabálytalannak nyilvánítottak a számvevők. A jelentés megállapítja, hogy az első fejlesztési terv közel 700 milliárd forintos brüsszeli támogatásának hatása szinte egyáltalán nem érzékelhető hazánk felzárkózásában, a pénzek hatására ugyanis a csatlakozás óta mindössze egy százalékpontot közelítettünk az átlaghoz az egy főre jutó termelés tekintetében.
Az ÁSZ továbbá kifogásolta azt is, hogy a hét magyarországi régió közül hat helyzete nem változott lényegesen, miközben az amúgy is a legfejlettebbnek számító Közép-Magyarországhoz került a legtöbb brüsszeli forrás, vagyis a régiók kiegyensúlyozott fejlesztése nem valósult meg. A számvevők megállapították, hogy a források lehívásánál nem annyira koncentráltak a felhasználás hatékonyságára sem, így például az uniós pénzből megvalósult képzéseken részt vett hátrányos helyzetű embereknek csupán tíz százaléka helyezkedett el. A pályázatok forrásainak mindössze negyede jutott a hazai kis- és középvállalkozásokhoz – olvasható a jelentésben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.