Kiközösítő

Németországban és Ausztriában az Európai Unió keleti bővítésének közeledtével egyre gyakrabban hallani azt a véleményt, miszerint az ötvenöt évvel ezelőtt életbe lépett Benes-dekrétumok érvénytelenítése nélkül bajos lesz „közös Európáról” beszélni.
A régi sebek felszakítása, nevezetesen a Benes-dekrétumok emlegetése mind a mai napig indulatokat kavar. Václav Havelt például élesen bírálták hazájában, miután két hete Bécsben meglehetősen elítélően nyilatkozott a szudétanémetek Csehszlovákiából történt második világháború utáni kitelepítéséről. A cseh államfő „etnikai elven alapuló bosszúnak” nevezte az akkor történteket. A Václav Klaus vezette Polgári Demokratikus Párt nyomban elutasította honfitársai kollektív bűnösségének elvét. A párt közleményében kifejtették: „Sem a cseh nemzet, sem a cseh politikai képviselet nem vállalhat felelősséget a kitelepítéskor elkövetett egyéni túlkapásokért, amelyek egyébként csak a második világháborúval összefüggő események következményei voltak.”
Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja egyenesen lemondásra szólította fel Havelt, mivel – mint Miroslav Grebenícek pártelnök kifejtette – elárulta a cseh nemzet érdekeit. Megjelentek olyan csehországi kommentárok, amelyek szerint az 1997. július 21-én aláírt cseh–német nyilatkozattal az egész ügy le van zárva. S voltak olyanok is, akik úgy vélekedtek, hogy a kitelepítési határozat összhangban állt a második világháború utáni nemzetközi joggal, hasonló eljárást más országok is alkalmaztak, ezért lehetetlen az adott történelmi korból kiszakítva értelmezni az eseményeket – ahogyan Václav Havel tette.
A napokban lezajlott pengeváltás azonban csak újabb fejezete annak a vitának, amely egyre hevesebbé válik az unió bővítésének közeledtével. „A Benes-dekrétumok Európa sebei, amelyeket be kellene forrasztani végre az EU keleti bővítésekor” – jelentette ki a tavasszal Edmund Stoiber Augsburgban, ahol az 52. szudétanémet napot ünnepelték az összegyűltek. Bajorország miniszterelnöke nem kertelt sokat, hanem nyíltan a cseh vezetésnek címezve felszólította Prágát, hogy „szabaduljon meg végre ezektől a dekrétumoktól! Elképzelhetetlennek tartom ugyanis – így a bajor tartomány vezetője –, hogy Közép-Európa népei olyan törvényeket tűrjenek meg, amelyek másokat diszkriminálnak.”
Edmund Stoiber harcias kiállása minden bizonnyal nem sok támogatóra lel majd német földön, a szövetségi kancellária hivatalos véleménye ugyanis az, hogy fölösleges múltbéli dolgokkal terhelni a német–cseh kapcsolatokat. Johann Böhm, a szudétanémetek szószólója úgy vélekedik, hogy több megértésre találnak az osztrák, mint a német fővárosban.
A vitatott dekrétum eltörlésének hívei, ha nem is Bécsben, de Karintiában lelkes támogatóra lelnének: az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egykori vezetője, Jörg Haider több ízben is a Benes-dekrétumok semmissé nyilvánításához (valamint a temelíni atomerőmű végleges leállításához) kötötte Prága uniós felvételét. De nem Csehország az egyedüli uniós jelölt, amelynek múltbeli rendeletek miatt fájhat a feje. Szabadságpárti körökben Szlovénia uniós csatlakozásának vétója is felmerült abban az esetben, ha Ljubljana nem helyezi hatályon kívül a Benes-dekrétummal rokon AVNOJ-döntéseket. (Az AVNOJ a Jugoszláv Antifasiszta Népfelszabadítási Tanács rövidítése.)
A szabadságpárt (FPÖ) egyébként egy ideje népszavazást sürget bővítésügyben. Nevezetesen az osztrák polgárok eldönthetnék, hogy az Európai Unióba igyekvő országok közül melyek azok, amelyeket szívesen látnának egy kibővített európai uniós közösségben. (A népszavazás kifejezés ebben az esetben meglehetősen pontatlan; sokkal inkább a nép megkérdezéséről van szó, hiszen egy ilyen akciónak nincs kötelező hatálya a parlamentre nézve.) Ám nem valószínű, hogy erre a közeljövőben sor kerül, ugyanis a szabadságpárt koalíciós partnerének, az Osztrák Néppártnak a képviselői – élükön Wolfgang Schüssel kancellárral és Benita Ferrero-Waldner külügyminiszterrel – konokul elzárkóznak az úgynevezett junktimtől, azaz attól, hogy az érintett országok uniós csatlakozását összekapcsolják a közöttük feszülő vitás kérdésekkel.
Vitathatatlan tény, hogy a közvélemény-kutatások szerint a cseh lakosság 64 százaléka igazságosnak tartja a második világháború utáni kitelepítéseket. Tény azonban az is, hogy annak idején Benes egykori miniszterelnök rendeletével hárommillió szudétanémetet penderítettek ki, akik évszázadok óta Cseh- és Morvaország lakói voltak.
Ám az indulatokkal nem lehet vitába szállni – ezt tapasztalhatta Frantisek Hybl is. A cseh történész kemény fába vágta a fejszéjét, amikor egy morvaországi kis településen, Prerovban 1945-ben elkövetett tömeggyilkosság hátterét akarta feltárni. Az áldozatok – összesen 265 ember – kivétel nélkül szudétanémetek voltak, akiket a világháború vége előtt nem sokkal végeztek ki. Amikor Hybl néhány évvel ezelőtt a kivégzések újbóli kivizsgálását kérte a prágai igazságügyi minisztériumtól, falakba ütközött. Végül a saját szakállára kezdett el kutatni, s eredményeit a közelmúltban könyvben publikálta. Elismerés helyett azonban számtalan névtelen fenyegetést kapott.
Európa közepén – uniós csatlakozás ide, regionális partnerség oda – még mindig tátonganak a múlt sebei.