Durva tévhitek övezték – nyilván nem véletlenül – a háború előtt épült munkáskerületeket, a szocializmusban hivatalosan titulálták nyomortanyáknak, putriknak, embertelen telepeknek, noha az új korszak lakótelepei nyomukba sem léphetnek igényes kivitelezésben. Természetesen, amit el lehetett rontani rajtuk, azt el is rontották: leválasztották a lakásokat, nem költöttek a karbantartásukra, s engedték elcsúfítani az építészeti stílust meghatározó, szépséges részleteket. Ráadásul igazságtalanság számon kérni high-tech minőséget az 1900-as években tervezett és épített lakótereken, miként tették ezt az infrastrukturálisan nyilván korábbi igényekhez alkalmazkodó kertvárosi miliővel az ideológai okok miatti elferdítések.
Győr Gyárváros munkástelepe megóvására alakult meg az Együtt Gyárvárosért Egyesület, elnöke, Horváth Mária Stefánia erősen reméli, hogy ez az építészeti és szociográfiai szempontból is kincsnek tekinthető városnegyed megmenekül, mi több, felújítják a XXI. században is. Az egyesület gyűjti a helytörténeti adatokat, fotográfiákat, a városrész történetével és életével foglalkozó egykori kiadványokat. A város vezetésével közösen kíván olyan fejlesztési terveket készíteni, amelyek megőrzik az eredetiséget, s a korszerűsítés mellett ügyelnek az apró részletekre.
A korábban állami tulajdonú házak, lakások többsége magánkézbe került, társasházak alakultak, s e tény hol örvendetes, hol ijesztő folyamatokat indított el. Ha a lakók értő és érző lélekkel, hagyománytisztelettel nyúlnak e kincshez, nyer vele a város és az építészet, ha azonban érzéketlen magántulajdonosi gőggel rontja el gazdája az elődök által teremtett értéket, akkor szegényebb lesz Győr – emlékeiben és látványában is.
Az ország ötödik legnagyobb városának egyik kerülete az előző századforduló ipari-gazdasági konjunktúrájának köszönheti létét, a Nyugat kapujában gomba mód nőttek ki a földből az üzemek, gyárak. Az első gyár, a Hauser György-féle Rézműgyár a kiegyezés évében, 1867-ben létesült, azonnal követte Röck István Sodronyárugyára. 1868-ban alapították a mai Égáz ősét, a Légszeszvilágítási Rt.-t, s követte őket a Meller Ignác-féle Olajgyár, a Schichler-féle Téglagyár, majd a Győri Szeszgyár és Finomító Rt., a Győri Közvágóhíd. 1896-ban alapították a hírneves Magyar Vagon- és Gépgyár Rt.-t, s 1912-ben az Ipartelepek Hadianyaggyárát, amelyet ágyúgyárnak nevezett mindenki. 1928-ig huszonöt jelentős vállalkozás indult meg Győrött, némelyiknek a neve is úgy cseng ma, mint valami édes dal, városi kuplé, vagy kézzel írott lajstromot olvasnánk egy rég meghalt, tisztes könyvelő padlásán: Gráb Mór és Fiai Első Magyar Viaszosvászon és Műbőrgyár, Brenner Elek Füstcső és Lemezárugyár, Nádgyár, Linum Taussig Sámuel és Fiai Lenfonó és Szövőipari Rt.
Megalakultak tehát a gyárak, s úgy szívták föl a városi munkaerőt, mint szivacs a vizet. Szó se róla, az ágyúgyár az első világháború miatt alakult meg, s fogvacogtató jövőt vetített előre, ám ezt a munkához és keresethez jutó dolgozók másként élték meg akkoriban. A Gyárváros lakónegyed neki köszönheti létét. A falvakból a városba áramló munkások lakásokat igényeltek, és ha szakképzett, stabil és megbízható gárdát akartak köszönteni reggelente a munkavezetők, kulturált és emberi lakásviszonyokat kellett ehhez biztosítani.
A vagon- és gépgyár, valamint az ágyúgyár kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával fogtak össze a vállalkozók az állammal, megbízták Fiala Gézát, az Osztrák–Magyar Monarchia királyi főépítészét a kertváros megtervezésével. Az eredeti gyárvárosi központot a Mátyás téren, a magyar art noveau (mondjuk úgy: népi szecesszió) stílusában fölépített templom jelentette, ahonnan sugarasan futottak szét az utcák, terek. E központ azonban csak 1929-ben készült el, jószerivel ezen építészeti korszak utolsójaként.
A Munkás utca otthonai épültek föl először, 1902–1906 között – hetvenkét, kerttel övezett (!) földszintes ház. A jellegzetes magyar stílusú, sátortetős házak többsége ma is áll. 1916-tól ’27-ig elkészült 62 ház, amelyből húsz földszintes, 37 egyemeletes és öt kétemeletes volt. Villanyvilágítással, folyóvízzel, vécével, városi gázzal ellátottak. A megépült 415 lakásból 319 egyszobás, 78 kétszobás, nyolc háromszobás volt, a két- és háromszobásokba fürdőszobát is terveztek! És persze nyíltak az üzletek: cipész, fodrász, hentes, pékség, mellettük pedig a legfontosabb: óvoda és iskola. Győrött létesült Budapest után elsőként egészséges ivóvizet szolgáltató vízvezetékmű, a víztornyot 1883-ban kezdték építeni, amelylyel Koller János helybéli építőmester bízták meg. Szerencsére a szép ipari műemlék ma is áll, belül 1986-ban, kívül 1994-ben renoválták.
Az egyesület aggódik és reménykedik, s velük sokan, a győriek, akik semmiképpen nem szeretnék, ha eltűnne a város e jellegzetes negyede. Egyedi városképi védelem alá vonták eddig a gyárvárosi általános iskolát, a templomot, a jelenleg Lukács Sándor Szakmunkásképző Intézet épületét, valamint a víztornyot. Helyi városképi védelem alatt áll az ipartelep mind a hatvankét, egyedi stílusú lakóháza, s a legrégebbi Munkás utca éppen idén százéves házai. Látható még a lepusztultságában is gyönyörű ágyúgyár, amelynek eredeti kerítését sem ette meg az idő és az érzéketlenség, állnak a 85 éves üzemek, irodák, porták, bejáratok. A háború megkímélte ezt a páratlan, vagy mondjuk a Wekerlében méltó párjára talált, és a dunakeszi telephez hasonlítható negyedet. Talán az utókor sem hagyja magára közönyösen, nem engedi meg hangulattalan, stílustalan „modernizálásukat” sem.
origo.hu
Jégeső és villámárvíz: ítéletidő tarolta le a fél országot – videó
