A beszédindulás biológiai órája

A gyerekek a világon mindenütt körülbelül ugyanabban az életkorban kezdenek el beszélni, mintha ez egy belső „biológiai óra” jelzésére történne. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az első szavakat egyéves kor körül halljuk a babától. Vannak igen korán beszélni kezdők, akik már az első születésnapjukat megelőzően is szavakra emlékeztető hangsorokat ejtenek. És vannak olyan gyerekek, akik másfél–két éves koruk között mondják az első szókezdeményeket. Tapasztalatból tudjuk, és a kutatások is megerősítik, hogy rendszerint a kislányok beszélnek korábban és a kisfiúk későbben. Az első szavak megjelenését hosszú hónapok komoly munkája előzi meg. Ezt a szakaszt az anyanyelv elsajátításában gőgicsélésnek nevezzük.
A csecsemő élete második hónapját követően elkezd „hangicsálni”, ami már nem sírás, nem köhögés, nem tüsszentés, hanem egy, a későbbi kommunikációt szolgáló „előbeszéd”. Miért gőgicsél a kisbaba? A feltételezések szerint azért, mert örömet okoz számára beszédszerveinek mozgatása és az a hangélmény, amely a mozgások hatására létrejön. Ez a tevékenység ösztönös, és rendkívül fontos, mivel előkészíti a későbbi anyanyelvi beszédhangok és hangkapcsolatok kiejtéséhez szükséges mozgássorozatokat. A csecsemő a fejlődés során nemcsak különféle hangokat hoz létre, de hallgatja környezete beszédét, főleg a hozzá intézett közléseket, és ösztönösen tárolja a hallottak hangzását. Ez eredményezi azt, hogy gőgicsélése egyre jobban emlékeztet anyanyelvének hangzására, s előbb-utóbb felismeri a kapcsolatot egy hangsor és annak jelentése között. A mama hangzás összekapcsolódik egy arccal, egy alakkal, akit a leggyakrabban lát, a hamm pedig az evés kellemes élményét fogja felidézni.
És bekövetkezik a „jelzés”, megtörténik a csoda: a játékos gőgicsélést felváltja egy akaratlagosan kiejtett, jelentést tartalmazó hangsor. A kisgyermek beszélni kezd. Az édesanyák általában évek múltán is emlékeznek gyermekük első szavaira. Ezek az első szavak igen hasonlóak a különböző gyermekeknél mind a jelentésüket, mind a formájukat tekintve. A magyar szakirodalom alapján idézzük öt gyermek első néhány szavát. 1893-ból: baba, tátá (menni), anya, ágyá (adjál), pápá, 1903-ból: nem, mama, baba, ábáb (bácsi), 1906-ból: pápá, mama, papa, 1926-ból: pápá, mama, papa, nem, ott, 1977-ből: nem, baba, pápá, ham (étel, enni) és 1981-ből: nem, baba, ana (anya), vau.
Előfordul azonban, hogy a gyermek nem kezd el időben beszélni, az anyanyelv-elsajátítás indulása késik. A biológiai óra nem jelez, avagy a gyermek nem reagál a jelzésre. Telnek a hónapok, és egyre gyorsabban közeleg a harmadik életév betöltése. A két és fél vagy már hároméves még mindig csak néhány szót használ. A beszédindulás ilyen mértékű késése már nagyon feltűnő, és nemegyszer komoly baj áll a háttérben, például nagyothallás. Sok esetben ugyanakkor minden egyéb zavar kizárható, a késés okára mégsem ismerjük a magyarázatot. Az azonban már egyértelmű, hogy ha a kisgyermek nem kezd el időben beszélni, akkor segítenünk kell. Célzott segítség, fejlesztés nélkül a későn beszélni kezdő gyermekek anyanyelv-elsajátításának folyamatában problémák adódhatnak. A beszédtanulás esetleges zavara pedig kihat az írott anyanyelv elsajátítására, azaz az olvasás, írás tanulására.
Figyelnünk kell tehát, hogy jelzett-e a biológiai óra, vagyis elhangzanak-e az elvárt időben a gyermek első szavai, megjelennek-e az első ragok, és összeállnak-e az első mondatok.