Az Árpád-kori falu szerkezete és lakói

Ásatások leletei nyomán pontosan bemutatható egy tipikus Árpád-kori magyar falu. Ez a mai falunál sokkal kiterjedtebb, lazább szerkezetű lehetett. Nem összefüggő, hanem csoportosan, tanyaszerűen elhelyezkedő házakból állhatott. Az egyes épületek közötti nagyobb távolság a legeltető állattartás meghatározó szerepére utal, de már a legkorábbi faluleletek is jelzik a földművelés és a kézműipar jelenlétét.
Az épületek nagy részét földbe sülylyesztették. Bennük egy – szintén földbe mélyesztett – kemence állt. Az alját cseréptörmelékkel bélelték ki, hogy tartani tudja a meleget. A ház egyetlen helyiségből állt, tetőszerkezetét pedig földbe ásott, vastag és erős ágasfák tartották. Ezeken vízszintesen vagy közép felé kissé emelkedően elhelyezett szelemenfák alkották magát a tetőt. Középen többnyire egy mindegyiknél erősebb tartóoszlopon nyugodott a tető súlya. Ez az oszlop – Berze Nagy János kutatásai szerint – egyúttal a mitikus világfa vagy égig érő fa szakrális jelképe is volt. A házba földbe vágott lépcsőkön lehetett le-, illetve bejutni. Ezeket a nem túl világos épületeket lakóik sejthetően csak rossz idő esetén, főként pedig télen népesíthették be. A házak közvetlen közelében ugyanis a szabadban is megtalálták kemencék maradékait, amelyek tavasztól őszig az asszonyok főzőhelyéül szolgálhattak. A középkor vége felé már nem ez a putriszerű, földbe vájt ház a jellemző, hanem olyan föld feletti, amelynek falai tapasztott sövényfonatból állnak.
Az épületek mellől égetett agyagedények, üstök és fenékbélyeges cserépfazekak töredékei is előkerültek, jelezve a fazekasmesterek tevékenykedését. Más leletek, hajkarikák, gyűrűk, nyak- és karperecek, késpengék, ásópapucsok, továbbá a lószerszámok a korabeli kovácsok és fémművesek munkájára emlékeztetnek. Találtak itt-ott agyagból égetett orsógombokat is.
Az állattenyésztés fontosságát kiemelő tárgyi emlékek – patkók, bélyegzők, lószerszámok – mellett olyan használati eszközök is szép számmal előbukkantak a földből – kaszák, sarlók, kapák és szekérvasalások nyomai –, amelyek a földművelés velejárói. A tűk, ollók, tűzcsiholó alkalmatosságok és finom késpengék a házimunka eszköztárából valók. A művészi övveretek, pitykék és faragott – sokszor mintákkal ékesített – gombok, a fémszálból szőtt pártadíszek és ugyancsak fémszálakból szőtt pártaövek a finom kézműipari munkákkal is megbirkózó mesterek tudását dicsérik.
A főépülettől némiképp távolabb fedetlen sövényfalak alkotta szárnyék szolgált az állatok menedékhelyéül. A különféle árokrendszerek egyrészt a vízelvezetést oldották meg, másrészt szerepet játszhattak a kószálásra hajlamos háziállatok egy helyütt tartásában is.
Az Árpád-kori falvak jelentős hányadának közepén állt a templom. Sokáig a települések egyetlen olyan épülete volt, amelyet időtálló anyagból, nevezetesen kőből vagy téglából készítettek. A hajóból és félkörívesen záródó szentélyből álló korai templomok tömör falait félköríves nyílások törik át. Az ajtó vagy délre, vagy nyugatra tárul. A ablakok közül három található a templomhajóban, egy vagy kettő a kisebb szentélyben. A harang kezdetben nem toronyban volt elhelyezve, hanem az oldalt álló fa haranglábban vagy fatornyocskában. Valódi tornyot, amely a főépülethez kapcsolódik, többnyire csak a XIII. századtól építettek. A főépületet kívülről gyakorta díszítették kőfaragványokkal, belül pedig ornamentikus vagy alakos faliképekkel. Többnyire a templom körül, magában a templomkertben helyezkedett el a falu temetője.