Az Ildikó, a Tamás, a Péter és a Sándor

Nyilván egyszerűbb és kényelmesebb úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Mintha „csupán” egy rút lehallgatási üggyel, súlyos bűncselekménnyel (legalábbis annak gyanújával) állnánk szemben. Ezt sugallja az érintettek mellett Pető Iván is, amikor az ominózus felvétel megszerzését nevezi az igazi botránynak. (Az „SZDSZ” politikusa ezzel ismét demonstrálta, hogy jelenlétének egyetlen haszna a közéletben ma már a politikába keveredett „liberális” értelmiség csődjének demonstrálása.)
De azért vegyük komolyan magunkat és demokráciánk alkotmányban rögzített alapelveit, s Lendvai Ildikó Friderikusz Sándor hangpostáján hagyott üzenetét elsősorban mégsem nyilvánosságra kerülésének valóban gyalázatos körülményei, hanem a tartalma miatt tekintsük botrányosnak. Eközben arról se feledkezzünk meg, hogy éppen az MSZP lépett át egy határt tavaszi hazugság- és gyűlöletkampányában, amikor köztisztviselők
e-mailjeivel, közszereplők nem a nyilvánosságnak szánt mondataival traktálta a választókat. Jó tudni: ha jobboldali politikus járt volna úgy az előző ciklusban, mint most a szocialista frakcióvezető, akkor világraszóló botrányt kavart volna az ügyből a baloldal, közérdekű adatnak nevezve a hangposta tartalmát.
Azzal, hogy nyilvánosságra került az a szöveg, amelyben Ildikó pártja támogatásáról biztosítja a Tamás közlése miatt állítólag elbizonytalanodott Sándort, majd arra utal, hogy ezzel a Péter is egyetért, ráadásként néhány tippet is ad, kikkel kellene háttéralkut kötni, egy pillanatra fellibbent a fátyol. Ne csapjuk be magunkat: pontosan így képzeltük el a köztelevízió elnökének megválasztásához vezető, színfalak mögötti alkufolyamatot, most bizonyosságot is szereztünk erről. Lehet azt mondani, hogy mások sem különbek, lehet a Fidesz egyik prominensének kínos sms-ére vagy a Horn-kormány idején elfogadott médiatörvényre hivatkozni, ez a történet akkor is Lendvai Ildikó és az úgynevezett médiahajón a botrány kipattanásakor politikamentes MTV-ről papoló miniszterelnök (a Péter) demokráciafelfogásáról szól. Persze komoly ember nem lepődik meg ezen, ők – a pártállam agit-
proposaként vagy magas rangú döntéshozójaként és titkosrendőreként – egyszerűen így szocializálódtak. Ám ezek után – különösen, ha Friderikusz Sándor lesz a tévéelnök – hogyan válaszol külföldi partnereinek a miniszterelnök a közszolgálati média pártatlan működését firtató kérdésekre? Brüsszel igencsak finnyás, ha a sajtószabadság sérülését gyanítja – erről az előző kormány sokat mesélhetne –, ezért hazánk megítélését is rombolja annak napvilágra kerülése, hogy a kormányzati hatalmat gyakorló MSZP a saját hitbizományának tekinti a Magyar Televíziót.
Egy nyugati demokráciában, melynek értékeire és normáira a posztkommunista politikai és médiaelit oly szívesen hivatkozik úgy tizenkét-tizenhárom éve, nem múlna el súlyos politikai következmény nélkül egy ilyen botrány. Hiszen ott mindenki tudja: a Tamásnak, az Ildikónak és a Péternek semmi köze nem lehet ahhoz, hogy ki legyen a köztévé új elnöke. A média függetlenségét megtipró, in flagranti leleplezett pártvezető pedig nem beszélne titoksértésről (főként nem bírálna másokat), hanem szép csendesen kivonulna a közéletből.
Európában ez így szokás.