Én nem tudom...

Én nem tudom, mihez hasonlítsam azt az érzést, ami akkor fog el, amikor egy Agatha Christie-regényben azt olvasom, hogy Ellie „brit alattvaló”. A szó maga manapság már nem használatos, ezért némi archaikus felhangja van, de ehhez az idejétmúltsághoz némi nosztalgia is keveredik. Ez a nosztalgia talán arra épül, hogy a valaha létezett alattvalóság biztonságot és bizonyos kivételezettséget jelentett, s így az alávetettséget valamiféle rangra emelte. Sok ember vágyott arra, hogy brit alattvaló lehessen, s behúzódjék a nagy birodalom védőszárnyai alá, fejet hajtva annak konvenciói, rendje és szokásai előtt.
A kifejezés maga a liberalizáció során pejoratív értelmet nyert, a modern kor haladó fia berzenkedik attól, hogy önmagát bármily hatalomnak alávesse és bevett szokásoknak engedelmeskedjék. Ezért új szokásokat alakít ki, s a pszeudoszabadság kényszerpályáján halad – s biztonság nélkül válik alattvalóvá. Magyarországon a „haladó erők” a „polgár” szót sem kedvelik, tehát amitől kommunista voltukban iszonyodtak, azt most gyanakvással figyelik, s a maguk szájíze szerint ruházzák fel tartalommal.
Azt, hogy a Fidesz a magyar és polgári jelzőkkel egészítette ki nevét, s e jelben győzni is tudott, a szocialistákból és tartozékaikból mély ellenérzést váltott ki, s egy szokványos politikai reakciót: a néven keresztül támadják és próbálják devalválni a jelzett értékeket. A módszer egyszerű: a baloldal definiálja és bírálja el a jobboldali törekvéseket, mintegy etalont képez politikai ellenfelei számára, majd eldönti, hogy eme mértéknek azok nem tesznek eleget.
Így állt elő az a helyzet, hogy a haladó közirodalom- és közízlésterror szerint minden jobboldali személy „alattvaló”, nem felel meg sem a magyar, sem a polgár szó elé állított kritériumnak. Mint magyar eleve nacionalista, nacionalitására eleve az irredentizmus és a rasszizmus árnya vetül. Ez az árny aztán könnyedén befedi a polgárt, és egyre gyanúsabbá teszi. Így állott elő az a helyzet, hogy a mérsékelt és stilárisan feddhetetlen baloldallal szemben Magyarországon nem áll mértéktartónak és értéket őrzőnek nevezhető jobbközép, a Centrum legfeljebb a tipikus posztkommunista közgazdász és Dimitrov téri pénzügyér zseni Kupa Mihály, akihez hasonló figurát Medgyessytől Békesiig tucatszám találhatunk a baloldalon, visszanyúlva egészen a százszor áldott örök reformer Nyers Rezsőig. Tehát az értékelhető jobbközép ugyanonnan kerül ki, mint a mélyen beágyazott bal, amelynek eszmevilága a populáció egy jelentős részének „szíve húrjain visszhangzand”.
Kupa Mihálytól idébb, a Centrumtól jobbra sivár és silány világ kezdődik, itt helyezkednek el a polgári értékeket megcsúfoló polgári pártok és maguk a polgárok, akik félrevezetett alattvalók. A nemzet is jobbra van, balra az ország és azok, akiket a mértéktartó enyhe szocifertőzésben bent ragadt közirodalom az „országlakosok” megjelöléssel illet.
A polgároknak Kupán innen fogalmuk sincs a polgári létmódról és erkölcsról, ízlésről és stílusról, ez mind-mind valójában a Kupán túliak sajátja.
Döbbenetes például az, hogy az egészen szélsőséges, másrészt rafinált és kistafírozott haladó sajtóorgánumokkal szemben, amelyek önmagukat mértéktartónak vélik, nem áll egyetlen „elfogadható, mérsékelt” jobbközép napilap sem; ami és aki jobbra húz a magyar médiavilágban, az eleve mértéktelen.
Ennél hamisabb helyzetkép sohasem létezett. A szocialista akarat a felé a rendszer felé tendál, amely oly kitűnően működött a pártközpont irányítása alatt: bizonyos határokon belül létezhetnek nem össz-szocialista sajtóorgánumok, de bizonyos kijelölt határokat nem léphetnek át. Ha netán átlépik, mint a Magyar Nemzet, Horn Gyula vagy valaki más felteszi a kérdést: meddig kell ezt eltűrnünk? Egy is sok nekik. Ha tehetnék, kiirtanák.
Tehetik?
Senki más nem védheti meg a Magyar Nemzetet, mint a magyar nemzet. Ez a lap – legyen bármily esendő – megszerzett szabadságunk része. S ez a rész nem is csekély.
A szocialisták és az SZDSZ, ha alkalmuk nyílna rá, egy szempillantás alatt megsemmisítenék a Magyar Nemzetet. Minden eddigi megnyilvánulásuk erre utal.
Hogy ezt az acsarkodást meddig nézik közönnyel Magyarország polgárai, s meddig helyeslik a szocialista alattvalók, én nem tudom…