Sokan értékvesztésről, agyelszívásról beszélnek. Mások a külföldi utak hozadékaként a szellemi tőkeszerzést, befektetést hangoztatják. Budapest után az ország második legnagyobb értelmiségi képző műhelye a Szegedi Tudományegyetem, ahová huszonháromezer hallgató jár. A legfelkészültebb diplomások útkeresését ott próbáltuk feltérképezni.
Két kézzel kaptak Gervain Judit után a külföldi kutatóintézetek. A huszonnégy éves angol, francia, nyelvészet szakos tanár kitüntetéssel végezte a szegedi bölcsészkart. Mehetett volna oktatni Párizsba, Marseille-be és az USA több egyetemére, ő azonban Olaszországot választotta. Ősztől a Trieszti Kutatóintézet munkatársa, ahol négyéves szerződést kapott, és kezdő fizetése megközelíti a négyszázezer forintot euróban számolva. Gervain Judit így indokolja választását:
– Nyelvelsajátítást kutatok, műszerekkel tanulmányozom az agyban lejátszódó folyamatokat. Egyelőre csak sejtéseink vannak arról, hogy az agytekervényekben milyen biológiai, kémiai reakciók fordulnak elő, amíg a kisgyerek egy-két év alatt elsajátítja anyanyelvét. Azért beszélek a gyermekek képességéről, mert a két–három éves korúak nyelvtanulási metódusa érdekel. A tudomány számára szinte megfejthetetlen, hogy miképp tudja a kisgyerek rövid idő alatt anyanyelvét tökéletesen beszélni, pedig nem ismeri a mondatszerkesztés törvényeit. Különböző elméleteket már felállítottak, de a biológiai háttér fehér foltnak számít.
Kognitív pszichológiának nevezik azt a fiatal, alig hatvanéves tudományágat, amit Gervain Judit művel. Magyarországon még csak néhány tudós foglalkozik ezzel a témával, és a pénzhiány miatt kevés a lehetőség a műszeres vizsgálatokra. A trieszti intézetben több nemzetközi tudóscsoport dolgozik, és az Európai Unió fedezi a költségeket. Nem volt könnyű oda bejutni, kétfordulós felvételin kellett megfelelnie, de kivételes képességeire már egyetemistaként felhívta a tudomány nagymenőinek figyelmét. Diákként holland és francia egyetemeken kutatott, és két – angol, francia – fejlődés-lélektani szakkönyvet fordított magyarra. Ilyen nagy energiabefektetés mellett nem is titkolja nagyra törő terveit a fiatal lány.
– Amíg kint leszek, megszerzem a doktoranduszi (PhD-) fokozatot. Nemcsak kutatok, oktatok, hanem tanulok is. Egyébként az intézetben nagynevű matematikusok is dolgoznak, akik a nyelv számítógépes elemzésével foglalkoznak. Arra a kérdésre nem tudok válaszolni, hol folytatom, ha lejár a szerződésem. Most azt mondom, hazajövök, ám hogy azokra a kutatásokra, amelyeket én végzek, itthon lesz-e pénz, ma még senki nem tud válaszolni. Külföldön anyagilag sem járok rosszul, havonta ötszáz eurót megspórolok, ami több, mint százezer forint.
Már túljutott a portugáliai kalandon Hanczár Tímea. A huszonhét éves biológus a portói egyetemen is készült a doktoranduszára, és megtanult egy új eljárást, a fehérjetisztítást. Tímea úgy ment ki külföldre, hogy vissza is jön, hiszen 2002 decemberéig szerződés köti a szegedi biológiai központhoz. Rövid pályája ennek ellenére sok meglepetést tartogatott számára.
– Az a szomorú, hogy nem tudom, hol dolgozom 2003. január elsejétől. Több német egyetemre pályáztam, de választ még sehonnan nem kaptam. A portói kiruccanás arra jó volt, hogy kapcsolatokat szerezzek, bár külföldön csak a teljesítményt nézik, semmi mást.
– Itthon nem nézett körül?
– A biológusi diplomám mellett környezetvédelmi végzettséggel is rendelkezem. Tisztiorvosi szolgálatnál lehetne státusom, de akkor befellegzett a tudományos karriernek, és feleslegesen csináltam a doktoranduszt. Ambícióimat nem adom fel, egyelőre csak egyetem vagy kutatóintézet jöhet számításba. De már csak a külföldben bízom.
– És ha nem kap ajánlatot?
– Erre nem is gondolok. A diplomaszerzés után négy évvel szörnyű lenne munka nélkül maradni. Akkor kárba vész minden erőfeszítésem. Ennek ellenére folyamatosan szorongok, és ez attól a perctől tart, amikor diplomát szereztem. A bizonytalanság érzése állandóan munkál bennem, azt hiszem, nem is lehet megszokni.
A szegedi egyetemen nagy körültekintéssel képzik a doktoranduszokat. Csak a legkiválóbb diplomások kerülhetnek a kiválasztottak közé, hiszen három-négyszeres a túljelentkezés. Az MTA orvosi tudományok osztályának elnöke, dr. Telegdy Gyula fontosnak tartja az értelmiségielit-képzést. Naponta látja gyakorlati hasznát, hiszen a szegedi egészségügyi centrum doktori tanácsának elnökeként részt vesz az irányításban.
– Évek óta kérjük az Oktatási Minisztériumtól, hogy háromról négy évre emelje a kísérletes kutatómunkában dolgozók doktoranduszképzését. Legalább ennyi idő szükséges ahhoz, hogy egy diplomás tökéletesen felkészüljön a legmagasabb szintű pályára. Amikor ezt a rendszert 1993-ban létrehozták, még nem látszott, hogy a három év kevés lesz.
A szegedi akadémikus az egész világot bejárta, kutatott, tanított az USA-tól kezdve Svédországig sok helyen. Ezért is kérdeztem tőle, nem látja-e annak a veszélyét, hogy mind több tehetséges magyar fiatal veszi kezébe a vándorbotot?
– Mindenütt valós veszély az agyelszívás. Nyugat-Európa már régóta tapasztalhatja ezt. De az érem másik oldalát is látni kell. Az USA-ból megkezdődött a visszaáramlás Nyugat-Európába. Egyébként olyan szélsőséges helyzet nem alakulhat ki, hogy kiürüljön egy ország. Minden állam védi a saját orvosszakember-piacát, ott elsősorban a külföldi elméleti orvos kutatók tudnak gyökeret verni. Az USA-ban pedig azt tapasztaltam, hogy a New Yorkban végzett orvos Texasban már nem tud munkát vállalni, annyira zárt a belső piac. De más szempontok is léteznek.
– Mire gondol?
– Rendkívül hasznos, ha az értelmiségi világot lát, külföldön tanul. Természetesen az egyik országnak sem jó, ha a legkiválóbbakat nem tudja otthon tartani. Hazánk anyagi helyzetét ismerve kívánatos lenne, minél előbb teremtsék meg a feltételeket ahhoz, hogy a legjobb koponyák itthon gyümölcsöztessék tudásukat. Mert azt látni kell, hogy a szegény országok nagy fiai elsősorban a gazdagabb államokban tudják azokat a találmányokat megvalósítani, amelyek az emberiség javát szolgálják. Gondoljunk a magyar Nobel-díjasokra, egyedül Szent-Györgyi Albert szerezte itthon a világhírt magának. Remélem, más lesz a helyzet, ha bekerülünk az unióba. Hosszú távon nem félek attól, hogy a fiatal elitünket kiszippantják. Nem könnyű más kultúrában élni.
Szegeden még ma is él a Szent-Györgyi Albert-kultusz. Abban a laboratóriumban dolgozik dr. Molnár József orvos-mikrobiológus professzor, ahol Szent-Györgyi Albert alkotott. A falakon függő képek is emlékeztetnek Nobel-díjas tudósunkra. Molnár professzor és csapata azonban érdekes csapdába esett. Két évvel ezelőtt olyan rákellenes vegyületet fedezett fel, amire az egész világ felfigyelt, mert ha abból gyógyszer lesz, hozzájárulhat a daganat elleni eredményesebb terápiához. Olyan vegyületet találtak, ami csökkenti a sejtek ellenállását a rákgyógyszerekkel szemben. A daganatgyógyításnál az a gond, hogy a sejtek, miután felszívták a gyógyszert, zömét kipumpálják. Molnárék megtalálták azt az anyagot, amely gátolja a pumpálást. Felfedezésüket tavaly Németországban, majd az idén az USA-ban és Japánban is szabadalmaztatták, nehogy ellopja valaki az ötletet. Németországban már folynak az állatkísérletek, és angol, kanadai gyógyszergyártó cégek érdeklődnek a szer iránt. Külföldön szabadalmaztatták a találmányt, mert a magyar tudósoknak nem volt pénzük az eljárásra. Ebből következik a nagy fordulat is, a magyar találmányból soha nem lesz anyagi haszna a magyar államnak. Ezért szomorú lehet Molnár professzor, de mégsem kesereg, mert ha itthon marad a találmány, talán soha nem hasznosíthatja az emberiség.
– Harminc évvel ezelőtt, amikor még fiatal voltam, letelepedhettem volna külföldön, de a szívem hazahozott. Szerencsére itthon is sikerült tudományos karriert elérnem. Felfedezésünk után elkezdtük az állatkísérleteket az Országos Onkológiai Intézetben, de nem tudtuk folytatni, mert harmincmillió forintra lett volna szükségünk. Egy kísérleti egér, amely befogadja az emberi tumorsejtet, tízezer forintba kerül. A kísérletsorozat ára csak egérben kifejezve elérte volna a harmincmillió forintot – mondja a professzor. – Tudomásul kell venni, hogy a tudomány nem olcsó mulatság. Aki kiugró eredményt akar elérni, oda megy, ahol van pénz. Így aztán megértem, hogy hét doktorandusz tanítványom közül öt az USA-ban telepedett le, hogy meddig lesznek ott, nem tudom. Ezen nem kesergek, mert így lemérhettem, mit ér az iskolám. Most abban reménykedem, hogy a mostani doktorandusz végzősök közül legalább kettőnek tudok Magyarországon állást szerezni.
Nemcsak a kutatást, hanem a tudósképzést is szívügyének tekinti Molnár professzor. Csoportjából két kutató nemrég tért haza, Spengler Gabriella Manchesterben, Molnár Annamária pedig Bécsben és Berlinben képezte magát. Egyikük a sejt öröklődő anyagainak gyógyszeres hatásait, másikuk a tumoros sejtek elpusztításának lehetőségeit tanulmányozta. Nyugat-Európában már arról beszélnek, hogy a XXI. század a biológia százada lesz, és ezért a két doktorandusz reménykedik a dicső folytatásban.
– Szeretnék Magyarországon maradni – mondja határozottan Annamária –, de nem lehet tudni, mit hoz az élet.
cápa
Egymásnak estek a ragadozók a népszerű tengerparton + videó
