A száznapos program fedezetét az előző kormány teremtette elő – vallják az érintettek. Hivatalba lépésekor ön ugyanakkor arról beszélt, hogy az elődök nagyjából 170 milliárd forintos extradeficitet hagyományoztak az új kormányra. Honnan teremtették elő tehát a szükséges milliárdokat?
– Azt a 172,5 milliárdos költségvetési hiányt, amelyről a kormányváltáskor beszéltünk, nem mi találtuk ki: az abban az átadott dokumentumban szerepel, amelyet Varga Mihálytól kaptam. Ez a dokumentum az előző kormány értékelése a költségvetés helyzetéről, amit egyébként azonnal nyilvánosságra is hoztunk.
– A száznapos program szerintem kormánysemleges ama tekintetben, hogy megvalósulását az adófizetők tették lehetővé. Viszont e program tartalmához valóban nincs sok köze az előző kormánynak, hiszen azt és annak ütemezését a jelenlegi kormány alakította ki, a források pedig abból a költségvetésből származnak, amit az adófizetők teremtenek meg. Mi persze arra törekedtünk, hogy megtakarításokat tárjunk fel a költségvetésben, és nyilván az előrejelzéseinket is folyamatosan korrigáltuk. Mindenesetre a prognózisunk szerint – amin eddig nem kellett változtatnunk – a száznapos programot nagyjából nullszaldósra be tudtuk állítani.
– A jövő évi helyzet azonban nem enynyire egyértelmű: csak a béremeléseknek több száz milliárdos az áthúzódó hatásuk, úgy, hogy eközben erőteljesen – nagyjából másfél százalékponttal – csökkenteni kellene a bruttó hazai termékhez viszonyított államháztartási deficitet. Miként lehet feloldani ezt az ellentmondást?
– A költségvetést tervező munkának még az elején-közepén vagyunk: október végére kell a költségvetési törvényjavaslatot a parlamentnek benyújtani, így az összes részletet most még nem tudhatjuk. Néhány alapelvet azért már most is lehet látni: egyrészt takarékos költségvetésre van szükség, ami az adófizetők pénzével a lehető legnagyobb körültekintéssel bánik. Emellett a kamatok és az infláció csökkenéséből adódnak megtakarítások jövőre, illetve az idén vannak olyan egyszeri kiadások is, amelyek 2003-ban értelemszerűen nem merülnek fel: a Nemzeti Színházat nyilván nem kell még egyszer felépíteni, és a szövetkezeti üzletrészek felvásárlása is megtörtént. Kedvező a költségvetés szempontjából az is, hogy az adóbeszedés évről évre hatékonyabbá válik.
– A takarékosság alapelvét támasztja alá a háromszázalékos béremelési javaslat is, amit a bértárgyalásokon megfogalmaztak. A viszonylag alacsony szintet azzal indokolták, hogy az adóterhek csökkenése miatt ténylegesen sokkal több jövedelem maradhat a zsebekben. Konkrétan milyen lépéseket terveznek e területen?
– Az egyik, amit hangsúlyozni szeretnék, hogy a versenyszférában alapvetően a munkavállalók és a munkaadók azok, akiknek meg kell egyezniük, mi csak segíteni szeretnénk, hogy ez a folyamat hatékony és gördülékeny legyen. Ehhez adtunk egy ajánlást ezzel a bruttó három százalékkal. Megfogalmaztam az egyeztetéseken is, a szolidaritás elvét a szociális partnerek vegyék figyelembe: miután a közszférában nagyon jelentős a béremelés, azért, hogy a nemzetgazdaság szintjén a jövedelemkiáramlás összhangban legyen a gazdasági feltételekkel, a versenyszférában óvatos megközelítés szükséges. Ebben próbálunk segíteni a vállalkozói szférának azzal, hogy adócsökkentést javasolunk a jövő évre, tehát még a háromszázalékos bruttó bérnövekedés mellett is érzékelhető reálkereset-növekedés adódik. A kormány a következő hetekben foglalkozik az adókoncepcióval, és utána tudjuk majd a szociális partnereket és a nyilvánosságot tájékoztatni a változásokról: ezért nem lehetett még a konkrét paraméterekről több információt adni az Érdekegyeztető Tanács ülésén.
– Az egyes tárcákat nyilván nem érinti meg annyira a takarékosság szele, és igyekeznek minél többet kisajtolni a költségvetésből. Példának okáért az igazságügyi tárca vezetője legutóbb ötvenszázalékos béremelésről beszélt a bírák körében. Tudják-e majd kezelni ezeket a követeléseket?
– Az, hogy a költségvetési egyeztetés idején viták vannak az egyes tárcák, illetve a Pénzügyminisztérium és a tárcák között, teljesen természetes. Így a felek megismerhetik egymás álláspontját, és szakmailag meg lehet ítélni, hogy mi az, ami még szükséges, és mi az, amit a költségvetésbe be kell illeszteni. Azt hiszem, hogy ezek a viták még a következő hetekben is folytatódni fognak, és lezárultukkal egy olyan kompromisszum alakul ki, amely egy jó költségvetési törvényjavaslatként kerül majd a parlament elé. Elég sok költségvetést csináltam már a Pénzügyminisztériumban, így nem látok okot aggodalomra.
– Bevételi forrást jelenthet ugyanakkor a privatizáció, illetve javít a mérlegen egyes támogatási formák – Széchenyi-terv, mikrohitel, gazdahitel – felszámolása, illetve lefaragása is.
– A privatizációs bevételek az európai uniós metodikában – amiben a jövő évi költségvetést szeretnénk elkészíteni – már finanszírozási tételként szerepelnek, így nem csökkentik a hiányt. Ebből is látszik, a privatizáció nem azért szükséges, mert az államnak anyagi gondjai vannak, hanem azért, hogy az érintett vállalatok hatékonyabban tudjanak működni, hatékonyabban tudják a szolgáltatásaikat az ügyfeleknek nyújtani. Hozzáteszem, nem indokolt az sem, hogy az állam bizonyos ágazatokban hosszú távon tulajdonosként is jelen legyen: bármennyire professzionális módon, hozzáértő szakemberekkel végezzük is az állami vagyonkezelést, az állam közép- és hosszú távon nem tud olyan jó tulajdonos lenni, mint egy szakmai befektető.
– Az teljesen természetes, hogy egy új kormánynak más elképzelései vannak bizonyos területek, ágazatok támogatásáról. Senki nem mondta azt, hogy a Széchenyi-terv megszűnik, de az kétségtelen, bizonyos területeket más módon és feltételekkel fogunk támogatni, mint elődeink tették. Addig viszont, amíg a konkrét feltételek nem ismeretesek, nem riogatnám a közvéleményt azzal, hogy mi szűnik meg és mi marad változatlan formában.
– A lakosságot érintő egyik legfontosabb kérdés a közeljövőben a hatósági árak szabályozása. A piac és a költségvetés érdekei itt szöges ellentétben állnak az inflációs célokkal és a lakosság elvárásaival. Ön korábban már utalt arra, hogy egyes területeken nem zárható ki az inflációt meghaladó áremelés. Lehet már többet tudni erről?
– Én mindig azt mondtam, hogy a hatósági áraknál lesznek olyanok, amelyek infláció fölötti, és lesznek olyanok, amelyek vélhetőleg az alatti mértékben emelkednek. Ez már csak a matematika szabályai szerint is igaz: ha nem minden ár öt százalékkal nő, akkor lesz, ami az átlag felett, és lesz, ami ez alatt növekszik. Amit itt alapelvként meg kell fogalmazni: bizonyos területeken tarthatatlan helyzet alakult ki. A Magyar Villamos Művek drágábban vásárolja az áramot, mint amennyiért továbbadja, ebből következően itt egyetlen ember bére sem termelődik meg. Nos, ez nyilvánvalóan nem fenntartható helyzet.
– Azt viszont nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy olyan rendszer szükséges, amely kiszámítható mind az adott cégeknek, mind a lakosságnak, mind az esetleges befektetőknek, és épeszű szinten tartja az ármozgások ütemét – beleértve az árcsökkenésekét is. Jelenleg folynak bizonyos háttérszámítások, előkészítő munkák: amenynyire ezeket ismerem, nyugodtan kijelenthetem, hogy különösebb aggodalomra nem látok okot.
– Az egyszerűsített vállalkozói adóval kapcsolatban már nagyjából tisztán lehet látni a feltételeket. Korábban arra célzott, hogy nem örülne annak sem, ha mindenki igényelhetné az új átalányadót, de az is a sikertelenségre utalna, ha csak néhány ezren élnének vele. A költségvetés szempontjából mit tart elfogadhatónak, mekkora bevételt vár a tárca?
– A megszűnő, illetve belépő adók egyenlegét nagyjából nullszaldósra tervezzük, és azt hiszem, hogy az eva akkor érte el a célját, ha ez következik be. Ez alapvetően egy egyszerűsítő, a vállalkozók életét megkönnyítő intézkedés, tehát nem az adóbevételek növelése a célja.
– A tőkepiaci törvény módosításának ügyével hogy áll a pénzügyi tárca? A legfontosabb kérdés e területen nyilván a forrásadó eltörlése lehet.
– Azt a koncepciót, amely a Pénzügyminisztériumban kialakult, már első vagy második változatban jóváhagytam, és ezt rövidesen az érintettek – tehát a tanácsadóink és a szakma – rendelkezésére bocsátjuk. Egyébként vannak olyan elemei, amelyek a futó törvényjavaslati előzetesben már benne vannak – például a tőzsdei tranzakciók utáni árfolyamnyereség-adó eltörlése –, hiszen az előzetes konzultációk alapján nyilvánvaló, hogy ezt a szakma teljes mellszélességgel támogatja majd. Mindenesetre rövid időn belül el szeretnénk jutni addig az állapotig, hogy normaszövegeket lehessen készíteni a tőkepiaci koncepció végrehajtására.
– Az üvegzsebprogram viszont nincs ilyen előrehaladott állapotban: ez a kampány során igen sokszor előkerülő elem az utóbbi időben mintha egy kicsit háttérbe szorult volna. Milyen lépést vagy lépéseket terveznek e témában?
– Az üvegzsebprogramot én nem egy intézkedés vagy egy konkrét törvényjavaslat ügyének tekintem: egy folyamat lesz, amely legalább egy-másfél évig tart majd. Az első lépéseket egyébként a száznapos programban megtettük: ide tartozik az MFB-törvény módosítása vagy az a kormányhatározat, amely előírta, hogy a központi költségvetési szervek közbeszerzéseinél nem lehet üzleti titokra hivatkozva megtagadni a szerződések nyilvánosságra hozatalát. Több szakmai anyagot láttam, amelyek már részletesen foglalkoznak ezzel az üggyel. Az Igazságügyi Minisztérium már normaszöveg-változatot is készített, és az Állami Számvevőszékkel is folynak egyeztetések. Tehát úgy látom, hogy másfél hónapon belül a kormány elé kerülhet egy átfogó törvénycsomag, amely a jogi feltételeket teremti meg. A másik része a dolognak a jövő évet érinti, amikor a nyilvánosságra hozatal feltételeit – itt jórészt technikai feltételekről van szó – kell megteremteni.
– Meg kell mondanom, hogy én is érzek bizonyos türelmetlenséget az üggyel kapcsolatban, de be kell látni, a törvényi előkészítő munkának van bizonyos időigénye. Azt az elszántságot mindenesetre érzem a kormányban, ami szükséges az ügy véghezviteléhez.
László Csaba Debrecenben született 1962. október 4-én. 1986-ban közgazdászi diplomát szerzett, majd 1989-ig a Pénzügyminisztériumban dolgozott előadóként, 1989-ben a vállalkozási főosztály főelőadója volt. 1989–92 között a költségvetési reformbizottság titkárságán volt osztályvezető, öt hónapig Japánban tanult. 1993–95 között külgazdasági főosztályvezető-helyettesként, majd az államháztartási reform titkárságán főosztályvezetőként dolgozott. 1995–98 között államtitkár, 1998–99 között közigazgatási államtitkár. 1999–2000-ig a Keler Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, 2000–2001-ben az ABN Amro Bank vezérigazgató-helyettese, 2001-től a választások előtti hónapokig a K&H Bank igazgatóságának tagja, vezérigazgató-helyettese volt. 1998-tól a BKE pénzügyi tanszékén oktat. Nős, két gyermeke van.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
