A (polgári) lét a tét

Fehér könyvet ad ki a Medgyessy-kormány a polgári kabinet idején meghozott döntéseket és törvényességet ellenőrizendő – adta hírül a minap a posztkommunista kormányhoz közel álló napilap a címoldalán. Habár a hírt pár nap elteltével a kormányszóvivő vehemensen cáfolta, de a cáfolat mögött mégiscsak felsejlett valami komor figyelmeztetés, hogy az elszámoltatás aktusa bármikor bekövetkezhet. Egy fehér könyvet ugyan már kiadtak, (ki nem emlékezne rá), még 1957-ben, röviddel a forradalom vérbe fojtása után, amelyben a frissen megalakult forradalmi munkás-paraszt kormány egyszerűen fasiszta csőcseléknek titulálta a felkelőket, akiknek, úgymond likvidálása már a nemzetközi munkásmozgalom érdekében is szükséges, sőt törvényszerű volt. Így vált a fasisztázás a baloldal kedvenc retorikai fegyverévé egészen a mai napig. Mivel a MIÉP démonizálására ma már nincs különösebb szükség, a balliberális ideológusok most a polgári körökön keresik a fogást, hogy alkalomadtán világgá kürtöljék annak uszító, szélsőjobbos jellegét. Nemrégiben a közszolgálati rádió vasárnap reggeli műsorában – az egyetlen, ahol a polgári oldal még hallathat magáról – Orbán Viktor volt a vendég, aki egy betelefonálónak azt találta mondani, hogy „kitartás”. Nos, Magyarország jelenlegi külügyminiszterének ez már több volt a soknál, és másnap olvashattuk megdöbbenését és szörnyülködését az inkriminált szó miatt. Ha emlékezetünk nem csal, a baloldal ugyanilyen látványos felhördüléssel reagált még tavalyelőtt, amikor a volt miniszterelnök állítólagosan az „élettér” kifejezést használta egy beszédében, hiszen ha élettér, akkor Hitler és a nácizmus, ha kitartás, akkor Szálasi és bandája és így tovább. Különös módon azonban akkor korántsem tanúsítottak ilyen érzékenységet, amikor egy időközben csatornát és frizurát váltott sztárriporter arról faggatott egy magát bűnözőnek kiadó amatőr színészt, hogy az orosz maffia mennyiért vállalná Orbán Viktor meggyilkolását.
Vagy említhetnénk éppen a Magyar Hírlapot is, ahol tavaly egy magát értelmiséginek nevező író Orbán, Kövér és úgy általában az egész Fidesz vezérkarának likvidálását szorgalmazta. Tették ezt akkor, amikor nem voltak hatalmi pozícióban és csak a médiában elfoglalt óriási sajtófölényükre támaszkodhattak. Ma azonban egészen más a helyzet. Megint ők vannak hatalmon és megválasztásuk (?) óta ádáz dühhel dolgoznak a polgári ellenzék szellemi és politikai megsemmisítésén. Természetesen az exminiszterelnök az első számú közellenség számukra, tőle tartanak leginkább, mert tisztában vannak vele, hogy hatalmuk addig nem lehet teljes, amíg vele állnak szemben. A három Péter (Kende, Medgyessy és Tasnádi) az előkészítő, a rábólintó és a végrehajtó szerepkörében mindent megtesz azért, hogy a polgári oldal vezér és irányító nélkül maradjon. Provokálnak, jobboldali újságírókat félemlítenek meg, majd gazdaságilag próbálják tönkretenni az egyetlen ellenzéki napilapot, a Magyar Nemzetet. Időközben a kormány udvari közvélemény-kutató cége jelentős MSZP-fölényt jelez a Fidesszel szemben és a D–209-es ügynököt kiáltotta ki Magyarország legnépszerűbb politikusának. Ők tehát mindent megtehetnek (és meg is tesznek), mert Fricz Tamás kollégámtól valahol megtanulták, hogy ez valóban egy következmények nélküli ország. Az MSZP élcsapata tanult a történelemből és nem akarnak még egy olyan kisiklást, mint 1998-ban. Ha rajtuk múlna, boldogan kineveznék Orbán Viktort az EU akármilyen rangú miniszterének, csak ne maradna hosszan itthon, mert személye és személyisége kísérteni fogja a posztkommunista elitet egészen a következő választásokig. Most azonban megint egy emberként jajveszékelnek, amikor a volt miniszterelnök az EU-csatlakozással kapcsolatos kétharmados többséget igénylő törvénymódosítást bizonyos feltételekhez merészelte kötni. Zsarolás, politikai kalandorság – harsogták kórusban a baloldal politikusai és udvari sajtójuk egyaránt. De zsarolás-e valójában, amikor a polgári oldal minden fegyverét kiütötték a kezéből, majd gőgös arroganciával arra figyelmeztetik, hogy nehogy probléma merüljön fel a végső szavazáskor?
Maradt-e más eszköz a jobboldal kezében, amivel sarokba tudná szorítani – ha csak egy pillanatig is – ezt a diadalittas és már végső leszámolásra készülő posztkommunista tábort? Ha tehát fehér könyv egyenlőre nem is lesz, a feljelentések sokasága már beindult a volt kormány tevékenységeivel kapcsolatban. Legutóbb a „KDNP” üdvöskéje, Mizsei Zsuzsanna, a Millenáris Kht. vezetője jelezte, hogy ismeretlenek ellen tettek feljelentést, mert állítása szerint hiányzik a költségvetésből kb. egymilliárd forint. Azóta a kht. előző vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette. Vizsgálódnak továbbá a Nemzeti Színházban is, az általuk halálra ítélt Széchenyi-terv körül, és nem is akárhogyan. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az APEH vállvetve, időt és fáradságot nem kímélve tanulmányozzák a gazdasági aktákat. De gyanús nekik az Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium volt tevékenysége, az új sportcsarnok építése és a volt sportminiszter, Deutsch Tamás is, hogy a Magyar Rádióban immár napok óta táborozó adóellenőrökről ne is beszéljünk. Kovács László hetekkel ezelőtt azt is kijelentette, hogy Orbán Viktor akár bíróság előtt felelhet az elmúlt négy évért. Kétség ne férjen hozzá: lesz elszámoltatás – közölte komoran az a miniszterelnök, aki a választás idejében még egy csupaszív ember benyomását keltette. A fentiek figyelembevételével elmondható, hogy valahol mégis kirajzolódni látszik egy fehér könyv szcenárió, mégpedig az 1957-es kiadás mintájára. Először mindenkinek amnesztiát ígértek, majd hamis vádakkal és olcsó kirakatperekkel ellehetetlenítik a másik oldalon állókat a sajtó (az akkori és a mostani) hatásos közreműködésével. Mára már azonban a kereskedelmi csatornák is szabadon beszállhatnak például a volt miniszterelnök elleni mocskolódókampányba. Erre valók az úgynevezett reality show-k, ahol egy kopasz exrendőr lefasisztázhatja és lecigányozhatja a volt miniszterelnököt.
A közelgő önkormányzati választások előtt, úgy tűnik, hogy az MSZP és csatlóspártja, az SZDSZ nagyon is egyértelművé akarják tenni a politikai palettát, különben hogyan lenne magyarázható az, hogy a galamblelkű Gy. Németh Erzsébet dühös kirohanásokat intéz a független jelölt Schmitt Pál ellen, amikor nyilvánosan közli, hogy ő csak egy Schmitt Pál nélküli Budapestet tud elképzelni. Ha ez a vágyálom adminisztrációs úton még megvalósítható lenne, akkor a kétszeres olimpiai bajnok jelöltet valószínűleg egyszerűen kitelepítenék a szocialisták a fővárosból – hiszen ebben nagy gyakorlatuk van.
Végezetül le kell szögeznünk, a jobboldalnak még soha nem tapasztalt összefogásra van szüksége ahhoz, hogy a választásokat a saját javára billentse. Ha október huszadika után az eredmények egy újabb posztkommunista lerohanást regisztrálnának, az nemcsak a polgári oldal számára lenne katasztrofális, hanem az ország jövője szempontjából is. Mert ez utóbbi esetben a jövő a szocialista múlt folytatásává degradálódna csupán.

A szerző politológus