Az életfa, a kereszt és a paradicsomjáték

A karácsonyi ünnepkörben ősi hagyományok találkoznak, illetve ötvöződnek eggyé. A téli napforduló minden archaikus népnek mágikus jelentőségű évnap volt. Hosszú az út az ősi világfa képzetétől – amely a bibliai arbor vitaeben, vagyis a paradicsomi almafában, életfában testesül meg – Jézus szakrális keresztfájáig.
Bálint Sándor, néprajztudományunk boldogult emlékű mestere így ír: „Ádám és Éva, esetleg az őket idéző nap és hold szimbólumával, továbbá az élet paradicsomi termő fájával a házasság, emberség gyümölcsöző jelképeként, oltalmaként megjelenik népművészetünkben is. Legérettebb formában Kalotaszeg házainak homlokzatán, de szakrális eredetű üvegképeken, cseréptányérokon, pásztorfaragásokon, felvidéki bírópálcán, csallóközi halotti terítőn, szegedi mézesbábformán is. Jelentésével, előzményeivel és összefüggéseivel sokszor már nincsenek is tisztában, amikor csupán az életfát vésik ládákra, kiskapukra, kapubálványokra, mángorlókra…”
Az ősi karácsonyi életfa a megújuló természet mágikus jelképe, amelyet a XIX. századtól hazánkban is helyettesít a német eredetű karácsonyfa. A középkorban – mint azt több feljegyzés, illetve itt-ott (főként Erdély katolikus és református lakossága körében, de az ottani maradék szászoknál is) mind a mai napig élő szokás tanúsítja – a karácsonyi ünnepkör egyik központi ceremóniája a paradicsomjáték volt. Ennek kelléke volt a karácsonyfa őse, az életfa és a mai „karácsonyfadíszek” előképei: a kultikus értelmű angyalhaj, a mézesbáb, a csillag és az ilyen-olyan gyümölcsök.
A karácsonyi misztériumjáték témája sejthetően (és röviden) az lehetett, hogy az Édenkertben élőkön uralkodni kívánt az ördög, Dávid felmegy az égbe, ahol „vita” kerekedik, hogy érdemes-e a gonosztól megszabadítani a megromlott emberiséget. Végül az Atya elküldi fiát a földre, hogy kereszthalálával váltsa meg a gonosz hatalmától az embereket. Ezután Máriára esik a választás, hogy ő szülje meg ember alakjában Jézust, a Megváltót. Egy somlyai töredék utal az eseményekre: „A paradicsomban egy almafa vala, / Melyre egy nagy kígyó tekeredett vala. / Ádám maradéki mai nap örvendnek, / Limbusban szent Atyák vígan énekelnek: / Gloria excelsis, mondván az Istennek, / Áldás és békesség adassék népeknek…”
A liturgikus misztériumjáték a protestáns iskoladrámában élt tovább. A produkciók karácsony előtt, az ünnep vigíliáján voltak.
Az idők múlásával a paradicsomjáték már nem dramatizált változatban őrződött meg, csupán szövegének egy-egy töredékét mondták el ünnep közeledtekor. Egy háromszéki református változatban: „Feltekinték magas mennybe, / S nyitva látom mennyország ajtóját: / Azon felül egy bölcsőcske, / Amellett egy rend székecske. / Abban van a világ Úr Jézusa, / Ott ringézi asszonyunk, Szűz Mária, / Jobb keziben arany alma, / Bal keziben arany vessző. / Fel-felhajtja, megzúdítja, / Leültiben kikapkodja. / Szántassuk fel cintorony elejit / S vetessük be bűnös Ádám-maggal, / S boronáltassuk szép anyai szókkal…”
Talán a – töredékességében is – legszebb, legragyogóbb paradicsomjáték-változat az Istensegíts katolikus székely gyerekeinek ajkáról lejegyzett, alkonyatkor, vagyis „napszentültekor” elmondott, sok ősi képzetet megőrző ének: „Paradicsom mezeibe / Aranyszőnyeg leterítve. / Azon vagyon rengő bőcsű, / Abban fekszik Úr Jézuska: / Jobb kezibe arany vessző, / Bal kezibe arany alma. / Megzúdítá a vesszejét: / Zúg az erdő, zeng a mező. / Én nem láttam szebb termőfát, / Mint Úr Jézus keresztfáját, / Mert az vérrel virágozik, / Szentlélekkel gyümölcsözik.”