Csak ráijesztett ellenfelére a vendéggárda
A térfélcsere után füstbe borult a Szusza-stadion, a hazai ultrák tartottak pirotechnikai bemutatót, melynek következményeként néhány percre meg is állították a játékot. Még 21 óra után is nagyon meleg volt, így a futballistáknak alighanem jól jött a rögtönzött ivószünet. A frissítő a vendégeket pörgette fel, egy támadásuk végén, az 53. percben a játékvezető büntetőt ítélt a Diósgyőr javára, Szaponjics pedig nem hibázott, így szépített a DVTK (2-1).
A folytatásban sérülés miatt le kellett cserélni Ademit, akit Fiola Attila váltott az 59. percben. Néhány perccel később a hátvéd beadása után bólintott a kapuba Aljosa Matko, aki így góllal mutatkozott be a meccset a helyszínen követő 10 011 nézőnek! Ha a 3-1-es hátrány nem lett volna elég a miskolciaknak, hamarosan kiállították Sinisa Sanicanint, így tíz emberrel folytathatta a DVTK.
A kétgólos vezetés birtokában ünnepi hangulatban ért véget a mérkőzés, amelynek eredménye már nem változott, 3-1-re nyert az Újpest. A magabiztos győzelem aligha hűti le az Újpest-szurkolók optimizmusát, minden bizonnyal az egy hét múlva következő, győri mérkőzésre is sokan elkísérik Fiola Attiláékat.
Az NB I 1. fordulójának programja Szombat Vasárnap |



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!