Állami támogatásból kampányolhat a kormány ellen a Momentum

A Tisza Párt segédszervezetévé züllött párt a központi költségvetés támogatásából finanszírozhatta a kormányváltás rajtad múlik című plakátkampányt.

2025. 08. 18. 16:24
Fotó: Bruzák Noémi Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Állami forrásokat költhetett a Momentum Mozgalom az új kormányellenes, és egyértelműen a Tisza Pártot támogató plakátkampányába. A Momentum Mozgalom 2024-es pénzügyi kimutatása szerint ugyanis a szervezet a saját működési költségeit sem tudná finanszírozni a nem állami bevételeiből. 

A jobb napokat is látott, mostanra teljes mértékben Magyar Péter segédszervezeteként működő pártnak a 2024-es évben összesen 861 millió forint bevétele volt, ám ebből 745 milliót tett ki a központi költségvetésből származó támogatás, illetve a párt országgyűlési képviselőcsoportjának nyújtott támogatás. 

Vagyis a Momentum Mozgalom nem az államtól érkező támogatása mindössze kicsivel több mint 100 millió forint volt,

miközben a párt működési költségei 345 millió forintra rúgtak. 

Ebből egyértelműen látszik, hogy a mostanra szavazók nélkül maradt párt önállóan, állami támogatások nélkül képtelen lenne bármilyen kampányjellegű tevékenység végrehajtására. 

Amint arról már korábban is beszámoltunk, az EP-választás eredménye még tovább lökte a szakadék felé vezető úton a Momentumot, mivel nem jutott ki Brüsszelbe, a szavazóik nagy részét elszívta a Tisza Párt. Ez azóta sem változott, a kutatások rendre három százalék környékére mérik a pártot. A tavalyi vereséget magára vállalta Donáth Anna, aki lemondott a pártelnökségről. Utódja az addig szinte ismeretlen Tompos Márton lett, de versenybe szállt Fekete-Győr András korábbi pártelnök is, aki a 2021-es ellenzéki előválasztás után távozott a posztról. 

Fekete-Győr később is témát szolgáltatott, ugyanis október 23-án részt vett a Tisza Párt rendezvényén, később pedig ő volt az, aki megküldte a selyemzsinórt a saját pártjának. Felszólította ugyanis a Momentumot, hogy ne induljon a 2026-os választásokon, helyette állítson fel egy ötszázmillió forintos „rendszerváltó alapot”. 

Ezzel Fekete-Győr kimondatlanul is hitet tett Magyar Péter és a Tisza Párt mellett.

Azóta a Momentum elnöksége elfogadta a javaslatot, mely szerint a párt nem indul a 2026-os választáson. De Hajnal Miklós, a Hegyvidék országgyűlési képviselője is Magyar Péter segítségére sietett, amikor bejelentette, hogy nem indul jövőre az egyéni választókerületben, ahol a Tisza vezére is ringbe száll. Később sorra jöttek a további bejelentések a visszalépő momentumosokról. 

A 2022-ben Újbudán győztes Orosz Anna is közölte, 2026-ban nem indul el, és azonnal lemond parlamenti mandátumáról. Tóth Endre, a budafoki körzet képviselője is követte párttársai példáját, és szedte a sátorfáját. 

Bedő Dávid, a párt frakcióvezetője pedig arra tippel, hogy a Momentum nem lesz tagja az Országgyűlésnek 2026 után. 

Bedő meghallgatta Magyar Péter szavait, aki korábban azt üzente a 2022-ben egyéni körzetet nyert ellenzéki képviselőknek, hogy keressenek maguknak másik munkát. Ezért a Momentum politikusa egy kampánytanácsadó céget alapított párttársával, Hajnal Miklóssal közösen.

Budapest, 2025. március 18.
A Momentum képviselői színes füstgyertyákkal a kezükben, miután a képviselők 136 igen, 27 nem szavazattal fogadták el a gyülekezési jogról szóló törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő módosítását, valamint az ehhez kapcsolódó jogszabályok megváltoztatását az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. március 18-án.
MTI/Bodnár Boglárka
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI Fotószerkesztőség

Botrányos akciókkal hallat magáról a Momentum

Morálisan erősen kifogásolható, hogy a Momentum politikusai a visszalépések ellenére továbbra is tagjai maradtak az Országgyűlésnek – Orosz Anna kivételével –, így továbbra is felveszik a fizetésüket. Azonban más szempontból kifejezetten furcsa a Momentum meghátrálása. Ugyanis a párt az utóbbi hónapokban rendre akciózik, tüntetéseket szervez, a Parlamentből pedig egy botrányos performanszuk után ki is tiltotta a momentumosokat Kövér László házelnök. Felmerül a kérdés, hogy mégis miért hívja fel magára a figyelmet a Momentum a performanszokkal, ha közben maguk is lemondtak arról, hogy jövőre bejussanak a parlamentbe. 

Rögtön más megvilágításba kerül a Momentum akciózása, ha megnézzük, hogy azok az ügyek, amikbe beleálltak – LMBTQ-propaganda, a pride betiltása, Ukrajna támogatása vagy az átláthatósági törvény – mind olyanok, amelyekről Magyar Péter próbál hallgatni. Azonban ezek rendre olyan témák, amelyekben az Európai Néppárt – amelynek a Tisza Párt is a tagja – egységesen a magyar kormánnyal szemben áll.

Ezzel mintegy leosztották az ellenzéki szerepeket: a Momentum egy előretolt helyőrségként viszi a megosztó témák képviseletét és a harcos utcai politizálást, amiktől ódzkodik Magyar Péter, mivel azzal megosztaná a saját táborát.

Borítókép: Momentumos politikusok (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.