Fellélegezhet a brit kormányfő

London. Tegnap befejeződött a brit Munkáspárt konferenciája. Amikor a küldöttek a hagyományos búcsúzó dalt énekelték, Tony Blair megkönnyebbülten sóhajtott fel. A konferencia zendüléssel fenyegetett, de a kormány megúszta egyetlen vereséggel.
A pénzügyminiszter és a miniszterelnök minden ékesszólása ellenére leszavazták a magánfinanszírozási kezdeményezést, amelynek lényege, hogy állami szolgáltatásokat javarészt magántőkéből teljesítsenek állami irányítás alatt. A többség szerint ez burkolt magánosítás lenne.
Nem csak az említett kezdeményezés fenyegetett a megalázó leszavaztatás veszélyével. Ezúttal – szokatlanul – a külpolitika: Tony Blair elkötelezettsége az USA iraki politikája mellett hasonló veszélyt jelentett. A Munkáspárt baloldalán mindig erős volt a pacifizmus, és sokak szerint a brit erőket akkor sem szabad bevetni Irak ellen a Biztonsági Tanács felhatalmazása nélkül, ha Szaddám Huszein ismét lehetetlenné teszi az ENSZ-ellenőrök munkáját, és ha Amerika ezért megtámadja. Blair azonban, bár nem zárta ki az ENSZ áldása nélküli beavatkozást, mégsem jelentette ki egyértelműen, hogy a brit kormány az ENSZ nélkül is Amerikával tart. Ráadásul hangsúlyozta, hogy bármilyen kívánatos lenne is Szaddám Huszein eltávolítása Irak éléről, brit katonák nem fognak ezért harcolni. Végül is sikerült leszerelni az ellenkezést, és megszavaztatni egy, a kormánypolitikát támogató határozati javaslatot.
A konferencia tehát sikeres volt Tony Blair szempontjából. Ehhez hozzájárult Bill Clinton volt amerikai elnök megjelenése is. Clinton mindig kedvence volt a Munkáspártnak, s most beszédében hangoztatta: a katonai beavatkozás elkerülhetetlenné válhat, de azt is hangsúlyozta, hogy jobb lenne, ha az az ENSZ égisze alatt történne.